Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
6°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
6°C

A Fidesz kezdeményezi a testvérek közötti ajándékozás és öröklés illetékmentességét

2020. május 28. 4:00 // Forrás: mti
A jövőben a testvérek is illetékmentesen ajándékozhatnának egymás között, illetve örökölhetnének egymástól - egy erről szóló törvényjavaslatot terjeszt Kósa Lajos és Novák Katalin, a Fidesz-alelnökei az Országgyűlés elé.

Kósa Lajos az MTI-nek hétfőn elmondta: a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója és kormánya számára a családok támogatása a legfontosabb. Felidézte, hogy már 2010 augusztusában ennek jegyében lehetővé tették az egyenes ági öröklés és ajándékozás illetékmentességét, vagyis azt, hogy a szülők a gyermekeiknek 18 százalékos illetékfizetés nélkül tudjanak ajándékozni, illetve örökölhessenek egymástól - fejtette ki a kormánypárti politikus.

A Fidesz alelnöke kitért arra: ezt 2013-ban kiterjesztették a házastársak közötti kapcsolatokra, és most a magyar gazdaság és költségvetés állapota lehetővé teszi, hogy a testvérek közötti kapcsolatokra is kiterjesszék az illetékmentességet.  Ennek értelmében olyan javaslatot nyújt be Novák Katalin Fidesz-alelnökkel, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkával közösen az Országgyűlésnek, ami lehetővé teszi, hogy a testvérek ajándékozni egymás között és örökölni egymástól illetékmentesen tudjanak.

Ha az Országgyűlés megtárgyalja a törvényjavaslatot, akkor ismét előreléptek a családok megerősítésében, támogatásában, és abban, hogy kifejezzék, nemcsak szóban, elvekben fontosak a családtagok közötti kapcsolatok, hanem ennek a gazdasági kapcsolatok szintjén is kiemelt helye van - mutatott rá Kósa.

vehir.hu
további cikkek
Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi közélet Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi 742 millió forint értékben hajtott végre beruházásokat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a fejlesztést részben állami támogatásból finanszírozták. A beruházás révén a cég jelentős megtakarításra tehet szert, és nagyobb biztonsággal nézhet szembe egy esetleges energetikai válsággal. tegnap 22:50 Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. tegnap 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. tegnap 11:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.