Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
12°C
2026. március 19. József
Veszprém
12°C

Elismerés a kistelepülések pedagógusainak

2020. június 12. 4:00
Szűk körben adták át a Pedagógusok a kistelepülésekért díjat és a Lámpás díjat péntek reggel a Megyeházán.

A 2007-ben alapított Pedagógusok a kistelepülésekért díjat minden évben három, az egyes községek oktatásában és közéletében fontos szerepet vállaló személy veheti át, akik sokat tettek a fiatalokért, és akik tanóráikon kívül is sokat dolgoztak közösségükért. Az elismerést ezúttal Ovádi Péter parlamenti képviselő, a díjról döntő testület képviseletében Halmay György, valamint a Veszprémi Tankerület vezetője, Szauer István adták át.

A díjat átvehette Reichardné Réz Zsuzsanna – aki jelenleg Pétfürdőn tanít, korábban azonban a papkeszi iskolában dolgozott, annak igazgató-helyettese is volt. Királyszentistvánon él, és bár a településén nem működik iskola, az ottani fiatalok többségét taníthatta papkeszi évei alatt. 

Szintén jutalmazták a csetényi Kovács Lajost, aki negyven éven át tanított matematikát és fizikát szülőfaluja intézményében, ahol egy időben igazgatói feladatot is ellátott. Aktív részese a település életének, 25 éven át az önkormányzati képviselőtestület tagja is volt.

Szőnyegi Jánost tanítói pályájának szinte egésze Lókúthoz köti, ahol tagintézményvezető és igazgató is volt az évek során. A tagintézmény 2015 óta nem működik, azóta a zirci Reguly Antal Általános Iskola igazgatóhelyettese, ahol szintén figyelemmel kísérheti a lókúti gyerekek fejlődését. Munkája mellett aktív részese a település kulturális életének.

Szintén péntek reggel adták át a Tankerület által alapított Lámpás díjakat is, melyeket Ráber Zoltánné, a negyven éve a nagyvázsonyi iskolában dolgozó pedagógus és Ebele Ferencné, a veszprémi Simonyi Zsigmond Ének-zenei Általános Iskola igazgatója vehettek át. 

Schöngrundtner Tamás
Kovács Bálint
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" választás 2026 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. ma 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.