2020. július 14. // Őrs névnap

Rasovszkynak három hét és három fok hiányzik az első balatoni edzéséhez

A világ- és Európa-bajnok veszprémi úszót, Rasovszky Kristófot most a sikeres egyetemi vizsgái motiválják.

A világ- és Európa-bajnok Rasovszky Kristóf (Balaton Úszó Klub Veszprém) nem gondolta úgy, hogy minden jónak vége, amikor elkezdték halasztani, aztán törölni is a versenynaptárból az úszósport idei legrangosabb eseményeit, miközben az is eldőlt, hogy a tokiói nyári játékokat csak jövőre lehet megrendezni. Mint élsportoló, aki az alkalmazkodásból is már sokszor vizsgázott jelesre, arra jutott, hogy az olimpiai álmai 2021-ben is teljesülhetnek. Mérnöknek készülő veszprémi egyetemi hallgatóként viszont kifejezetten örült annak, hogy végre lesz egy olyan féléve, amikor jobban tud előre haladni, mint az előző háromban.

Hat tantárgyat vettem fel, amelyek közül négyben már megfeleltem. A hátralévő két vizsgára bő egy hónapom maradt, így aligha futhatok ki az időből. Akik nem ismerik közelebbről a villamosmérnöki diploma megszerzéséhez vezető utat, azoknak nem fog sokat mondani, hogy mostanában a vezérléstechnika, az irányítástechnika, a villamosságtan, az analóg áramkörök és a méréselmélet ismereteit igyekszem jól elsajátítani

– nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak a veszprémi Pannon Egyetem műszaki és informatikai karának ösztöndíjas hallgatója.

Rasovszky Kristóf a Veszprémben rendezett szombati ügyességi versenyenRasovszky Kristóf a Veszprémben rendezett szombati ügyességi versenyen

Kapcsolódó cikk
Kónya Ádám a bajnokok bajnoka
Nyolc veszprémi kiválóság mérte össze erejét szombat délelőtt az Erdész utcai műfüves pályán rendezett kiváló hangulatú ügyességi sportversenyen.

Az én életemet úgy érintette a járványveszély, a tilalmak, az uszodák és az edzőtermek bezárása, hogy az energiáim egy jókora részét a tanulásra csoportosítottam át. E közben igyekeztem feltalálni magamat, hogy otthon négy fal között, vagy éppen kerékpárra ülve miként tudom úszás nélkül is jó erőben tartani magamat.

A világ egyik legjobb nyíltvízi úszója ezekben a napokban már a balatonfűzfői uszodában gyakorolhat. A saját bőrén tapasztalja, hogy két hónap kihagyás után milyen nehéz feladatot jelent visszazökkeni a régi kerékvágásba, úgy érezni a vizet, ahogy az magától értetődő volt, amikor még a versenyeket járta.

Még néhány hétnek el kell telnie, amig a technika és az iramváltás is a helyére kerül, miközben az edzéstávok is egyre inkább hasonlítani fognak a szebb időkre. Merem remélni, hogy amire minden összeáll, azaz körülbelül három hét múlva, már nem csak az uszodai, hanem a távúszó énemet is próbára tehetem a Balaton vízében. Ami jelenleg csak 16 fokos, szóval legalább hármat emelkednie kell ahhoz, hogy barátságosabb legyen és könnyebben tudjam elhatározni magamat az első csobbanásra. Utoljára tavaly szeptemberben tehettem meg ezt.

Rasovszky úgy tudja, hogy van még némi remény két világkupa verseny megtartására, amelyeknek a FINA zöld jelzésével Tajpej és Hongong adhat otthon.

Nem mondom, hogy mindegy, de ebben a nehéz és szokatlan helyzetben már aligha rontana a motivációm szintjén, ha egyetlen nemzetközi versenyre se utazhatnék el. Úgy értesültem, hogy lesznek idehaza erőfelmérő edzések, amik talán még versenyhangulatot is áraszthatnak, hol a Lupán, hol Balatonalmádiban, vagy éppen Szegeden, a Maty-éri olimpiai központban. Valami célra és húzóerőre minden úszónak már most szüksége van, a hiányérzet az idő múlásával pedig csak erősödhet. Nem igazán nyugtat meg, hogy a legnagyobb külföldi ellenfeleim ugyanolyan cipőben járnak, mint mi magyarok. Számomra tényleg az a lélekerősítő, hogy a tanulásnak és a sikeres vizsgáknak köszönhetően nem érzek ürességet magamban, 23 évesen pedig nem kell keseregnem amiatt, hogy elmegy egy év, ami megrövidítette a sportpályafutásomat

– hangsúlyozta Rasovszky Kristóf, akit 2019-es világbajnoki győzelmének és más sikereinek köszönhetően az év legjobb férfi nyíltvízi úszójának nyilvánított a Nemzetközi Úszószövetség.

vehir.hu
Simon Dani

További cikkek

Sós: a magyarok közül mindenki indul a Négy Nemzet Úszóversenyen
Sós: a magyarok közül mindenki indul a Négy Nemzet Úszóversenyen
A magyar úszók közül mindenki indul a Négy Nemzet Úszóversenyen, amelyet jövő péntektől vasárnapig rendeznek a Margitszigeten, a Széchy Tamás Uszodában - mondta a szövetségi kapitány.
Normális tanévkezdésben reménykedik az államtitkár
Normális tanévkezdésben reménykedik az államtitkár
Remélhetőleg hagyományosan, normál munkarendben lehet elkezdeni az új tanévet, de arra is fel kell készülni, hogy esetleg ismét digitális oktatásra kell átállniuk az iskoláknak a koronavírus-járvány miatt - közölte a köznevelésért felelős államtitkár hétfőn a közrádióban.
Beutazási korlátozásokat jelentett be a kormány
Beutazási korlátozásokat jelentett be a kormány
Szigorítja a külföldről érkezőkre vonatkozó szabályokat a kormány: fertőzöttségi szint alapján vörös, sárga és zöld kategóriákba sorolják az országokat, az előbbiek esetén pedig kötelező karantént ír elő - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökéget vezető miniszter vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Átadták a megújult apátsági múzeumot Tihanyban
Átadták a megújult apátsági múzeumot Tihanyban
Átadták a 225 millió forintból, pályázati támogatásból megújított apátsági múzeumot pénteken Tihanyban.
Szigorítást tervez a kormány
Szigorítást tervez a kormány
A koronavírus Magyarországra való behurcolása ellen kell védekezni, napokon belül döntés várható - mondta Orbán Viktor péntek reggel a közrádióban.
2020. július 14. // Őrs névnap