– A sport egészében tapasztalható anyagi megszorítások mennyire érintik a magyar ökölvívást? A sportág jelenlegi finanszírozása lehetővé teszi-e, hogy a közeljövőben új Kovács Istvánok, Erdei Zsoltok szülessenek?
- Nekem az az érzésem, hogy nincs kormányzati elképzelés a probléma megoldására. Gyurcsány Ferenc, a sportminiszterből miniszterelnökké avanzsált úriember gyakorlatilag felégetett maga körül mindent, amit addig elértünk, gyakorlatilag újjá kell építeni az ország sportéletét. Orbán Viktor ígéretett tett, hogy amennyiben kormányra kerül, stratégiai ágazatként kezeli a sport ügyét. Az edzők kérdésén keresztül egészen az utánpótlásig kell átszervezni, újragondolni. A magyar sport százéves hagyományait tisztelben tarva a kormány nem engedheti meg magának, hogy alább adjon az igényekből, így 2010-től drasztikus változásra van szükség, nem is elsősorban a finanszírozás, hanem a struktúra felépítése és a működési modellek átgondolása terén.
– Az érmek számát tekintve realitás volt a pekingi szereplés?
- Az a legkisebb probléma, hogy hány aranyat nyertünk, ennél sokkal súlyosabb, hogy ma Magyarországon az emberek tíz százaléka foglalkozik aktívan a sporttal. Az uniós átlagot tekintve az utolsók között kullogunk. Az olimpiai szereplésünk pedig egy nagyon hosszú folyamat következménye, a valós rendszerváltás még nem zajlott le, sok tennivaló van még.
– Megítélésed szerint egy-két évtizeden belül van-e esélye egy budapesti olimpia megrendezésének?
- A budapesti olimpia kicsit olyan kérdés egy sportoló számára, mint az, hogy visszaadjuk-e a vakok látását. Erre nem lehet nemet mondani, bár a realitása az évek múlásával egyre kisebb. Ha megnézzük, hogy eddig kik rendeztek és mekkora költségvetéssel olimpiát, és hogy mi milyen helyzetben vagyunk, akkor sajnos nem látom esélyét egy ilyen elképzelésnek. Ugyanakkor a nagy eszmék és célok viszik előre a világot, vagyis gondolkodni kell, hogy hogyan tehetnénk rá alkalmassá magunkat. Ha olimpiacentrikussá tesszük a gondolkodásmódunkat, akkor nagyon sok minden elérhető és végrehajtható, de a mai magyar sporttal badarság lenne nekifutni. Hasztalan vonzanánk ide a világ sportoló ifjúságát, ha mi magunk nem tudunk eredményesen szerepelni. Fontos, hogy ne csak szervezőként, hanem ütőképes sportnemzetként is tudjunk szerepelni.
– Szerinted Erdei Zsolt összemérheti még erejét súlycsoportjának valamelyik igazi sztárjával?
- Az, hogy ki kivel bunyózik, és milyen úton menedzselik, annak kevés köze van magához a sporthoz, mert ez már az üzlet és a showbiznisz. Erdei Zsolt, mint sportember, a világ legjobbjai közé tartozik. De az, hogy eddig nem volt lehetősége a világ legjobbjaival összemérni az erejét, annak nagyon sok, főleg üzleti és gazdasági oka van, ami sajnos az elmúlt időszakban sem változott, sőt romlott.
– Mint futballrajongó, mit gondolsz a magyar labdarúgó-válogatott esélyeiről a 2012-es Eb-selejtezőiben?
- Ennek a nemzeti csapatnak a feltételrendszere sem adott. Talán a játék tekintetében van a legkevesebb lemaradásunk, hiszen amikor egy Debrecen a bajnokok ligájában szoros mérkőzéseket tud játszani az olasz élcsapatokkal, a pályán a legkisebb a különbség. A többi sportban kevésbé vagyunk úgy lemaradva, mint ebben, így bármennyire is szeretett sport itthon, nagyon nehéz lesz a lemaradást behozni.
– Az MKB Veszprém KC-hez milyen szálak fűznek? Mikor köszönthetünk legközelebb a Veszprém Arénában?
- Nagyon szeretem a veszprémi kézilabdásokat, sokukkal jóban vagyok, Mocsai Lajos gyerekkori példaképem, fantasztikus edző. Veszprémben és külföldön is többször voltam a meccseken. Utoljára a Marian Cozma emlékére készített film bemutatóján jártam az Arénában, mint konferanszié. Remélem, hamarosan ismét eljövök az ország egyik legszebb sportlétesítményébe.
– Mi a véleményed a magyar közélet „elcelebesedéséről”? Mit gondolsz arról, hogy a fiatal generáció jobban ismer (esetleg többre is tart) egy valóság-show szereplőt, playmate-et, mint egy élsportolót, olimpikont?
- A világon mindenütt tapasztalható ez a jelenség. Rossz tendencia, de megfordítható. Sokszor gondolkozom azon, ha már van nekünk nemzeti sportolónk, akkor miért nem népszerűsítjük őt megfelelően? Hiszen olyan jó büszkének lenni. Aki egyszer nagy és emlékezetes tettet hajt végre, annak az emlékét nem csak márványtábla, hanem az emberek szíve is őrzi.
– Álmodsz-e még Chacon-ról, az elvesztett vb-meccsről?
- A kérdésen meg sem lepődöm, hetente találkozom hasonló kérdésekkel, vagy megállítanak a postán és gratulálnak. Minden vereségre rácsodálkoznak, pedig ez is benne van a pakliban. Chaconról nem álmodom, de a háromszáz győztes meccsemről sem. Hiszen ez csak egy sportvereség, és a kudarcnak egy sportoló életében külön helye van a célok és győzelmek mellett.
Szausev Xénia-Zatkalik Dávid
