Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Lauge jövőre sem lehet BL-döntős

2020. december 30. 13:13 // Forrás: Szalay Péter – SzPress Sporthírszolgálat
A Telekom Veszprém a következő BL-döntőben sem számíthat világbajnok dán irányítójára, Rasmus Laugéra, aki hiába szurkolt az „Építőknek” az idei kölni négyes döntőben.

A december 3-án súlyos térdsérülést szenvedett dán Rasmus Lauge, a Telekom Veszprém irányítója is hiába szurkolt a csapattársainak, az „Építők” két vereséggel az utolsó helyre szorult a kézilabda Bajnokok Ligája idei négyes döntőjében.

Kapcsolódó cikk
A BL-bronz is elúszott – a PSG legyőzte a Veszprémet
A negyedik helyen zárta a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2019/2020-as kiírását a Telekom Veszprém, amely a kölni négyes döntő keddi bronzmeccsén öt góllal kikapott a Párizs ellen.

Rossz hír a magyar bajnokcsapatnak, hogy a 29 esztendős világ- és Európa-bajnok játékosára a klubcsapatok jövő évi éremcsatájában sem számíthat, feltéve, hogy David Davis talpra álló együttese újra eljut Kölnbe, és a négyes döntő megrendezése sem ütközik váratlan akadályba.

A Dániában elvégzett térdműtétem sikeres volt, és a rehabilitációnak is nekikezdhettem már, de egyelőre csak rövidke sétákra indulhatok, azt is mankóra támaszkodva. Az orvosok óvatosságra intenek, és arra is figyelmeztettek, hogy a teljes gyógyulásomtól nem hetek, hanem hónapok választanak el. Ez sajnos azt jelenti, hogy nem csak a januári egyiptomi világbajnokságot, hanem az egész szezont ki kell hagynom, így a jövő évi Bajnokok Ligája-döntőnek is legfeljebb csak a nézője lehetek

– nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak a tavaly Veszprémbe szerződött kézilabdázó, akinek nem a mostani volt az első térdszalagműtétje.

Rasmus Lauge az idei szezonban vélhetően már nem léphet pályára (archív fotó)Rasmus Lauge az idei szezonban vélhetően már nem léphet pályára (archív fotó)

A Kölntől kedden este leverten búcsúzó csapattársaival együtt Rasmus Lauget is váratlanul érte és elszomorította, hogy a remélt győzelem helyett az utolsó hely jutott David Davis csapatának.

Nem úgy működött a gépezet, ahogy szokott, apró hibák sokasága vezetett a fiaskóhoz. El tudom képzelni, hogy milyen csalódottak és kiábrándultak a játékostársaim, mert engem itt Dániában, a tévékészülék előtt ülve is mellbevágott közös álmunk fájdalmas megsemmisülése

– folytatta Lauge, aki 2013 és 2015 között a most BL-t nyert THW Kiel játékosa volt, azt követően pedig újabb négy évet húzott le a Bundesligában már a Flensburg-Handewitt csapatát erősítve.

Mielőtt tehát Veszprémbe került volna, Lauge abban az együttesben edződött, és sérült meg többször is, amelyet hét éven át Ljubomir Vranjes irányított, mielőtt a Telekom Veszprém és a magyar kézilabda válogatott élére került volna.

Rossz volt nézni az elődöntőben, ahogy a csapatom beragadt a rajtnál, és azonnal nehezen ledolgozható hátrányba került. Még rosszabb volt azzal szembesülni, ahogy a második félidőben megszerzett előnyét veszni hagyta. Éreztem, hogy a hosszabbításból nem fogunk jól kijönni, mert a THW Kiel játékosai a mienk elszántságát is felülmúlóan küzdöttek, ráadásul a szerencsével sem álltak hadilábon, Hiába volt üres a lelátó, végül is ők játszottak hazai pályán. Nálunk szokatlanul sok volt a hiba, az eladott labda, a rossz befejezés és az üreskapus gól. Talán nem csak én gondolom úgy, hogy a Veszprém sorsa már az elődöntő első félidőjében megpecsételődött. Amit akkor láttunk, azt a bizonytalanságot és rossz megoldásokat, az zavart okozott, miközben az ellenfél vérszemet kapott, és kapva kapott minden kínálkozó lehetőségen. Bevallom, hogy én a Barcelonát vártam az első helyre, de a döntőben látott teljesítmény előtt kalapot emelve, azt kell mondanom, hogy nem a jobb, hanem a jobban és okosabban játszó csapat győzött kedden este. Gratulálok a Kiel játékosainak, veszprémi csapattársaimnak pedig azt üzenem, hogy újult erővel folytassák a munkájukat, mielőbb tegyék túl magukat a csalódáson

 – mondta befejezésül Lauge, aki december 3-án éppen azon, a Veszprém Arénában 41-33-ra megnyert mérkőzésen vált hosszú időre harcképtelenné, ahol az ellenfél BL-csoportmérkőzésen a THW Kiel volt.  

vehir.hu
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 23 23 0 0 938 622 316 46
2. OTP Bank-Pick Szeged 22 20 0 2 809 628 181 40
3. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
4. FTC-Green Collect 22 12 3 7 703 669 34 27
5. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
7. Dabas KC 22 10 1 11 613 642 -29 21
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 21 7 0 14 564 622 -58 14
12. PLER-Budapest 21 5 2 14 568 650 -82 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: 2024. április 15. 18:57
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
ma 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.