2020. november 25.
//
Katalin névnap

Kézilabda NB I: június 30-ig kell lejátszani a halasztott meccseket

A férfi és a női kézilabda NB I-ben is június 30-ig kell lejátszani a koronavírusos megbetegedések miatt elhalasztott mérkőzéseket.

Az augusztus végén indult férfi élvonalban már 14, a szeptember elején rajtolt női bajnokságban pedig 11 mérkőzés maradt el a világjárvány miatt.    

Novák András, a magyar szövetség (MKSZ) operatív igazgatója az M4 Sport hétfői, Kézilabda magazin című műsorában elmondta, a szövetség és az NB I-es liga arra törekedett, hogy a csapatok december végéig játsszák le a meccsek 70-75 százalékát, ám ez sehol nem volt rögzítve, és amennyiben ez nem sikerül, a versenykiírás lehetővé teszi, hogy június 30-ig pótolják az elmaradt találkozókat.    

Hozzátette, az előző szezonnal ellentétben mindenképpen eredményt akarnak hirdetni az évad végén, és úgy látják, a halasztott meccsek még reálisan pótolhatók. Azt nem tervezik, hogy ne legyenek kiesők az idény végén, vagyis nincs szó létszámemelésről. Elmondása szerint ennek számos oka van, az egyik legfontosabb, hogy a férfi és a női válogatott jövőre még több összetartást tervez.    

A múlt heti versenykiírás-módosítás, illetve az MKSZ új koronavírus-protokollja értelmében hetente egyszer kötelező a tesztelés minden csapatnál. Novák elmondta, ennek a szervezési és anyagi feltételeit is megteremtették: a társasági adókedvezmény (TAO) keretein belül a klubok ezt rendezni tudják, "és addig, amíg nem százszázalékos intenzitással bír a TAO-ban, addig a szövetség vállalja az önrészt".    

Novák hangsúlyozta, biztosak benne, hogy a rendszeres tesztek miatt egyre több lesz a pozitív eset a csapatoknál.   

Az operatív igazgató felhívta a figyelmet, hogy jogszabály nem kötelez senkit a zárt kapus mérkőzésrendezésre, és a szövetség sem teszi ezt, hanem a döntést a klubokra bízza.    

Ha a klub úgy dönt, garantálni tudja, hogy a játékosokra nem jelent veszélyt a szurkolói jelenlét, akkor mi mindenképpen azt támogatjuk, hogy legyen nyilvános a mérkőzés, de a szabályok betartását szigorúan ellenőrizzük. Szeretnénk, hogy a létező legtöbb meccset szurkolók előtt játsszák le, ez nekünk is érdekünk.

Novák András hozzáfűzte, immár szinte biztos, hogy a decemberi norvég-dán közös rendezésű női Európa-bajnokság, valamint a januári, egyiptomi férfi világbajnokság nem marad el.

vehir.hu

További cikkek

Cuparának hiányoznak a veszprémi szurkolók
Cuparának hiányoznak a veszprémi szurkolók
Szurkolónk boldogsága az első számunkra. Reméljük, hogy jól vannak és egészségesek. Értük fogunk küzdeni az arénában, hogy otthonról is büszkén gondolhassanak ránk – ígérte meg a Telekom Veszprém kapusa, Vladimir Cupara a dán Aalborg elleni szerda esti BL-meccs előtt.
Női kézilabda Eb: Koldingban játszik a magyar válogatott
Női kézilabda Eb: Koldingban játszik a magyar válogatott
Kolding városában játssza csoportmérkőzéseit a magyar női kézilabda-válogatott a jövő csütörtökön kezdődő dániai Európa-bajnokságon, amelynek szervezői hétfőn megkapták a kormány engedélyét a torna önálló lebonyolítására.
Negyedik diadalukat aratták sorozatban
Negyedik diadalukat aratták sorozatban
Kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően a Veszprém Pannon SE nyolc góllal múlta felül vasárnap a vendég Zugló együttesét a női kézilabda NB II kilencedik fordulójában.
Női kézilabda Eb: csökkentett létszámmal kezdődik a felkészülés
Női kézilabda Eb: csökkentett létszámmal kezdődik a felkészülés
A koronavírus-járvány miatt szűkített kerettel kezdi a felkészülést hétfőn a magyar női kézilabda-válogatott a december 3-án kezdődő dániai Európa-bajnokságra.
Továbbra is bizonytalan, hol játszanak a magyarok
Továbbra is bizonytalan, hol játszanak a magyarok
Továbbra is bizonytalan, hogy Herning mellett melyik dán városban rendezik december 3. és 20. között a női kézilabda Európa-bajnokságot, és a magyar válogatottnak hol kell játszania a csoportmérkőzéseit.