Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hét új tűzoltó kezdte meg szolgálatát Veszprém megyében

2020. augusztus 8. 5:16 // Forrás: Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
A Katasztrófavédelmi Oktatási Központ tanévzáró ünnepségét tartották július 31-én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság épülete előtt. A végzett hallgatók az országos katasztrófavédelmi főigazgató, helyettesei és a megyei katasztrófavédelmi igazgatók, valamint az oktatási intézmények vezetői, képviselői előtt tették le esküjüket.

A Katasztrófavédelem Központi Zenekarának előadásában csendültek fel a Himnusz hangjai, majd a tiszthelyettesek fogadalmat tettek.

Hazánkban százötven éve, 1870-ben kezdte meg működését a hivatásos tűzoltóság – fogalmazott ünnepi beszéde bevezetőjében dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató. A méltó ünneplésnek gátat vetett a koronavírus-járvány, a főigazgató azonban örömét fejezte ki, hogy ennek ellenére köszöntheti azokat a munkatársakat, akik a nagy elődök nyomdokaiba léptek.

A ma esküt tettek olyan mérföldkőhöz érkeztek, amely meghatározza hátralévő életüket, hiszen a mai napon a rendvédelmi szervezetek hivatásos állományú tagjaivá váltak, tűzoltók lettek. A járványhelyzet ellenére is sikeresen végrehajtották a képzésből adódó feladataikat, jól teljesítettek a vizsgákon, és most tűzoltóként vonulnak be szolgálati helyükre.

A ma esküt tettek nem szakmát, hanem hivatást választottak – folytatta dr. Góra Zoltán. A tiszthelyettesek egy olyan csapathoz csatlakoztak, amelynél a munkához az emberi értékek elengedhetetlenek. A főigazgató annak az elvárásának adott hangot, hogy szolgálatukban legyenek mindig felkészültek, alaposak, körültekintőek. Fejlesszék tudásukat, bővítsék ismeretüket, és minél hamarabb szerezzék meg a gyakorlati tapasztalatokat.

A legismertebb, legjobban tisztelt hivatás a tűzoltóké, mondta a vezérőrnagy. Ezt a bizalmi tőkét az elődök százötven év alatt áldozatos, önfeláldozó munkával teremtették meg. „Élvezzék és éljenek ezzel a bizalommal, de soha ne tegyék kockára” – hívta fel az újoncok figyelmét Góra Zoltán, aki végül sok sikert, erőt, egészséget kívánt a hallgatóknak a katasztrófavédelem szervezetében megkezdett pályájukhoz.

A fogadalomtétel után a Veszprém megyei hét új tűzoltó az ajkai, a badacsonytomaji és a veszprémi hivatásos tűzoltó-parancsnokságokon kezdték meg szolgálatukat.

vehir.hu
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.