Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Palliumot küldött az érseknek a pápa

2020. október 2. 12:00
Az átadási ceremóniát a koronavírus miatt rendezték meg Veszprémben.

Június 29-én, Szent Péter és Pál apostolok ünnepén áldotta meg Ferenc pápa az elmúlt évben kinevezett metropolita érsekeknek szánt palliumokat a római Szent Péter Bazilikában. Mivel a koronavírus járvány miatt sokan – köztük Udvardy György veszprémi érsek – nem vehettek részt az ünnepi szentmisén, a pápa a vatikáni nagykövetek révén juttatta el a vállszalagokat azok új tulajdonosaihoz. A gyapjúból szőtt palliumot így végül szombaton, a veszprémi Szent Mihály Bazilikában vehette át a főegyházmegye feje.

Az “érseki vállszalag a Jó Pásztor alakját idézi, aki vállára veszi az elveszett bárányt, ugyanakkor pedig a metropolitai hatalom jelvénye, és az Apostoli Szentszékkel fennálló közösség jele is” – írta az egyházmegye weboldalán az érsek. 

A pallium kifejezetten a metropolita hivatali jelvénye a katolikus egyházi hierarchiában – a metropolita pedig az a vallási vezető, aki egy több egyházmegyéből álló egyházi tartományt irányít (a Veszprémi érseki tartományhoz a Veszprémi főegyházmegye mellett a Szombathelyi egyházmegye és a Kaposvári egyházmegye tartozik). Római szokás szerint a szalagot január 21-én megáldott bárányok gyapjából szövik. Az elkészült palliumot Szent Péter és Pál ünnepén szenteli meg a pápa.

A Veszprémi főegyházmegye élére tavaly kinevezett Udvardy György vállára Michael August Blume apostoli nuncius helyezte fel a palliumot szombat délelőtt, a járvány miatt zártkörű szentmise keretében.

Schöngrundtner Tamás
Kovács Bálint
további cikkek
Nyolcvan éve történt az olaszfalusi mészárlás közélet Nyolcvan éve történt az olaszfalusi mészárlás A faluba bevonuló szovjet csapatok 32 fiatal, civil férfit végeztek ki Olaszfaluban 1945. március 23-án, pontosan nyolcvan évvel ezelőtt. ma 16:31 Ünnepélyes állománygyűlést tartott a MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központja nemzeti ünnep Ünnepélyes állománygyűlést tartott a MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központja A Magyar Honvédség Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központja nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából ünnepi állománygyűlést tartott az Agóra dísztermében péntek délelőtt. A rendezvényen díjak és elismerések átadására is sor került. 2025. március 14. 15:19 Történelmi esemény lesz Veszprémben Bódi Mária Magdolna áprilisi boldoggá avatása Bódi Mária Magdolna Történelmi esemény lesz Veszprémben Bódi Mária Magdolna áprilisi boldoggá avatása Magyarország több mint kilencven boldogot és szentet adott már a katolikus egyháznak, április 26-án pedig ez tovább gyarapodik, amikor a Veszprém Aréna melletti területen ünnepélyes liturgián Erdő Péter bíboros a Szentatya megbízásából ki fogja hirdetni Bódi Mária Magdolna boldoggá avatását. Az eseményre több ezer hívőt várnak, az ünnepség részleteiről pedig Udvardy György, veszprémi érsek és Porga Gyula polgármester tartottak sajtótájékoztatót hétfő délután. 2025. február 4. 11:04 Veszprémben is megnyílt a szent kapu Veszprémi Érsekség Veszprémben is megnyílt a szent kapu Ferenc pápa szenteste megnyitotta a Szent Péter-bazilika szent kapuját, amivel kezdetét vette a 2025-ös jubileumi év. Az év végén, Szent Család vasárnapján Dr. Udvardy György veszprémi érsek pedig ünnepi szentmise keretében megnyitotta a szentévet a Veszprémi Főegyházmegye számára is. 2025. január 6. 21:55

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.