2021. február 26.
//
Edina névnap

Győzelemmel búcsúztatta az évet a VLS

2020. december 9. 17:43
A Practical VLS a rutinos Nagy Richárd duplájával magabiztos győzelmet aratott a vendég Érd felett az NB III-as labdarúgó-bajnokság tizenhatodik fordulójából elhalasztott idei utolsó összecsapáson.

Szerdán délután idei utolsó erőfelmérőjére készült a harmadosztály nyugati csoportjában jeleskedő Practical VLS. A bakonyiak a tizenhatodik körből elhalasztott Érd elleni mérkőzésüket pótolták hazai környezetben.

Pető Tamás sérülés miatt továbbra sem számíthatott Krebsz és Major játékára. A tabellán elfoglalt helyezéseket szemügyre véve izgalmas derbire volt kilátás: míg a házigazda Veszprém a hatodik helyről, a vendég Érd a negyedik helyről várta a találkozót.

A huszonkettedik percben Nagy Richárd révén magához is ragadta a vezetést a VLS: a rutinos játékos könnyűszerrel értékesítette a jogosan megítélt büntetőt. Több gól pedig nem esett az első játékrészben, így 1-0-s hazai vezetéssel vonultak pihenőre a felek.

A szünet után továbbra is a Pető-csapat irányította a mérkőzést, támadásban több lehetőséget is kialakítottak Vass Szilárdék, de az újabb VLS-gól ismét csak tizenegyesből született: Nagy Richárd ez alkalommal sem hibázott (53. perc: 2-0).

Az érdieknek a folytatásban sem sikerült feltörniük a Practical védőfalát, így idei utolsó rangadóján fontos győzelmet aratott a Veszprém, amelynek így még maradt esélye arra is, hogy az őszi szezonban a húszcsapatos bajnokság negyedik helyén végezzen.

Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 16. forduló:
Practical VLS–Érdi VSE 2-0 (1-0)
Veszprém, Városi Stadion, zárt kapuk. Vezette: Kubicsek (Jakab, Mózsa)
VLS: Deczki – Dobsa, Gulyás, Gálfi, Kovács D., Molnár B., Nagy R., Rédling, Vass, Somogyi, Babos. Vezetőedző: Pető Tamás.
Érd: Kertész – Varga T., Pintér, Csala, Kócsa, Kalmár, Csiszár, Popov, Kertész B., Farkas, Bozsoki. Vezetőedző: Limperger Zsolt.
Gólszerző: Nagy Richárd (22., 53.)

Képek
Simon Dani
Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2020/2021
M GY D V LG KG GK P
1. III. Kerület 21 16 3 2 51 12 39 51
2. Mosonmagyaróvár 21 14 3 4 46 14 32 45
3. Lipót 21 12 5 4 48 33 15 41
4. Practical VLS 21 11 6 4 37 25 12 39
5. Érd 21 11 4 6 31 23 8 37
6. Sopron 21 11 3 7 34 31 3 36
7. Nagykanizsa 21 10 5 6 48 33 15 35
8. Tatabánya 21 10 2 9 31 22 9 32
9. Komárom 21 9 3 9 26 32 -6 30
10. Bicske 21 8 6 7 28 26 2 30
11. Fehérvár II. 21 8 4 9 27 32 -5 28
12. ZTE II. 21 6 8 7 27 32 -5 26
13. Puskás II. 21 7 4 10 33 34 -1 25
14. Balatonfüred 21 7 4 10 36 39 -3 25
15. Gárdony-Agárd 21 6 6 9 36 46 -10 24
16. Pápa 21 6 5 10 26 34 -8 23
17. BKV Előre 21 5 7 9 27 34 -7 22
18. Szabadkikötő 21 4 4 13 38 53 -15 16
19. Ménfőcsanak 21 4 3 14 23 50 -27 15
20. Nagyatád 21 1 3 17 17 65 -48 6
Utolsó módosítás: 2021. január 2. 12:00
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport 2020/2021 23. 2021. március 7. 13:00 Veszprémi Városi Stadion Practical VLS Ménfőcsanak
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport 2020/2021 22. 2021. február 28. 14:00 Bicske Sporttelep Bicskei TC Practical VLS
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2020/2021 16. 2020. december 9. 13:00 Veszprém, Városi Stadion Practical VLS Érd 2-0
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2020/2021 20. 2020. december 6. 13:00 Veszprém, Városi Stadion Practical VLS Nagykanizsa 3-3
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2020/2021 19. 2020. november 29. 11:00 Székesfehérvár, MOL Aréna Fehérvár II. Practical VLS 1-3
előző események betöltése

További cikkek

Pető Tamás felfedezettje a Puskás Akadémiában folytatja
Pető Tamás felfedezettje a Puskás Akadémiában folytatja
A veszprémi nevelésű Molnár Balázzsal kétéves szerződést kötött a felcsúti Puskás Akadémia. A tizenkilenc éves szélső boldog és hálás: megígérte, sosem felejti, hogy honnan indult pályafutása.
Jól halad a VLS felkészülése
Jól halad a VLS felkészülése
Az eddig lejátszott négy felkészülési mérkőzésén egyaránt győzelmet aratott városunk harmadosztályban szereplő labdarúgócsapata, a Practical VLS. A vezetőedző Pető Tamás szerint nincs jelentősége az eredményeknek, ugyanakkor elégedett játékosai pályán mutatott teljesítményével.
Pető: Jó úton jár a veszprémi foci!
Pető: Jó úton jár a veszprémi foci!
A Practical VLS vezetőedzője szerint csapata kihozta magából a maximumot azzal, hogy az őszi szezonban az NB III negyedik helyén végzett. Pető Tamás reméli, hogy idővel még több helyi nevelésű futballistát tud majd beépíteni együttesébe, hiszen klubjuk jövője rajtuk alapszik.
Hatgólos rangadón mentett pontot a VLS
Hatgólos rangadón mentett pontot a VLS
Az első játékrészben öt gól is esett, a másodikban azonban csak egy: 3-3-as döntetlent játszott a Practical VLS a vendég Nagykanizsával vasárnap a labdarúgó NB III Nyugati csoportjának huszonegyedik fordulójában.
Pető Tamás: Nem mondtunk le a dobogóról!
Pető Tamás: Nem mondtunk le a dobogóról!
Nulla fok alatti hőmérsékletben, ónos esőben is edzett a héten a Practical VLS, amely a lehetőségeihez mérten próbálta óvni pályája minőségét a vasárnap délutáni, a Nagykanizsa elleni hazai bajnoki mérkőzésre.