Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C

Nyert a Veszprém, járt a taps

2020. augusztus 13. 4:00
Megérdemelt, 2-0-s győzelmet arattak Pető Tamás tanítványai szerdán a vendég Bicske együttese felett a férfi labdarúgó NB III Nyugati csoportjának harmadik fordulójában.

Szerdán kora este annak a reményében lépett a Városi Stadion gyepszőnyegére a VLS Veszprém a harmadosztály hétközi fordulójában, hogy megőrizze idei veretlenségét a soron következő vendég, a Bicskei TC ellen.

A szokatlan időpont sem szegte kedvét a veszprémi híveknek, akik ezúttal is közel háromszázan látogattak ki buzdítani csapatukat. Időjárás tekintetében pedig ha a páratartalom sokszor fojtón is hatott, a nap legalább nem tűzte folyamatosan a játékosokat: az ivószünet ettől függetlenül mindkét játékrészben esedékes volt.

Nem kezdődött azonban közönségszórakoztató módon a találkozó. Mindkét oldal a fáradtság jeleit mutatta, amely rá is nyomta szürkeségét a játék képére. Helyzetek szinte nem is akadtak, a labdatartás is kiegyenlített volt. Találat pedig nem is született a szünetet jelző sípszóig, így 0-0-s egállal vonultak vissza az öltözőbe a felek.

Pető Tamás hangot is adott elégedetlenségének, próbálta felrázni a veszprémieket. Játékosai pedig idővel fel is ébredtek:a mérkőzés derekánál járva egy jogosan megítélt szabadrúgást Rápó olyan erővel zúdított a sárga mezesek kapujának jobb felső csücskébe, hogy arra még a vendég szimpatizánsok is felkapták a fejüket (72. perc: 1-0).

Már a lefújáshoz közeledtünk, amikor ismét Rápó állt oda egy pontrúgáshoz. Lövése ugyanakkor most inkább beadásnak számított: labdája meg is találta a fiatal Molnár Balázst, aki védőjét megelőzve higgadtan fejelhetett a kapu hosszú oldalára, egyúttal beállítva a 2-0-s végeredményt is. 

A VLS Veszprém három fordulót követően hét ponttal rendelkezik, ezidáig veretlen, míg hazai pályán hibátlan mutatóval büszkélkedhet. Soha rosszabb idénykezdést!

Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 3. forduló:
VLS Veszprém–Bicske 2-0 (0-0)
Veszprém, Városi Stadion, 250 néző. Vezette: Bana (Kiss B., Rózsás)
VLS: Héninger – Krebsz, Dobsa, Gulyás, Kovács D. – Gálfi (Molnár Balázs, 76.), Somogyi, Vass, Nagy R. (Rápó, 46.), Sárossy (Pavlitzky, 55.) – Major. Vezetődző: Pető Tamás.
BTC: Szűcs – Horváth M., Kákonyi, Dencinger, Sötét, Madarász, Farkas (Varga, 78.), Mlinárcsik, Lencsés (Kürti, 63.), Németh J., Marticsek. Vezetőedző: Vukmir Dragan.
Gólszerzők: Rápó (72.), Molnár B. (84.)

"Jót tett a csapatomnak a félidei fejmosás, ugyanakkor maradéktalanul még így sem lehetek elégedett. Sokat kell még dolgoznunk azon, hogy az együttes valóban szervezett legyen, a játékosok pedig összecsiszolódjanak. Megyünk tovább!"  nyilatkozta a vehir.hu kérdésére a veszprémiek vezetőedzője, Pető Tamás.

A bakonyiak vasárnap 16.30-as kezdéssel a Ménfőcsanak otthonában lépnek gyepszőnyegre, ahol jó esélyük nyílik majd arra is, hogy begyűjtsék újabb győzelmüket.

Galéria
VLS Veszprém – Bicskei TC 2-0 (0-0)
Simon Dani
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Practical VSC 21 14 4 3 49 23 26 46
2. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 21 14 4 3 43 22 21 46
3. BICSKEI TC 21 12 4 5 30 20 10 40
4. III. KER. TVE 21 11 6 4 33 20 13 39
5. DOROGI FC 21 9 7 5 34 25 9 34
6. BUDAÖRS 21 9 3 9 32 34 -2 30
7. GYIRMÓT FC GYŐR II. 21 8 6 7 41 46 -5 30
8. KOMÁROM VSE 21 7 9 5 26 26 0 30
9. KELEN SC 21 8 3 10 26 34 -8 27
10. CAOLA SC SOPRON 21 7 6 8 31 27 4 27
11. BALATONFÜREDI FC 21 7 5 9 28 32 -4 26
12. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 21 6 7 8 28 29 -1 25
13. SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE 21 5 4 12 28 38 -10 19
14. ETO AKADÉMIA 21 5 4 12 24 34 -10 19
15. ZTE FC II. 21 4 4 13 20 37 -17 16
16. CSORNAI SE 21 3 2 16 23 49 -26 11
Utolsó módosítás: 2024. március 26. 10:28
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Bicskei TC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 1. 15:00
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2023. október 8. 15:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Tatabánya
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 15. 15:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Csorna
Időpont
2023. október 22. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
III. Ker. TVE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 29. 13:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2023/2024
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budafoki MTE
Időpont
2023. november 1. 12:30
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Kelen SC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 5. 13:00
Helyszín
Budapest, Kelen SC Sporttelep
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Sopron
Időpont
2023. november 12. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2023. november 18. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Szombathelyi MÁV Haladás
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 26. 13:00
Helyszín
Szombathely, Haladás VSE Sporttelep
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kecskeméti TE
Időpont
2024. február 28. 17:00
Helyszín
Ajka, Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2024. március 3. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
ZTE FC II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 10. 11:00
Helyszín
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budaörs
Időpont
2024. március 17. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 24. 14:00
Helyszín
Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Puskás Akadémia FC II.
Időpont
2024. március 31. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 7. 11:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2024. április 14. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Dorogi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 21. 17:00
Helyszín
Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2024. április 28. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Csornai SE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 5. 17:00
Helyszín
Csorna, Kocsis István Városi Sporttelep
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2024. május 12. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kelen SC
Időpont
2024. május 19. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Caola SC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 26. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.