Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Újabb speciális tartalékos katonai kiképzések indulhatnak februárban

2021. január 16. 13:55 // Forrás: Magyar Honvédség
Továbbra is várja a speciális önkéntes tartalékos szolgálatra jelentkezőket a Magyar Honvédség. A 6+6 hónapos munkahelyteremtő programhoz nyár óta közel ezren csatlakoztak, de a szolgálat iránt továbbra is nagy az érdeklődés, ezért akár már február 1-jén újabb kiképzések indulhatnak.

A Magyar Honvédség az ország egyik legnagyobb és legbiztosabb munkáltatója, mely a koronavírus-járvány elleni védekezésben akár több ezer fő foglalkoztatásával is szerepel vállal. A speciális tartalékosi szolgálat a munkahelyüket elveszítő, felnőtt korú, erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező magyar állampolgároknak szól. A honvédségnél mindenki megtalálhatja a számításait, mert a klasszikus katonai feladatok mellett, szinte valamennyi civil szakma képviselőit tudják foglalkoztatni.

A program júliusi indulásakor 14 helyszínen közel 400 fő vonult be, szeptemberben pedig 13 helyszínen több mint 350 fővel kezdődtek meg a kiképzések. A bevonulás harmadik üteme október elsején volt 10 helyszínen, ekkor több mint 200 fő írt alá szerződést a honvédséggel. A jelentkezés feltétele a büntetlen előélet és egy egyszerűsített egészségügyi és pszichológiai vizsgálaton való megfelelés.

A felvételt nyert katonák három ciklusban végzik a hat hónapos kiképzésüket, amely alapkiképzésből, általános lövész kiképzésből és szakkiképzésből áll. Ez idő alatt bruttó 161 ezer forintos illetményt, utazási költségtérítést, ruházati ellátást és étkezést kapnak. A foglalkozások heti 40 órás elfoglaltságot jelentenek. Ha valaki közben úgy dönt, hogy visszatér a civil életbe, azt bármikor, hátrányos következmények nélkül megteheti, de a szerződés újabb 6 hónappal meg is hosszabbítható.

A jelentkezők dönthetnek úgy is, hogy áttérnek más tartalékos szolgálati formára, vagy pályájukat szerződéses katonaként folytatják, amennyiben megfelnek az ehhez szükséges fizikai, pszichikai és egészségügyi feltételeknek. A Magyar Honvédség a toborzóirodáiban és az interneten is vár mindenkit, aki a haza szolgálatát választja, további információk a www.iranyasereg.hu oldalon találhatóak.

vehir.hu
további cikkek
Elhunyt bajtársaik emlékére ugrottak Elhunyt bajtársaik emlékére ugrottak A Magyar Honvédség és jogelődjeinek legnagyobb repülő és ejtőernyős katasztrófájára emlékeztek pénteken Jutaspusztán. 2024. április 13. 17:27 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. 2024. március 28. 8:09 Ezek a gépek borzolták Veszprém levegőjét Ezek a gépek borzolták Veszprém levegőjét Egész márciusban nagyszabású hadgyakorlatot tartanak Veszprém mellett, amiben részt vesznek a Magyar Honvédség által tavaly nyáron vásárolt Airbus H225M típusú helikoptertek is. Kollégánk kedden hazafelé tartva ezeket kapta lencsevégre, ahogy elhúztak a feje fölött Jutaspusztánál. 2024. március 13. 12:35 Négy újabb Gripennel erősödik a Magyar Honvédség Négy újabb Gripennel erősödik a Magyar Honvédség A Honvédelmi Minisztérium közleményében azt írta, Magyarország megnövekedett külföldi szerepvállalása és a megváltozott biztonsági környezet miatt szükségessé vált a légierő harcászati repülő képességének továbbfejlesztése. 2024. február 23. 13:48

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.