2020. október 26.
//
Dömötör névnap

Széles Ákos úgy érzi, hazatért Lipcsébe

2020. szeptember 25. 19:29
MTI
A német élvonalban szereplő SC DHfK Leipzig nyáron igazolt magyar kézilabdázója, Széles Ákos úgy érzi, hazatért Lipcsébe.

"Én ide kvázi hazajöttem, hiszen már játszottam itt. Az a nagy nyomás, amit az új környezet jelent, nincs rajtam" - nyilatkozta az M1 aktuális csatornán az irányítóként, illetve bal- és jobbátlövőként is bevethető Széles, aki októberben ünnepli majd huszadik születésnapját.   

A játékos korábban másfél évig élt Lipcsében, ahova nemcsak a minőségi kézilabda-utánpótlás miatt, hanem tanulmányi okokból is költözött. Tavaly átmenetileg hazatért, majd idén nyáron, immár profi szerződéssel ismét az SC DHfK Leipzig játékosa lett.

"Nagyon jól beilleszkedtem, az izgalmakon túlestem, hiszen ifjúsági koromban már játszottam itt. Úgy tértem vissza, hogy mindenkit ismertem a felnőtt csapatban" - mondta.    

Hozzátette, a koronavírus-járvány miatt élete eddigi leghosszabb alapozása áll mögötte, amelyet márciusban kezdett, és már nagyon kíváncsian várja, a jövő héten, a Bundesliga első fordulójában megmutatkozik-e az elmúlt öt hónap munkája.

"Amikor Magyarországon azt mondjuk, csapat, akkor arra gondolunk, hogy egyszerre csinálunk mindent, ugyanazt csináljuk, és ugyanaz a póló van rajtunk. Az a benyomásom, ha itt azt mondjuk, csapat, akkor arra gondolunk, hogy mi egy célért küzdünk" - beszélt a magyar és a német kézilabda közötti legnagyobb különbségről.    

Széles közölte, csapatuk célja a legjobb hat-hét közé kerülés a bajnokságban, ő pedig azt szeretné, ha minél többet játszhatna a Bundesligában.    

Hangsúlyozta, az edzéseken is a lehető legjobbat akarja kihozni magából, mert minden alkalommal meg kell küzdenie a saját posztján lévő csapattársaival.

vehir.hu

További cikkek

Rövidesen munkába állhat a Veszprémi KKFT
Rövidesen munkába állhat a Veszprémi KKFT
Az összes játékosunknak negatív lett a koronavírustesztje, de még néhány kézilabdázónkra vár a szívultrahang-vizsgálat. Ha az orvosunk ott sem talál eltéréseket, akkor ismét munkába állhatunk! – nyilatkozta klubja hivatalos honlapjának Éles József, a Veszprémi KKFT tulajdonosa.
Női kézilabda Eb: drasztikus szabályok Norvégiában
Női kézilabda Eb: drasztikus szabályok Norvégiában
Egyetlen pozitív koronavírus-teszt következtében akár két válogatottat is kizárhatnak a decemberben sorra kerülő norvég-dán közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságról.
Szeretne pályára lépni Kielben a Veszprém
Szeretne pályára lépni Kielben a Veszprém
A szombati koronavírus-teszteknél már egyetlen játékos eredménye sem lett pozitív a Telekom Veszprém kézilabdacsapatánál, amely szeretne pályára lépni szerdán Kielben a BL-ben.
Pozitív koronavírusteszt a győrieknél, elmarad a hétvégi meccs
Pozitív koronavírusteszt a győrieknél, elmarad a hétvégi meccs
Elmarad a Győri Audi ETO KC hétvégi Bajnokok Ligája-mérkőzése, mert az elutazás előtti PCR-tesztelésen a delegáció egyik tagja pozitív mintát adott.
Harmadik meccsét is elveszítette a Szeged
Harmadik meccsét is elveszítette a Szeged
A MOL-Pick Szeged 26-24-re kikapott a fehérorosz Meskov Breszt otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában, csütörtökön.