Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 29. Taksony
Veszprém
1°C
2023. november 29. Taksony
Veszprém
1°C

Lékai nem hitte volna, hogy a 2019-esnél is lesz rosszabb esztendeje

2020. november 9. 7:03 // Forrás: Szalay Péter – SzPress Sporthírszolgálat
A Telekom Veszprém csapatkapitánya, Lékai Máté kiszabadult a karanténból, de a tortúrának ezzel még nincs vége.

Tévedett Lékai Máté, a Telekom Veszprém csapatkapitánya, amikor úgy gondolta, hogy a 2019-esnél nem lesz még rosszabb és több gondot okozó esztendeje, pedig akkor súlyos térdszalagsérülést szenvedett és sokáig a vállát is fájlalta. Erre jött 2020, a koronavírus-járvány első és második hullámával, egy örökkévalóságnak tűnő tavaszi kényszerszünettel, legutóbb pedig a megfertőződéssel, amely miatt be kellett zárkóznia. Ráadásul, a nyári újrakezdés után egy edzés közben bekövetkezett „karambol” miatt az egyik fogától is el kellett búcsúznia.

Lékai visszatérése még várat magára (archív fotó)Lékai visszatérése még várat magára (archív fotó)

A karaténból kiszabadult 32 esztendős kézilabdázó hétfőn két hét után találkozhatott újra a szeretteivel, Ramonával, a feleségével és Noéval, a másféléves kifiával, most pedig egy negatív eredményű tesztre vár. Ha az már meglesz, következik a tüzetes kardiológiai vizsgálat, és csak az után dől el, hogy mikor állhat újra edzésbe, hogyan tudja újra felépíteni magát. Amiben már jócskán van tapasztalata.

Az a gyanúm, hogy október 17-én, a Gyöngyös elleni bajnoki mérkőzésen talált meg a COVID-19, nem csak engem, hanem három csapattársamat is. Soha nem fog kiderülni, hogy a hazaiak fertőztek meg minket, vagy mi őket, csak egy biztos, hogy a mérkőzés előtt egyik csapatnál sem akadtak koronavírusos játékosra. Nekem az volt a szerencsém, hogy spanyol kapusunk, Rodrigo Corrales pozitív tesztje után sebtében riadoztatni tudtam Ramit, aki gyorsan összecsomagolt és Noéval együtt átköltözött a szülei házába. Magamra maradtam, két hétig agglegény életet éltem, de nem ez volt a baj, hanem az, hogy most teljes tétlenségre voltam kárhoztatva, még egy fekvőtámaszt sem volt tanácsos lenyomni

– nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Lékai Máté, aki nagyon büszke a csapatára, miután öt alapjátékosa nélkül is döntetlen eredményt tudott kicsikarni a német THW Kiel otthonában.

Az majdnem biztos, hogy orvosi tanácsra ki kell hagynia a dán Aalborg elleni újabb Bajnokok Ligája mérkőzéseket, idegenben november 18-án, egy héttel később pedig a Veszprém Arénában.

Egyre zavarosabb és kiszámíthatatlanabb ez az esztendő. Amikor egy csapat teljes létszámban készen állna a csatára, fertőzések miatt a másiknak be kell dobnia a törülközőt és halasztást kérnie, nem sokkal később a másik kerül hasonlóan kellemetlen helyzetbe. Ráadásul a hazai sportegészségügyi előírások nagyon szigorúnak, amit most a saját bőrömön érzek. Nem titkolom, fogalmam sincs arról, hogy mi vár rám az esztendő utolsó hét hetében, csupán annak örvendezhetek, hogy a COVID fertőzést enyhe fejfájással és néhány napos rossz közérzettel megúsztam. Hallok ennél sok rosszabbakat is, ezért is tanácsolom mindenkinek, hogy a védőmaszkot amikor csak lehet, viselje, vigyázzon magára, és mindazokra, akikkel találkozik

 – mondta a magyar bajnok Telekom Veszprém csapatkapitánya, aki már nem állítja, hogy a 2019-esnél nem volt rosszabb évadja.

vehir.hu
Tál Dominik
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 11 11 0 0 454 295 159 22
2. OTP Bank-Pick Szeged 11 10 0 1 390 310 80 20
3. MOL Tatabánya KC 11 8 0 3 320 302 18 16
4. FTC-Green Collect 11 6 1 4 357 327 30 13
5. Csurgói KK 11 5 2 4 316 319 -3 12
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 11 5 1 5 326 344 -18 11
7. Balatonfüredi KSE 11 5 0 6 295 296 -1 10
8. HSA NEKA 11 5 0 6 293 300 -7 10
9. CYEB-Budakalász 11 5 0 6 294 322 -28 10
10. Dabas KC 11 4 1 6 312 330 -18 9
11. QHB Eger 11 4 0 7 285 354 -69 8
12. Carbonex-Komló 11 3 0 8 281 321 -40 6
13. PLER-Budapest 11 2 1 8 291 337 -46 5
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 11 1 0 10 291 348 -57 2
Utolsó módosítás: tegnap 21:24
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkör, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Barca 8 7 0 1 271 227 44 14
2. Telekom Veszprém 8 7 0 1 290 250 40 14
3. Magdeburg 8 6 0 2 248 228 20 12
4. Montpellier 8 4 0 4 233 229 4 8
5. GOG 8 4 0 4 253 257 -4 8
6. Porto 8 3 0 5 232 266 -34 6
7. Plock 8 1 0 7 204 225 -21 2
8. Celje 8 0 0 8 237 286 -49 0
Utolsó módosítás: ma 9:06
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. június 2. 18:15
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2023. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. június 9. 20:30
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
27-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Tatabánya
Időpont
2023. augusztus 8. 11:00
Helyszín
Telki, Edzőközpont
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Nexe
Időpont
2023. augusztus 11. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Benfica
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. augusztus 18. 20:00
Helyszín
Portugália, Viseu
Eredmény
23-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Porto
Időpont
2023. augusztus 19. 16:30
Helyszín
Portugália, Viseu
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzése, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
KS Kielce
Időpont
2023. augusztus 24. 19:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
26-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Gyöngyös
Időpont
2023. augusztus 26. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
49-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Csurgó
Időpont
2023. augusztus 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-29
részletek
Sorozat
SEHA barátságos torna
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Eurofarm Peliszter
Időpont
2023. szeptember 1. 18:00
Helyszín
Törökország, Sakarya
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
SEHA barátságos torna
Hazai
Meskov Breszt
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 2. 18:00
Helyszín
Törökország, Sakarya
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Tatabánya
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 9. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
24-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Magdeburg
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 14. 20:45
Helyszín
Magdeburg, Németország
Eredmény
28-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. szeptember 16. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Montpellier
Időpont
2023. szeptember 21. 20:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
GOG
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 28. 18:45
Helyszín
Odense, Dánia
Eredmény
36-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
45-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
22-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
holnap 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.