Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szennyvíz elemzésével keresik a koronavírus nyomait

2020. május 20. 13:53 // Forrás: MTI
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával a Pannon Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Mol együttműködésében kilenc városban indul kutatómunka a koronavírus kimutatására a kommunális szennyvizekből.

A külföldön már bevált módszer hasznos eszköz lehet a fertőzés megjelenésének, visszatérésének jelzésére a helyi terjedés korai szakaszában - mutatott rá keddi közleményében az ITM.

A koronavírus-fertőzések megjelenésével több kutatócsoport kezdte vizsgálni a kommunális szennyvizeket világszerte, hogy így becsüljék meg a koronavírus-fertőzések mértékét egy adott közösségen belül. Az Egyesült Államokban és Hollandiában már sikeresen kimutatták a Covid-19 megbetegedést okozó vírus nyomait a csatornarendszerből vett mintákban.

Egy városi szennyvíztisztító telephez több tízezer háztartásból kerül szennyvíz, így a fertőzöttek száma a hagyományos tesztekénél nagyobb mintában vizsgálható. A koronavírus jelenléte a tünetek jelentkezésénél sokkal rövidebb idő alatt, akár a megfertőződés utáni három napon belül kimutatható ezzel a módszerrel.

A szennyvízben található vírusnyomok elemzésével így a járvány helyi terjedésének korai szakaszában észlelhető a vírus megjelenése a közösségben. A megoldás a fertőzés újbóli megjelenésének jelzésére is alkalmas, hasznos eszköz lehet - jelezte az ITM.

A közlemény idézi Schanda Tamást, a tárca parlamenti és stratégiai államtitkárát, aki hangsúlyozta: Magyarország időben döntött a megfelelő intézkedésekről, az emberek fegyelmezetten, felelősen be is tartották, tartják az előírásokat, ennek köszönhetően az élet szigorú menetrend mellett, fokozatosan újraindítható.

"Sajnos a helyzet bármikor megváltozhat, az Egészségügyi Világszervezet például arra figyelmeztet, hogy változatlanul magas a koronavírus kockázata. A továbbiakban is járványügyi készültségben kell tehát működnünk, figyelve a fertőzés felgyorsuló terjedésének legapróbb jelét is, ebben az egyetemeink, kutatóközpontjaink lehetnek a legfontosabb szövetségeseink" - hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Az innovációs tárcától a Pannon Egyetem által elnyert támogatásból az első fázisban kilenc város szennyvizének változását monitorozzák öt hónapon keresztül, kéthetes gyakoriságú mintavételezéssel. A kutatás a Pannon Egyetemhez tartozó Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-Fejlesztő Központ és a Környezetmérnöki Intézet, a Pécsi Tudományegyetemen működő Szentágothai János Kutatóközpont, a Virológiai Kutatócsoport és a Mol együttműködésében valósul meg. A vizsgálatok Ajkán, Budapesten, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Nagykanizsán, Pécsen, Szegeden és Veszprémben kezdődhetnek meg.

A Mol az MTI-hez eljuttatott közleményében jelezte, a munka egyik helyszíne Nagykanizsa, az ottani kutatómunkához a Mol ingyenesen bocsátja rendelkezésre laborépületét, a Pannon Egyetem a következő napokban veszi át az épületet

vehir.hu
további cikkek
Kik a balatoni emberek 2025-ben? Pannon Egyetem Kik a balatoni emberek 2025-ben? Vajon kik alkotják a Balaton társadalmát? Létezik még ez a közösség a közel tízmillió magyarországi ember között, vagy csupán a turisztikai desztináció statisztikai elemei az itt élő emberek? Tényleg olyan sikeres ez a régió, ahogy sokan tartják? Szántó Balázs, a Pannon Egyetem mesteroktatója ezekre a ritkán feltett, mégis aktuális kérdésekre kereste a válaszokat az egyetemen szervezett Balaton konferencián. tegnap 16:00 Nádasdy Ádám: A tudomány az tudomány, nem fér bele a szenvedély tudomány Nádasdy Ádám: A tudomány az tudomány, nem fér bele a szenvedély Március 19-én a Pannon Egyetem Humántudományi Kar Germanisztikai és Fordítástudományi Intézet konferenciájának plenáris előadója Nádasdy Ádám volt. A nyelvész, költő, műfordító „Nyers vagy modern, formális vagy dinamikus?” című előadására igen sokan voltak kíváncsiak, utána pedig mi is feltehettük kérdéseinket. Beszélgettünk vele fordításról, arról, lehet-e egy nyelvi változás jó vagy rossz, de szóba került például a mesterséges intelligencia is. Villáminterjú. 2025. március 24. 21:41 Március 15-i megemlékezés a Pannon Egyetemen nemzeti ünnep Március 15-i megemlékezés a Pannon Egyetemen A Pannon Egyetem ünnepélyes megemlékezést tartott az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére, amelyen kiemelkedő szerepet kapott a reformkor öröksége és a márciusi ifjak szellemisége.  2025. március 14. 15:20 Rekordszámú jelentkező a Pannon Egyetem szakjaira oktatás Rekordszámú jelentkező a Pannon Egyetem szakjaira Szerda délelőtt több témában is sajtótájékoztatót tartott a Pannon Egyetem, a ForrásTÉR közösségi helyiségben. Az intézmény többek között együttműködési megállapodást írt alá a Veszprémi Érseki Főiskolával, valamint a Magyar Könyvvizsgálói Kamarával. 2025. március 13. 11:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.