Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 12. Pongrác
Veszprém
20°C
2024. május 12. Pongrác
Veszprém
20°C

Önbizalom-növelő győzelem

2020. szeptember 3. 4:00
Cupara nagyszerűen védett, Nenadics tanárian irányított, Strlek tízet vágott, Mahé gólokkal tért vissza – a Telekom Veszprém kiütéses győzelmet aratott a Csurgó ellen a férfi kézilabda élvonal szerdai mérkőzésén.

Noha a Budakalász elleni előrehozott hazai találkozóval (35-24) pénteken már megkezdte az NB I 2020/2021-es kiírását a Telekom Veszprém kézilabdacsapata, hivatalosan szerdán rendezték a nyitó fordulót, amelyben David Davis legénysége a Csurgót látta vendégül.

A hétvégi, zadari SEHA-liga négyes döntőre készülő bakonyiak keretéből a sérülés után lábadozó Rasmus Lauge mellett Székely Márton, Dejan Manaszkov, Gasper Marguc, Kent Robin Tönnesen és Nikolaj Markussen is hiányzott. Ott volt viszont a keretben a makacs térdsérüléséből felépülő Kentin Mahé, valamint – az előző bajnokihoz hasonlóan – az utánpótláscsapat két tehetsége, az irányító Lukács Péter és a balátlövő Bodor Márk.

Fotók. Baumann BélaFotók. Baumann Béla

Ellentmondást nem tűrve rajtolt a Telekom. A vendégek kapura lövésig is alig jutottak az első percekben, amikor pedig még is átverekedték magukat a hazai hatos falon, Cupara védett bravúrral. A mieink ezzel szemben játszi könnyedséggel lőtték gyors indításgóljaikat, Strlek és Maqueda vezetésével 6-0-val kezdtek. Lékai növelhette volna tovább a különbséget, de a korábban Veszprémben és Szegeden is védő Tatai hárítani tudott. A túloldalon Cupara is villogott, honfitársa, Kriszmancsics büntetőből sem tudott túljárni az eszén.

A 10. minutumban szerezték első góljukat a somogyiak: Kerkovits előbb hetesből, aztán a balszélről is betalált, majd a másik szélről Vasics is megzörgette a hálót. Felzárkózni viszont nem tudott a rivális, a „menetrendszerű” labdaszerzések után Strlek villámgyorsan robogott a vendég kapu felé, s kíméletlenül értékesítette is a lehetőségeket. A horvát balszélső a játékrész derekánál már ötnél járt (10-5).

A Borozan–Moraes belső pároshoz hasonlóan az őket váltó Ligetvári-Blagotinsek duó is magabiztosan oldotta meg védőfeladatát a szintén remeklő Cupara előtt. A Toszkics-csapat rengeteg hibát követett el támadásban, a 23. minutumban Jahia bombájával így már kilenc volt közte (15-6).

Tízre is nőhetett volna a különbség, de Blagotinsekkel szemben kétszer is támadószabálytalanságot fújtak a játékvezetők. Az apró megingást kihasználva hétre zárkóztak a fehér mezesek, aztán Nenadics, Blagotinsek és Jahia is a hálóba lőtt. Cupara újabb bravúrja után a játékrészt nyolc akciógóllal záró Strlek pedig tízre hizlalta a fórt. A 19-10-es félidei állást Gebhardt állította be.

Nagy Szabolcs és Maqueda gyors pengeváltása után a veszprémi nevelésű Hanusz is feliratkozott a gólszerzők közé, aztán a publikum nagy örömére Mahé vette le melegítőjét és állt a hetesvonal elé. A visszatérő irányító nem rontott, belőtte a hetest a csereként beálló Füstösnek. A csurgóiak többször is emberhátrányba kerültek, s kapus nélkül támadtak, amit a gyönyörű gólpasszokat is kiosztó Nenadics rendre egész pályás gólokkal büntetett (41. perc: 26-14).

Mahé a második büntetőjét is értékesítette – ezúttal a kapuba ejtette a játékszert –, majd az akciók szervezéséből is kivehette a részét. Cupara újabb bravúrokat mutatott be, miközben a veszprémi beállók is remekeltek. Nilsson után Blagotinsek is alaposan megszórta magát, így tovább nőtt a differencia (51. perc: 33-18).

Mahé szépségdíjas hát mögött átadásából Strlek már a tizedik akciógólját jegyezte. A Veszprém a hajrában sem vett vissza lendületéből, az utolsó percben Ligetvári is betalált, így végül egy híján húszra nőtt a különbség (40-21).

Férfi kézilabda NB I, 1. forduló:
Telekom Veszprém–Csurgói KK 40-21 (19-10)
Veszprém Aréna, 900 néző. Vezette: Paska, Vastag.
Veszprém: Cupara – Siskarjov 4, Maqueda 5, Lékai, Nilsson 4, Borozan 1, Strlek 10.
Csere: Corrales (kapus), Moraes, Nenadics 4, Jahia 3, Ligetvári 1, Blagotinsek 6, Bodor, Mahé 2 (2).
Vezetőedző: David Davis.
Csurgó: Tatai – Vasics 1, Leimeter, Gábor 1, Vasvári, Szeitl E. 1, Hanusz 2.
Csere: Füstös (kapus), Kerkovits 5 (4), Krszmancsics 5 (2), Borsos, Krecsics, Nagy Sz. 3, Popovics 1, Kovacsevics 1, Gebhardt 1, Vasvári.
Vezetőedző: Alem Toszkics.
Kiállítások: 4, ill. 14 perc.
Hétméteresek: 2/2, ill. 7/6.

Fejlődik a csapat

 

Egyetlen meccs sem könnyű, a mai sem volt az. Nagyon örülök, hogy egyre jobban játszik a csapatom. Az edzéseken eddig is látszott az együttesen a fejlődés, most végre ez a mérkőzésen is megmutatkozott. Az építkezési fázisban vagyunk, meccsről meccsre, hétről hétre le kell vonnunk a tanulságokat

 – értékelt David Davis a lefújást követően az M4 Sport kamerája előtt. A szakember azt is elárulta, hogy együttese rögtön a találkozó után útnak indul a horvátországi Zadarba, ahol pénteken (18.00) a fehérorosz Meskov Breszttel találkozik a SEHA-liga elődöntőjében.

Zatkalik Dávid
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 8. 0:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 24 24 0 0 974 649 325 48
2. OTP Bank-Pick Szeged 24 21 0 3 872 693 179 42
3. MOL Tatabánya KC 24 15 2 7 746 695 51 32
4. FTC-Green Collect 24 13 4 7 765 723 42 30
5. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 24 11 3 10 713 733 -20 25
6. Csurgói KK 23 11 2 10 650 665 -15 24
7. CYEB-Budakalász 24 11 2 11 686 709 -23 24
8. Dabas KC 24 11 1 12 662 696 -34 23
9. Balatonfüredi KSE 24 10 1 13 633 668 -35 21
10. Carbonex-Komló 24 8 0 16 636 695 -59 16
11. HSA NEKA 24 7 2 15 645 705 -60 16
12. PLER-Budapest 23 6 2 15 618 707 -89 14
13. QHB Eger 23 6 1 16 587 715 -128 13
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 23 2 0 21 623 757 -134 4
Utolsó módosítás: 2024. április 28. 11:00
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2024. április 19. 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
33-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
28-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2024. május 24. 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 29. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
további cikkek
Dr. Csík Zoltán: Nem szólok bele sportszakmai dolgokba! Telekom Veszprém Dr. Csík Zoltán: Nem szólok bele sportszakmai dolgokba! Dr. Csík Zoltán vezérigazgató a Vehírnek csütörtökön adott exkluzív videóinterjújában elmondta, az idény végéig biztosan az Ilics, Gulyás páros irányítja a Telekom Veszprém együttesét. Elmondta, hogy Sevinger Zsolt tizenöt év után távozott a klubot működtető gazdasági társaság cégvezetői posztjáról. Ugyancsak elhangzott, hogy a sportegyesülethez került a Veszprém Aréna vagyonkezelési joga. 2024. május 9. 17:55 Sterbik Árpád elhagyhatta a kórházat, hosszú rehabilitáció vár rá Telekom Veszprém Sterbik Árpád elhagyhatta a kórházat, hosszú rehabilitáció vár rá A Telekom Veszprém csütörtökön hivatalos Facebook-oldalán számolt be Sterbik Árpád állapotáról. A bejegyzés szerint a sikeres műtéti beavatkozásnak köszönhetően a kézilabdacsapat kapusedzője elhagyhatta a kórházat, ugyanakkor hosszabb rehabilitáció és szigorú pihenés vár rá. 2024. május 9. 12:31 A minőségi játékoskeret mellé minőségi edzőket szeretnének a szurkolók Telekom Veszprém A minőségi játékoskeret mellé minőségi edzőket szeretnének a szurkolók A Veszprémi Szurkolói Egyesület felhívására több százan gyűltek össze kedd este az aréna előtti téren. A végig békés hangulatú eseményen Gyurákovics István vezérszurkoló és Pardi Károly korábbi játékos is kritikát fogalmazott a Telekom Veszprém edzői párosának és dr. Csík Zoltán vezérigazgató munkájával szemben. 2024. május 7. 20:41 „Sosem nyerjük meg a BL-t!” Erről jut eszembe… „Sosem nyerjük meg a BL-t!” Kedvenc férfi kézilabdacsapatuk kudarca mély apátiába sodorta a Telekom Veszprém szurkolóit. Idén titkon Bajnokok Ligája-győzelmet vártak a drukkerek, ehhez képest óriási csalódásként élték meg, hogy a világválogatottal felérő együttes a Final4-ba sem tudott eljutni – sorozatban immár másodszor. 2024. május 7. 6:02

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.