Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprémi iskolákat is fertőtlenítettek a katonák

2020. november 4. 4:00
A Magyar Honvédség kapta azt a feladatot, hogy az őszi szünetben fertőtlenítse a koronavírusban érintett oktatási intézményeket.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma országszerte összesen 59 intézményt jelölt ki, ahol október 22. és november 1. között teljes fertőtlenítést kell végezni. Veszprémben három iskola került a listára, a megyében még egy pápai intézmény szerepel a felsoroltak között.

Péntek délelőtt a Noszlopy Gáspár Gimnáziumban dolgozott a 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj. A két fertőtlenítő raj tizenkét fővel járta végig az intézmény helyiségeit és udvarát, hogy a DS-12 kézi permetezőikkel kiszórt, a MOL által gyártott Hygi Flow Rapiddal fertőtlenítsék a szennyezett felületeket. A katonák az épületben felülről lefelé, illetve a belső termek felől a kijáratok felé haladva végezték el a feladatot.

A 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj nagy tapasztalattal rendelkezik a fertőtlenítés terén, a tavaszi első hullám idején ők voltak azok, akik a közel ezer szociális illetve idősotthon fertőtlenítését is elvégezték.

Akkor csak szintenként tudtak haladni: meg kellett várniuk, amíg a bentlakó időseket egyik emeletről a másikra átköltöztetik. Ezúttal könnyebb dolguk van: az oktatási intézmények üresen állnak az őszi szünetben, így ezek fertőtlenítésével is gyorsan végeztek a katonák.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben sport A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. tegnap 15:38 Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson közélet Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson Körülbelül 170 párt indulhat a 2026. április 12-ére kitűzött országgyűlési képviselő-választáson – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI megkeresésére. Négy évvel ezelőtt még 267 jogerősen bejegyzett párt szerepelt a nyilvántartásban. tegnap 11:28 A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását közélet A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását A magyarok több mint kétharmada ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését – derül ki a Nézőpont Intézetlegfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a választókorú lakosság 71 százaléka nem támogatná a sorkatonaság visszaállítását, miközben mindössze a megkérdezettek egynegyede értene egyet az intézkedéssel. 2026. január 31. 16:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.