Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hat játékosával hosszabbított a Telekom Veszprém

2020. december 22. 10:34
A csapatkapitány Lékai Máté mellett Blaz Blagotinsek, Vladimir Cupara, Manuel Strlek, Andreas Nilsson és Rogerio Moraes szerződését is meghosszabbította a kézilabdacsapatot működtető Veszprém Handball Team Zrt. – hangzott el a klub kedd délelőtti online sajtótájékoztatóján.

A veszprémi kézilabdacsapatot működtető Veszprém Handball Team Zrt. vezetése kedd délelőtt rendhagyó, online sajtótájékoztatót tartott a 2020-as esztendő eredményeiről, nehézségeiről, a fő apropót pedig a gárda jövő évi keretének kialakítása jelentette.

Dr. Csík Zoltán vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az év legnagyobb kihívása, a december 28-29-ei Bajnokok Ligája négyes döntő még a csapat előtt áll, így a valódi évértékelés még várat magára.

Az idei évben az emberi életekért való küzdelem beárnyékolta a sportteljesítményeket, erőfeszítéseket. A Telekom Veszprém teljes stábja azon dolgozott, hogy a sport a pandémiás helyzetben is jelentős tényezővé váljon, noha az emberi életnél semmi sem lehet fontosabb. A zrt. – a szponzorok és a tulajdonos támogatásának köszönhetően – komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy a csapat ne csak túlélje a jelenlegi helyzetet, hanem magas színvonalon teljesítsen.

A klubvezető megjegyezte: óriási nehézséget jelentett az együttes számára, hogy az őszi szezon jelentős részében zárt kapuk mögött rendezték meg a mérkőzéseket. Reményét fejezte ki, hogy a szurkolók mielőbb visszatérhetnek. Mint fogalmazott, felemelő érzés a Veszprém Aréna telt házas közönsége előtt szerepelni, üresen azonban nyomasztó az ötezres létesítmény.

Hat játékosával is hosszabbított a veszprémi csapat (archív fotó)Hat játékosával is hosszabbított a veszprémi csapat (archív fotó)

A szezon eddigi részében a Telekom Veszprém bátran és harcosan játszott, emberfeletti szakmai és csapatmunka jellemezte a társaságot. A stáb – David Davisszel az élén – hatalmas kihívásokkal nézett szembe az idény során. Nem tudtunk tervezni, azzal a felállással kellett játszanunk, amit az előző napi COVID-teszt engedett

– emlékeztett dr. Csík Zoltán. Hozzátette: így lesz ez Kölnben is, ahol a december 27-ei teszt dönti el majd el, hogy ki szerepelhet majd a BL négyes döntőjében.

Nagy László sportigazgató kiemelte, hogy a játékosok példaértékű hozzáállást tanúsítottak az elmúlt időszakban.

A Gyöngyös elleni, egy góllal megnyert hazai találkozónk jelentette idén a mélypontot, de az Aalborg vendéglátójaként is gyenge teljesítményt nyújtottunk. Nem érdemeltünk győzelmet a dán bajnok ellen. Bízom benne, hogy túlvagyunk a nehézségeken. Ezt a két mérkőzést leszámítva jól teljesített a gárda az idény során. A BL-ben a Kiel, a bajnokságban pedig a Szeged ellen is magabiztos, meggyőző játékot nyújtott. Mindenki kivette a részét a sikerből, egységes a csapat. Arra törekszünk, hogy ezt a jó formát átmentsük a BL négyes döntőjére. A Kiel és a Szeged elleni játékunk azt sugallja, hogy lehet keresnivalónk Kölnben.

A sportigazgató bejelentette, hogy a csapatkapitány Lékai Máté, a szlovén beállós Blaz Blagotinsek, a szerb kapus Vladimir Cupara, a horvát balszélős Manuel Strlek és svéd beállós Andreas Nilsson 2021. júniusában lejáró szerződését egyaránt két évvel meghosszabbították. A brazil Rogerio Moraes szerződésében szereplő plusz egyéves opciót pedig lehívták, amelyhez további feltételes plusz két évet tettek hozzá. A beállós így 2022. júniusáig biztosan marad a bakonyiaknál.

Mint megtudtuk, Vuko Borozannal, Kent Robin Tönnesennel és Rasmus Laugéval, illetve az említett légiósok menedzsereivel is tárgyalásban áll a klubvezetés. Esetükben azonban még nem született végleges döntés.

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 26 25 0 1 1032 688 344 50
2. OTP Bank-PICK Szeged 26 22 0 4 945 749 196 44
3. FTC-Green Collect 26 19 1 6 897 827 70 39
4. MOL Tatabánya KC 26 16 2 8 842 801 41 34
5. Balatonfüredi KSE 26 12 7 7 766 773 -7 31
6. ETO University Handball Team 26 13 2 11 819 803 16 28
7. Csurgói KK 26 10 5 11 739 765 -26 25
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 26 9 4 13 744 807 -63 22
9. Carbonex-Komló 26 7 5 14 692 773 -81 19
10. PLER-Budapest 26 7 3 16 738 819 -81 17
11. NEKA 26 7 2 17 748 838 -90 16
12. CYEB–Budakalász 26 7 1 18 721 797 -76 15
13. Dabas KC 26 4 5 17 699 800 -101 13
14. Eger 26 4 3 19 707 849 -142 11
Utolsó módosítás: 2025. május 30. 14:58
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Dabas KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 7. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
24-48
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 13. 18:45
Helyszín
Sala Polivalenta (Bukarest)
Eredmény
26-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. február 16. 19:15
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. február 20. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
CYEB–Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 23. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
22-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Paris Saint-Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 27. 20:45
Helyszín
Stade Pierre de Coubertin (Párizs)
Eredmény
33-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Eger
Időpont
2025. március 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. március 6. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 9. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
29-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. március 19. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University Handball Team
Időpont
2025. március 22. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
44-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 25. 18:00
Helyszín
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok
Eredmény
29-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
20-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 4. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
Eredmény
25-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. április 12. 15:45
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
40-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2025. április 13. 19:30
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2025. április 18. 20:15
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2024/25
Hazai
SC Magdeburg
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 23. 18:45
Helyszín
Magdeburg (Németország)
Eredmény
26-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. május 1. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
27-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. május 18. 17:30
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
26-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. május 30. 19:15
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2024/25
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. június 4. 18:30
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.