Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tiszteletdíjukból ajánlottak fel a fideszes képviselők

2020. április 8. 16:14 // Forrás: Fidesz-KDNP Veszprém
A kormánypárt veszprémi képviselőcsoportja közleményben jelezte, hogy tiszteletdíjuk egy részét a járvány elleni védekezésre ajánlják fel a városnak.

Veszprém az elmúlt évek során már többször megmutatta, hogy összefogással bármire képes. Több esetben is bebizonyítottuk már, hogy a köz ereje bármire képes. A jelenlegi helyzetben is elengedhetetlen, hogy csapatként birkózzunk meg az elénk gördülő akadályokkal. Áldozatokat kell hoznunk és mind tudjuk, hogy egy nehéz időszak következik.

A Fidesz-KDNP önkormányzati frakciójának tagjai tiszteletdíjuk egy részének felajánlásával járulnak hozzá a koronavírus elleni védekezéshez. Ebből az adakozásból eddig több mint 600 ezer forint gyűlt össze.

Fontosnak érezzük, hogy felhívjuk a figyelmet a közös felelősségvállalásra és arra kérünk mindenkit, akinek lehetősége van rá csatlakozzon és segítsen. Az elmúlt hetek bebizonyították már, hogy számos hétköznapi hős él köztünk. Köszönjük az önkéntesek munkáját, akik időt és energiát nem sajnálva hetek óta keresik a lehetőséget, hogy segíthessenek. Mindenki tegye meg a magáét, ez most a legfontosabb! Ha összefogunk, a veszprémi közösség együtt biztosan képes lesz megbirkózni ezzel az embert próbáló időszakkal. Vigyázzunk egymásra!

Pálinkás Roland
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
VMJV önkormányzati képviselőcsoport
frakcióvezető

Az önkormányzat erre a célra elkülönített számlája:
VMJV Önkormányzat
11748007-15430001-17400000

vehir.hu
további cikkek
A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben sport A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. tegnap 15:38 Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson közélet Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson Körülbelül 170 párt indulhat a 2026. április 12-ére kitűzött országgyűlési képviselő-választáson – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI megkeresésére. Négy évvel ezelőtt még 267 jogerősen bejegyzett párt szerepelt a nyilvántartásban. tegnap 11:28 A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását közélet A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását A magyarok több mint kétharmada ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését – derül ki a Nézőpont Intézetlegfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a választókorú lakosság 71 százaléka nem támogatná a sorkatonaság visszaállítását, miközben mindössze a megkérdezettek egynegyede értene egyet az intézkedéssel. 2026. január 31. 16:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.