Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C

A balatoni vízimentők csaknem négyezer embert láttak el strandokon idén

2020. november 13. 4:00 // Forrás: mti
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vetett még egy utolsó pillantást a mögöttünk hagyott nyárra, és összefoglalták számokban a tevékenységüket.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) hajói október végéig 261-szer futottak ki a kikötőkből, szárazföldi mentői harminc tóparti település strandján 3901 könnyű sérültet láttak el - derül ki a szakszolgálat beszámolójából.

 A 21 éve működő VMSZ elnöke, Bagyó Sándor által jegyzett összegzésből kiderül, hogy a strandi mentők a tavalyi esetszámnál 3,11 százalékkal több bajbajutott emberen segítettek. Ez tükrözi azt is, hogy a Balatonhoz látogatók száma meghaladta az előző évit, miközben a vírushelyzet miatt 70 százalékkal kevesebb volt a balatoni rendezvény.

Illusztráció: VMSZIllusztráció: VMSZ

A VMSZ mentőhajói 69 esetben vonultak bajbajutott emberekhez, 38 eszközmentésben vettek részt, 41 esetben biztosítottak vízi rendezvényeket és vitorlásversenyeket, valamint több tucatszor vettek részt egyéb munkákban (például vízmintavételezés, vihar előtti figyelmeztetések, mederfenék-vizsgálat, akadálymentesítés, búvármunka. A szakszolgálat vízi és szárazföldi mentői négy alkalommal végeztek újraélesztést, mindegyik esetben sikerrel.

A szakszolgálat mentőtiszti gépkocsija 145 esetet látott el az Országos Mentőszolgálat koordinálásával.  A VMSZ tanfolyamain az idén 90 vízimentő, 51 vízicsúszda-kezelő, 70 úszómester és 8 uszodagépész tett sikeres vizsgát.

A normatív támogatás nélkül működő egyesület a főszezon zárultával készenléti szolgálatot tart fenn három mentőhajóval a Balaton teljes területén, éjjel-nappal üzemelteti 2018-ban elkészült balatonkenesei mentésirányítási központját.
 

vehir.hu
további cikkek
Négy év után ismét elrajtol a Balaton Szupermaraton futás Négy év után ismét elrajtol a Balaton Szupermaraton Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés. 2024. március 20. 19:52 A Bakonyban még a hóvirágok, a Balatonnál már a mandulafák virágoznak A Bakonyban még a hóvirágok, a Balatonnál már a mandulafák virágoznak Bolond időjárást hozott magával 2024: mintha a természet folyamatosan egy hónappal előrébb járna, február végén már március végét idézően pompáznak a mandulafák, édes illattal töltve meg a levegőt, míg a Bakony árnyas fái között még hóvirágok kandikálnak ki az avarból. Bolond együttállás, de ha úgy nézzük, varázslatos. 2024. március 4. 11:35 Minden úszó sikerrel teljesítette az általa vállalt távot a téli Balaton-átúszáson szabadidősport Minden úszó sikerrel teljesítette az általa vállalt távot a téli Balaton-átúszáson Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő téli Balaton-átúszás idei megmérettetésén három plusz egy távon is elindulhattak a versenyzők. 2024. március 2. 21:11 Szombaton téli Balaton-átúszás negyedik alkalommal szabadidősport Szombaton téli Balaton-átúszás negyedik alkalommal Szombaton negyedik alkalommal rendezik meg a téli Balaton-átúszást, amelynek központja a Tihanyrév lesz. 2024. március 1. 12:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.