Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

A Szegedi Kortárs Balett a Táncfesztivál közönségdíjasa

2020. szeptember 15. 4:00
Csütörtökön lezárult a XXII. Kortárs Nemzetközi Táncfesztivál, átadták a közönség- és az előadói díjakat.

A fesztivál közönségdíját a Szegedi Kortárs Balett kapta a Bernarda Alba háza című produkciójáért. 

Az előadói díjakat a Gangaray Dance Company tagjainak a LUNA című produkcióban
nyújtott teljesítményükért, a Duda Éva Társulat táncosainak a MIRROR című produkcióban nyújtott teljesítményükért valamint a Frenák Pál Társulat táncosainak a CAGE című produkcióban nyújtott teljesítményükért ítélték oda.

Szintén díjat vehetett át Tadashi Endo butoh mester, a Bozsik Yvette Társulat HA DÔ című
produkciójának koreográfusa.

A díjak odaítéléséről egy öttagú zsűri döntött: Szakály György Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész, Ladányi Andrea Liszt Ferenc- és Harangozó Gyula-díjas táncművész, Kerekes Blanka fuvolaművész, a Zürichi Zeneművészeti Egyetem docense, a Zürichi Zenei Verseny elnöke, M. Tóth Géza Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, valamint Hegyeshalmi László festőművész, grafikus, a veszprémi Művészetek Háza igazgatója.

vehir.hu
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. tegnap 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.