Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Freund Tamás a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke

2020. július 10. 4:00 // Forrás: mti
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 193., tisztújító közgyűlése hétfő este megkezdődött és kedden este lezárult 24 órás szavazásán Freund Tamás akadémikust választotta meg az MTA új elnökévé.

A neurobiológus a hat év után leköszönő Lovász Lászlót váltja a Magyar Tudományos Akadémia élén. A főtitkári posztot Kollár László Péter építőmérnök, a főtitkárhelyettesit pedig Erdei Anna immunológus tölti majd be a következő hároméves ciklusban.

Nemzeti érdek a tudomány és a politika együttműködése, ezért a két terület között kétirányú kommunikációra van szükség - mondta el a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szerdai online sajtótájékoztatóján a köztestület frissen megválasztott elnöke.

Első elnöki sajtótájékoztatóján Freund Tamás hangsúlyozta: minden tudományterületen, politikai hovatartozástól függetlenül tiszteli a kiválóságot, a gyengéket pedig továbbra is kritizálni fogja. A sokféleség a fejlődés záloga; attól, hogy valaki másképpen látja a világot, még nem lesz rossz tudós.

Mint hozzátette, az MTA nemzeti kincs, a tudomány és a politika együttműködése pedig nemzeti érdek; a tudomány és a politika világának megalkuvásmentes kapcsolata, kölcsönösen előnyös együttműködése az ország fejlődésének alapvető feltétele.

Freund Tamás újságírói kérdésre elmondta: célja, hogy az MTA közelmúltban kiszervezett kutatóhálózata visszakerüljön az akadémia égisze alá, mielőtt azonban ezt kezdeményezné, működőképes kapcsolatot és kölcsönös bizalmat szeretne kiépíteni a kormánnyal.

vehir.hu
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én közélet Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. ma 17:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.