Azon emberek közé tartozom, aki nem szereti és mondhatni elég rosszul viseli a nagyobb és főleg hirtelen bekövetkező változásokat. Szeretek mindent apró részletekbe menően megtervezni és megszervezni az élet bármilyen területéről legyen szó. Sokan úgy gondolják, lassan már beteges, amit csinálok, mégis én így érzem jól magam, ettől vagyok boldog. Spontaneitás - a szó, amit ilyenkor mindig sokat hallok, és ami távol áll tőlem. De mégis rá kellett jönnöm, hogy nem kell pánikba esni, főleg ha van idő a B terv kidolgozására. Kijelenthetnénk, hogy a 2020-as év ebből a szempontból nem az én évem, ám mégis „szerencse”, hogy még a nagy terveim megvalósulása előtt tudtam átgondolni, valamint újratervezni az évem utazás és élmények szempontjából.
Év elején már tudtam, mikor és miért éppen abban az időpontban szeretném a szabadnapjaimat a munkahelyemtől távol eltölteni. A karantén után megújulva, erővel telve kezdtem szervezni nyári pihenésemet, ami aztán a várva várt pillanat előtt egy héttel ismét, mint egy egyszerű tollvonással áthúzásra került. Akik hasonló cipőben járnak szervezés és életük apró részleteinek megtervezése kapcsán tudják, milyen érzések kavarogtak akkor bennem. Visszatekintve arra az egy hétre ma már tudom, nem is baj, hogy hagytam, hogy sodródjak az árral, hogy az élmények alakítsák napjaimat és a legfontosabb, hogy azt éreztem azokban a napokban, hogy boldog vagyok.
A XXI. század a boldogságfetisizmus kora; mindenki azt ígéri, hogy az Ő termékével, szolgáltatásával teljesebbek és boldogabbak leszünk. A boldogságról pedig azt gondoljuk, hogy akkor mindig mindenhol 100%-osan jól érezzük majd magunkat: folyamatos öröm, nyugalom, szeretet, és mindeközben persze 0% szomorúság, harag, félem, szorongás, magány, kedvtelenség, fájdalom. Kimondva, vagy kimondatlanul, de végtére is a boldogság az életünkben nemcsak egy cél, hanem egyenesen elvárás; boldognak lenni ugyanis kötelező.
A nyaralás innen nézve hatványozottan nehéz ügy: arról ugyanis konkrétan meg is mondják, hogy akkor jó, ha közben örömöt, boldogságot, izgalmat, kalandot élünk át. Ha ez nem így történik, akkor az egy rosszul sikerült nyaralás. És mivel nem szeretnénk a kudarcokban amúgy is bővelkedő életünkben még egy kudarcot, mindent megteszünk, hogy a sikertelen nyaralásnak még az elvi lehetőségét is kizárjuk.
Miért van az, hogy a nyaralás paradox módon az egyik legfeszültebb időszak az életünkben?
Valljuk be, sokan vagyunk úgy, hogy annak érdekében, hogy a szabadságot majd sikeresnek mondhassuk, az azt megelőző héten napi 12 órákat dolgozunk, hogy előre letudjuk, amit le kell, és nyugodtan elmehessünk nyaralni. Aztán csodálkozunk és haragszunk magunkra, ha a pihenésre szánt idő első napjaiban is a munka körül forognak a gondolataink.
A garantáltan boldog nyaralás érdekében nagy költségekbe verjük magunkat (ne adj’ Isten hitelt veszünk fel), hogy egzotikus helyre menjünk, és végre biztosan jó élményeink legyenek, közben meg már azon feszülünk, mennyit kell majd dolgozni, hogy visszafizessük, kigazdálkodjuk az ott elköltött pénzt.
Vagy olyan sűrű programot állítunk össze, hogy egyfolytában rohanunk az ismeretlen városban, nem hagyunk időt arra, hogy megérintsen minket a hangulat, vagy a hely szelleme, mert már menni kell tovább, hátha majd az a látványosság, vagy az a kiállítás, vagy az a pékség olyan élményt ad, amit elvárunk. Aztán a végén fáradtabbak, kimerültebbek vagyunk, mint indulás előtt.
„A valódi nyaralás nemcsak a „kötelező” boldogságról szól, hanem arról is, hogy elengedjük a nehézségeket”.
– nyilatkozta Dr. Márky Ádám orvos, mindfulness oktató a pszichoforyou.hu ezzel a témával foglalkozó cikkében.
Szóval mit tehetünk?
Tekintsünk úgy a nyaralásra, mint egy kis pufferidőre, amiben egyik állapotból csupán „átlibbenünk” egy másik állapotba, amelyben van egy kis időnk megfigyelni, elfogadni, és így elengedni a bennünk felgyülemlett nehézségeket, kudarcokat vagy akár sikereket. Azaz elengedni azt a vágyat és elvárást, hogy ezek nem lehetnek részei a boldog életnek.
Visszatérve a vakációról mindenkinek az első kérdése az volt, hogy "hol voltál nyaralni"? Meglepő arcok, kikerekedett szemek néztek vissza rám, mikor a válasz elhagyta a számat:
"Otthon voltam."
Bánnám, hogy idén nem a tengerparton vagy a közeli flancos hotelben töltöttem július végi napjaimat? Egyáltalán nem. Mit csináltam ehelyett? Azok az emberek körében töltődtem fel, akik a legfontosabbak számomra; olyan szabadidős tevékenységekre volt időm, amiket egy hosszúra nyúló munkanap után, mikor még a mosogatni való, és a vasalandó ruhák is várnak, nem biztos, hogy be tudok sűríteni az estémbe. Kicsit magammal és magamban voltam.
Mit tanultam én a nem munkával töltött egy hétből?
Egész életünkben sem, de nyáron kifejezetten ne várjuk görcsösen az új pozitív élményeket, csak figyeljünk és legyünk nyitottak a tapasztalatra, akár jó, akár rossz. Akkor fog „sikerülni” a nyaralás, és végső soron az életünk is, ha megtanuljuk ezeket a belső tapasztalatokat elfogadni. Amint képesek leszünk arra, hogy ezeket ne elnyomni akarjuk, máris sokkal kisebb lesz az életünkre gyakorolt hatásuk.
