Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C

Héttel is vezetett a VKKFT, de az FTC végül fordított

2020. december 16. 19:47
Az első játékrész után ötgólos volt a Veszprémi KKFT fórja, a dobogóra is esélyes házigazda FTC azonban a második felvonásban megfordította az állást és végül 29-28-ra győzedelmeskedett a kézilabda NB I hétközi mérkőzésén.

Miután az első osztályú férfi kézilabda-bajnokságban szereplő Csurgó és Budakalász soraiban is koronavírus-fertőzött játékosokat találtak, így az újonc Veszprémi KKFT-nek a múlt héten két mérkőzését is elhalasztotta jövő évre a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ).

Ennek tudatában Tombor Csaba tanítványai több időt fordíthattak a felkészülésre az őszi szezon utolsó derbijére, melyet szerdán este a dobogóra is esélyes FTC otthonában játszottak. Mint ismert, a sérülések miatt megtizedelt veszprémiek a közelmúltban kilencgólos diadalt arattak hazai pályán a fővárosiak ellen. Visszatérő játékos a bakonyi gárdába sajnos ezúttal sem volt.

A tizenkilencedik forduló rangadójának első tíz perce fej-fej melletti, higgadt játékot hozott (3-3). Ezt követően azonban Borbély Ádám több parádés védést is bemutatott, amelynek köszönhetően négygólos előnyt tudott kialakítani magának a KKFT (16. perc: 4-8). 

Sőt, az ifjabb Fazekas fürgén szerzett duplája után már hattal mentek bakonyiak (4-10). Ónódi törte meg a ferencvárosiak gólcsendjét, de nem sokkal később, Szeit és Hári remeklését követően már hét volt közte (22. perc: 6-13). Érezték a fővárosiak, hogy ebből még bajuk származhat, hátrányukat négyre faragták.

Az első játékrész hajrájához közeledve hazai oldalról Füzit küldték le pihenni a játékvezetők. A megítélt hétméterest Seregi magabiztosan értékesítette (25. perc: 10-15). Borbély a legjobbkor hárított ismét, míg Szmetán keze nem remegett meg emberelőnyben: újra hattal mentek a veszprémiek, akik a szünetre végül ötgólos fórral vonulhattak (félidei állás: 11-16).

A VKKFT nagy csatában maradt alul az FTC vendégeként - Fotó: Baumann Béla (archív)A VKKFT nagy csatában maradt alul az FTC vendégeként - Fotó: Baumann Béla (archív)

A második felvonást igazán jól kezdte a házigazda: Nagy Bence után az exveszprémi Such Timuzsin és Kovacsics is sikerrel tüzelt (36. perc: 14-16). Tombor Csaba nem is várt tovább, időt kért. Tóth Péter próbálkozását azonban védte Győri, Kovacsics pedig újból eredményes volt: ötgólos hátrányát egyre csökkentette az FTC.

Az egyenlítésért támadhatott a házigazda, Borbély azonban túljárt Bujdosó eszén. Seregi nem sokkal később hétméterest hibázott. Füzi révén pedig kiegyenlített a Ferencváros (38. perc: 16-16). A KKFT nyolcperces gólcsendjét Tóth Attila törte meg, Bujdosó rögvest egalizált, majd nem sokkal később általa a vezetést is átvették a fővárosiak (18-17).

Magabiztosan tartotta előnyét az FTC: Andelic gólja után már kettővel vezettek a vendéglátók (48. perc: 21-19). Pordánt leültették két percre, de a zöld-fehérek emberhátrányban is bevették a Borbélyt váltó Ágoston kapuját. Igaz, a végéhez közeledve is vezetett Horváth Attila csapata, ugyanakkor VKKFT-t nem sikerült leszakítania magáról (57. perc: 27-26).

Másfél perccel a vége előtt kettőre növelte előnyét az FTC, Horváth Attila időt is kért. Nem sokkal később Tóth Márton hetest rontott. Nagy Bencét pár másodperccel a vége előtt két percre kiállították: reménysugár volt a KKFT számára. Fazekas be is talált, Mikita pedig rontott: Szeitl az egyenlítésért támadhatott, de a védett a házigazda kapusa, így a KKFT egy végletekig kiélezett párharc után végül egy góllal alulmaradt (29-28).

Férfi labdarúgó NB I alapszakasz, 19. forduló:
FTC–Veszprémi KKFT 29-28 (11-16)
Budapest, Elek Gyula Aréna, zárt kapuk. Vezette: Paska, Vastag.
FTC: Zernovic – Bujdosó 6 (1), Schäffer 1, Andelic 3, Füzi 6, Nagy B. 5, Kovacsics 4. Csere: Győri (kapus), Schuch 1, Ónodi 3, Pordán, Bohács, Imre, Mikita. Vezetőedző: Horváth Attila.
Veszprémi KKFT: Borbély – Szmetán 2, Tóth A. 1, Szeitl 5, Vajda 2, Fazekas 7 (1), HÁRI 5. Csere: Ágoston (kapus), Kristóf 4, Seregi 2 (2), Tóth M., Tóth P., Bugyáki. Vezetőedző: Tombor Csaba. 
Hétméteresek: 1/1 ill. 3/6
Kiállítások: 12 ill. 4 perc

Simon Dani
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 19 19 0 0 780 514 266 38
2. OTP Bank-Pick Szeged 18 16 0 2 656 517 139 32
3. MOL Tatabánya KC 19 13 1 5 596 538 58 27
4. FTC-Green Collect 17 11 1 5 562 504 58 23
5. CYEB-Budakalász 19 10 1 8 538 552 -14 21
6. Csurgói KK 19 9 2 8 546 561 -15 20
7. Dabas KC 19 8 1 10 538 568 -30 17
8. Balatonfüredi KSE 18 8 0 10 475 499 -24 16
9. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 19 7 2 10 558 596 -38 16
10. Carbonex-Komló 19 7 0 12 510 558 -48 14
11. HSA NEKA 18 6 0 12 478 523 -45 12
12. QHB Eger 19 6 0 13 487 598 -111 12
13. PLER-Budapest 18 3 2 13 477 557 -80 8
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 19 2 0 17 511 627 -116 4
Utolsó módosítás: 2024. március 23. 20:09
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 8. 18:30
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
33-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnoks
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
27-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. november 18. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Csömör SK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 5. 18:30
Helyszín
Csömör
Eredmény
26-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. január 12. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
36-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
29-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. február 10. 19:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. február 24. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
42-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2024. március 2. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
29-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 6. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. április 20. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 3. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.