2020. június 4. // Bulcsú névnap

Állatkerti meglepetés az egészségügyi dolgozóknak

A Veszprémi Állatkert 2000 db belépővel köszöni meg a Csolnoky Ferenc Kórház dolgozóinak valamint a veszprémi mentősöknek a járványhelyzet idején végzett embert próbáló munkájukat. A jelképes átadóra szerda délután került sor az állatkertnél.

Török László az állatkert igazgatója a sajtóeseményen kiemelte, hogy bár az állatkert a járvány idején a látogatók elől zárva volt, folyamatosan követték az eseményeket és bíztak benne, hogy nemsokára jobbra fordul a helyzet. Kiemelte, hogy minden nap bebizonyosodott számukra is, hogy az egészségügyi dolgozóknak milyen sokat köszönhetnek az emberek, az ő munkájuk az átlagnál is jobban felértékelődött ezekben a hetekben.

Éppen ezért az állatkert részéről úgy próbálják ezt a hálát kifejezni, ahogy legjobban tudják, azaz állatkerti élményt adnak az ezen a területen dolgozóknak.

A Csolnoky kórház minden dolgozójának, azaz nem csak az orvosoknak és ápolóknak, hanem a technikai munkatársakat is beleértve, valamint a veszprémi mentőszolgálat szintén minden alkalmazottjának egy szabadon felhasználható belépőt adnak az állatkertbe.

Az eseményen Ovádi Péter országgyűlési képviselő is méltatta az intézmény felajánlását, valamint reményét fejezte ki, hogy ez a kezdeményezés is országos hírűvé válik és más állatkertek is átveszik majd a jó példát.

Hozzátette, hogy a járvány első fázisát sikerült átvészelni, de ez csak úgy sikerülhetett, hogy a városban és a térségben tevékenykedő egészségügyi dolgozók emberfeletti munkát végeztek, valamint kiváló szakmai felkészültséggel és alázattal néztek szembe a kihívásokkal.

A kórház részéről dr. Lippai Norbert főigazgató az utóbbi hetek történéseiről elmondta, hogy szerencsére sikerült végig kézben tartani a helyzetet, így megoldhatatlan probléma nem ütötte fel a fejét, ugyanakkor megköszönte a felajánlást, ami véleménye szerint segíteni fog a pihenésben és a kikapcsolódásban a kórház dolgozóinak is.

A mentőszolgálat részéről Nátrán Albin Veszprém megyei vezető mentőtiszt szintén megköszönte a belépőket, valamint elmondta, hogy Veszprémben, valamint a megyében egy mentőtiszt sem betegedett meg a járvány alatt.

Hajas Bálint
Kovács Bálint

További cikkek

Porga: álljunk meg egy percre!
Porga: álljunk meg egy percre!
A polgármester azt kéri közösségi oldalán, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján egy percre álljon meg az élet Veszprémben is.
CNC gép programozó és kezelői tanfolyam indul a Pannon Egyetemen
CNC gép programozó és kezelői tanfolyam indul a Pannon Egyetemen
A Pannon Egyetem Gépészmérnöki Intézete „CNC gépek programozása és kezelése” témakörben tanfolyamot szervez Veszprémben. Az intenzív, heti 4+6 órás tanfolyamot a jelentkezők akár már augusztus végére sikeresen teljesíthetik.
A húsvét utáni fagyok ellenére van ok a bizakodásra dinnyefronton
A húsvét utáni fagyok ellenére van ok a bizakodásra dinnyefronton
A húsvét utáni fagyok megtizedelték a görögdinnye ültetvényeket, de a gazdák újraültettek, és így már van ok a bizakodásra a dinnyetermést illetően - mondta Göcző Mátyás, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének társelnöke a közrádióban.
Idén különösen fontos, hogy csak fokozatosan kezdjenek napozni az emberek
Idén különösen fontos, hogy csak fokozatosan kezdjenek napozni az emberek
A Semmelweis Egyetem honlapján megjelent cikkben azt írták, a koronavírus-járvány miatt idén nagyon sokan hosszú hetekig alig mentek szabad levegőre, kevesebb napfény érte a bőrüket, így nincsenek felkészülve a napozásra, hamarabb leéghetnek, ami növeli a bőrdaganatok kialakulásának kockázatát.
Elválasztva, de nem elszigetelődve
Elválasztva, de nem elszigetelődve
Nem egy történészt kérdeztünk Trianon évfordulója kapcsán és nem is egy magyarországi politikust, nem egy nemzetközi jogászt, hanem egy olyan embert, aki testközelből éli meg mindennap, hogy milyen az, ha magyarként közigazgatásilag egy idegen ország az otthona. Eközben már nyolc éve lavírozik a román politikában, közösséget épít és családot alapít.
2020. június 4. // Bulcsú névnap