Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ezért zöldült ki a veszprémi buszmegálló

2020. augusztus 13. 4:00
Pár napja igazi városi látványosság lett a Bajcsy-Zsilinszky úti helyi járatos buszmegálló, ami egyik napról a másikra „kizöldült”. Több veszprémi interenetes fórumon is elindult a találgatás, hogy vajon kinek a megbízásából és milyen okból alakították át a megállót ilyen nem hétköznapi formára, ennek jártunk utána.

A vélemények megoszlottak arról, hogy mennyire praktikus egy ilyen várakozó, valaki a rovaroktól tartott, valaki pedig a hajléktalanok új szálláshelyét vizionálta benne, ugyanakkor a többségnek tetszett ez az új megoldás, legalábbis amit a kommentekből le lehetett szűrni.

Azóta kiderült, hogy az egyik szőnyegáruház ügyes marketingfogásról van szó, az üzlet a náluk is kapható élethű műfüvet hivatott népszerűsíteni ezzel a megoldással.

Tehát sem a rovaroktól nem kell tartani, sem pedig a hajléktalanoktól, tekintve, hogy a megálló épp a rendőrség épületével szemben található.

Felkerestük a Diego Veszprém Kft. ügyvezetőjét Sterbik Andreát, akinél a nem mindennapi megoldásról érdeklődtünk.

Tőle megtudtuk, hogy egy országos kampány részeként több városban is van már ilyen buszmegálló, ehhez csatlakoztak most Veszprémben is.

A buszmegállót, mint reklámfelületet egyébként a várostól bérlik és egy hónapig tart a kampány, utána visszaállítják eredeti formájára.

Hozzátette, hogy a zöld elemek felhelyezését és leszerelését, valamint a megálló eredeti állapotába történő visszaállítását is ők, saját költségükön végzik majd, ahogy időközben a műfű tisztítását is.

Bár a buszmegálló csak látványában zöld, így is nagyban hozzájárul a manapság oly népszerű városi zöldfelületek népszerűsítéséhez és ezt a természetközeli érzetet, valamint tudatformálást erősíti.

Igaz, hogy a 2023-mas év még távolabb van, de nem árt hozzászokni, hogy a közeljövőben egyre több ilyen nem mindennapi, kreatív megoldás születik majd Veszprémben.

Hajas Bálint
Simon Dani
további cikkek
Van remény, minden tettünk számít! – Veszprémben járt Jane Goodall világhírű csimpánzkutató környezetvédelem Van remény, minden tettünk számít! – Veszprémben járt Jane Goodall világhírű csimpánzkutató Veszprémbe látogatott Jane Goodall világhírű csimpánzkutató, környezetvédelmi aktivista, aki a Pannon Egyetem és a Jane Goodall Intézet HOPE konferenciáján előadást is tartott hétfőn. A konferencia keretében az egyetem díszdoktorává fogadta a kutatót. 2023. május 9. 21:15 Lesz-e strandszezon a Velencei-tónál? Lesz-e strandszezon a Velencei-tónál? A tavalyi extrém csapadékszegény év gyakorlatilag az egész ország területén látványos hatással volt természeti értékeinkre. A Velencei-tó vízszintje is mélyen az optimális érték alá süllyedt, és a médiában szinte csak negatív prognózisokat lehetett hallani a tó jövőjét illetően. A Greendex megkérdezte dr. Csonki Istvánt, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatóját, hogy milyen állapotban van jelenleg a tó, milyen intézkedésekkel lehetséges megoldani a vízpótlást, illetve mi várható az idei strandszezonban. 2023. március 11. 15:45 Gyümölcsösöd van? Jobb, ha alágyújtasz! Gyümölcsösöd van? Jobb, ha alágyújtasz! Bizony, jól olvasod: a legjobb, ha fogod magad, a családot, a barátokat, és füstbe borítod az egész gyümölcsöst. Csinálj olyan füstöt, hogy még a szomszéd is lássa! 2023. március 9. 23:01 Helyben hasznosulnak újra a Pannon Egyetem közösségének tárgyai Helyben hasznosulnak újra a Pannon Egyetem közösségének tárgyai Október 4-én az egyetem közössége előtt is megnyílik az az Újrahasználati Központ, melynek célja, hogy az intézmény dolgozói és hallgatói által már megunt, ám mások számára még értékes tárgyaknak lehetőséget adjon a további felhasználásra, ezzel segítve a hulladékcsökkentést. 2022. szeptember 24. 4:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.