2021. április 21.
//
Konrád névnap

Egyetlen percen múlott a VLS Veszprém győzelme

2020. augusztus 10. 19:27
Hiába vezetett a rendes játékidőben, a ráadásban sajnos gólt kapott, így 1-1-es egállal kényszerült búcsúzni a Nagykanizsa otthonából a Veszprém vasárnap este a férfi labdarúgó NB III Nyugati csoportjának második fordulójában.

Miután múlt hétvégén parádés, emberhátrányban szerzett győzelemmel rajtolt városunk labdarúgócsapata a harmadosztályú bajnokságban, Vass Szilárd és társai vasárnap este Zala megyébe, a Nagykanizsa otthonába látogattak a második körben, természetesen újabb győzelem reményében.

A tikkasztó hőség ellenére is aktívan, jól kezdtek a veszprémiek: a közel félezer hazai szimpatizáns sem segíthetett a kanizsaiakon az első húsz percben. Pető Tamás együttese ugyanis ez idő alatt szinte végig birtokolta a játékszert. Ezt követően is inkább a vendégek akarata érvényesült: sorra csak támadtak a bakonyiak.

Amely hozzáállásnak meg is született az eredménye a negyvenharmadik minutumban, amikor is a középen helyezkedő Molnár Balázshoz érkezett meg egy hosszú indítás. A fiatal támadó pedig profikat megszégyenítve kezelte le labdát, majd emelte azt a védőjére váró vendég portás kapujába (félidei állás: 0-1).

Vajon mi járhatott Pető Tamás fejében az egyenlítés pillanatakor? (archív fotó)Vajon mi járhatott Pető Tamás fejében az egyenlítés pillanatakor? (archív fotó)

A szünet után minden ott folytatódott, ahol abbamaradt: Gulyás Gergőék irányították a találkozót. Igaz, a hatvanharmadikban a hazaiak előtt is ott volt a lehetőség az egyenlítésre, de az ígéretes helyzetbe kerülő zalai csatár Héninger kapuja fölé bombázta a játékszert. 

A rendes játékidő rövidesen letelt, a felek a nagy melegben már alig várták a lefújás pillanatát. Egy perccel a vége előtt, a kilencvenegyedik percben azonban adódott egy utolsó lehetőség a házigazda előtt: szabadrúgást ítélt számukra ugyanis a játékvezető a tizenhatos csücskéről.

Béli pedig nagy meglepetésre óriási gólt vágott: elcsavarta a labdát a veszprémi védőfal felett, sajnos már Héninger kapus sem segíthetett (végeredmény: 1-1). Jó hír azonban, hogy a VLS Veszprém az első fordulóban szerzett hazai három pont után vendégségből is ponttal tért haza.

Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2. forduló:
FC Nagykanizsa–VLS Veszprém 1-1 (0-1)
Nagykanizsa, Olajbányász Stadion, 400 néző. Vezette: Szommer (Rózsa, Illés).
FCN: Horváth N. – Baráth, Papp, Szegleti, Szabó P. (Kretz, 58.), Ekker, Vass Gy. (Péntek, 63.), Vlasics, Horváth B. (Bagó, 46.), Major M., Béli. Vezetőedző: Koller Zoltán.
VLS: Héninger – Krebsz, Somogyi, Gulyás, Dobsa, Gálfi (Sárossy, 76.), Vass Sz., Kovács D., Nagy R., Molnár B. (Rápó, 55.), Major N. (Pavlitzky, 83.). Vezetőedző: Pető Tamás.
Gólszerzők: Mólnár B. (43.), ill. Béli (91.)

Pető Tamás alakulata jövő héten kétszer is pályára lép a bajnokságban. Előbb hazai pázsiton, szerdán 17.30-kor a Bicske ellen, utóbb pedig vendég környezetben, vasárnap 16.30-kor a Ménfőcsanak otthonában.

Simon Dani
Szalai Csaba
Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2020/2021
M GY D V LG KG GK P
1. III. Kerület 30 23 5 2 72 16 56 74
2. Mosonmagyaróvár 30 19 6 5 63 24 39 63
3. Practical VLS 30 16 8 6 48 32 16 56
4. Nagykanizsa 30 16 7 7 69 40 29 55
5. Lipót 30 16 7 7 64 45 19 55
6. Sopron 30 13 8 9 42 40 2 47
7. Tatabánya 30 14 4 12 43 31 12 46
8. Érd 30 13 6 11 41 38 3 45
9. Puskás II. 30 13 5 12 50 42 8 44
10. Komárom 30 13 4 13 37 50 -13 43
11. Fehérvár II. 30 12 4 14 43 46 -3 40
12. Bicske 30 11 7 12 37 41 -4 40
13. Pápa 30 11 6 13 39 45 -6 39
14. Gárdony-Agárd 30 10 8 12 52 64 -12 38
15. Balatonfüred 30 10 6 14 51 51 0 36
16. ZTE II. 30 7 13 10 36 48 -12 34
17. BKV Előre 30 7 11 12 36 48 -12 32
18. Szabadkikötő 30 6 4 20 47 71 -24 22
19. Ménfőcsanak 30 4 6 20 28 63 -35 18
20. Nagyatád 30 2 3 25 25 88 -63 9
Utolsó módosítás: 2021. április 18. 22:47
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
következő események betöltése
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III nyugati csoport, 2020/2021 33. 2021. május 2. 17:30 Balatonfüred, Sporttelep Balatonfüred Practical VLS
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III nyugati csoport, 2020/2021 32. 2021. április 28. 15:00 Veszprém, Városi Stadion Practical VLS Puskás Akadémia II.
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III nyugati csoport, 2020/2021 31. 2021. április 25. 17:00 Agárd, Sportpálya Gárdony-Agárd Practical VLS
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III nyugati csoport, 2020/2021 30. 2021. április 18. 17:00 Nagyatád, Sportcentrum Nagyatád Practical VLS 1-5
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III nyugati csoport, 2020/2021 29. 2021. április 14. 15:00 Veszprém, Városi Stadion Practical VLS Tatabánya 1-0
labdarúgás Férfi labdarúgó NB III nyugati csoport, 2020/2021 28. 2021. április 11. 16:30 Budapest, III. Kerületi központ III. Kerület Practical VLS 3-0
előző események betöltése