Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Együttműködési megállapodás született a Pannon Egyetem, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság, valamint a Veszprémi Sportlövész Egyesület között

2020. október 19. 4:10 // Forrás: Pannon Egyetem
A Pannon Egyetem képviseletében Gelencsér András rektor, valamint Csillag Zsolt kancellár, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatósági és Központi Nyilvántartó Parancsnokság nevében Szűcs Imre ezredes parancsnok, a Veszprémi Sportlövész Egyesület képviseletében pedig Nagy Ádám elnök ünnepélyes keretek között írták alá az együttműködési megállapodást.

A megállapodás célja az oktatási együttműködés megvalósítása a honvédelmi nevelésben, honvédelmi ismeretek gyakorlati anyagának közvetítésében, valamint a hallgatói kötelező testnevelés rendszerében vállalt szerepekben.

„A Pannon Egyetem a hazai felsőoktatásban élenjárt a kötelező testnevelés tantervbe emelésében éppúgy, mint a Honvédelmi ismeretek tárgy bevezetésében. Jelen együttműködési szerződés aláírásával az egyetemen a testnevelés tantárgy amúgy is széles sportági kínálata újabb, helyben űzhető sportággal bővül, ami egyben a katonai hivatás iránt fogékony fiatalok számára is vonzó lehetőség érdeklődésük felkeltésére.” – mondta el Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora.

A Pannon Egyetem hallgatói a VSE és a Testnevelési és Sport Intézet összefogásából lövészeti gyakorlatot teljesíthetnek majd a honvédelmi ismeretek keretében.
„Úgy gondolom az együttműködés mindhárom fél szempontjából hasznos: sok hallgató megismerkedhet a lövészettel, amit egyesületünk hasznos csapatépítő és fejlesztő sportágnak tart; valamint új tagokat is toborozhatunk. Egyesületünk a honvédelmet is szívügyének tekinti, az együttműködésünknek hála hozzájárulhatunk a honvédelmi képzés sikerességéhez is.” – emelte ki Nagy Ádám a Veszprémi Sportlövész Egyesület elnöke.

A megállapodás szerint továbbá az önkéntes tartalékos jogviszonnyal bíró hallgatók fizikai kiképzése innentől beszámít az abszolutórium kiadásának feltételeként teljesítendő kötelező testnevelésbe. 

„Veszprém igazi katonaváros. Évek óta kiváló a kapcsolat a Magyar Honvédség és a Pannon Egyetem között. Nem véletlen, hogy pár nappal ezelőtt a Honvédelmi Minisztérium és az egyetem aláírt egy megállapodás, az eddigi együttműködés megerősítése érdekében. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) 3. Toborzó és Érdekvédelmi Központ vonatkozásában is egy igen sikeres együttműködésről beszélhetünk. A Pannon Egyetemen az országban először nyitottunk külső helyszínen Toborzó Irodát. Látva az egyetemisták érdeklődését, indítottunk szeptemberben egy képzést, ahol a tartalékos katonai szolgálat iránt érdeklődő fiatalok, gyakorlati ismereteket, illetve tapasztalatokat is szerezhetnek.” – tette hozzá Szűcs Imre ezredes parancsnok.

Az együttműködés célja továbbá a hallgatói létszám, valamint a hallgatói gyakorlati képzés színvonalának növelése, a Felek közötti szorosabb együttműködés kialakítása, közös projektek felkutatása és végrehajtása, valamint az Önkéntes Tartalékos Rendszer működtetéséhez és támogatásához kapcsolódó együttműködés.
 

vehir.hu
további cikkek
V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben közélet V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. ma 15:13 Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. ma 13:42 SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) PROFIT-ADÓ 2006 SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! ma 12:27

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.