Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Úgy készülünk, hogy lesz folytatás – Frank Tamás

2020. április 5. 19:30
Noha egyelőre semmi biztosat nem lehet tudni az élvonalbeli futsalbajnokság lehetséges folytatásáról, a kiesés ellen küzdő veszprémiek jelen körülmények között is mindent elkövetnek, hogy megőrizzék fizikai formájukat.

Az előző kiírásban bronzérmet szerző Veszprém számára az idei sorozat nem az előzetes elvárások szerint alakult: az alapszakasz végén a gárda a 6-10. helyért zajló alsóházban kezdhette meg a rájátszás küzdelmeit. Ráadásul a március 2-ai első fordulóban sem sikerült javítani: a bakonyiak hazai pályán simán kikaptak a Csömörtől (2-6). Egy héttel később azonban tartalékosan is nyerni tudtak a Kecskemént vendégeként (1-2), így a bennmaradást érő második – összesítésben hetedik – helyről várták a folytatást.

S várják azóta is. A koronavírus-járvány terjedése miatt ugyanis a Magyar Labdarúgó-Szövetség (MLSZ) március 16-án felfüggesztette valamennyi szervezett versenyprogramját, így a futsal NB I küzdelmeit is.

Mint azt Frank Tamás vezetőedzőtől megtudtuk, már az Aramis ellen március 16-ra lekötött edzőmeccset sem játszották le a felek. Az együttes tagjai március 14-én, szombaton edzettek együtt ez idáig utoljára. A játékosok és az edzői stáb tagjai azóta nem is találkoztak egymással.

Frank Tamás: Nem tehetünk mást, úgy készülünk, hogy lesz folytatás (archív fotó)Frank Tamás: Nem tehetünk mást, úgy készülünk, hogy lesz folytatás (archív fotó)

Minden kedden videót töltök fel a csoportunkba egy adott gyakorlatsorról, melyet én magam mutatok be. A fiúknak ezt hetente kétszer el kell végezniük, s videó formájában vissza is kell küldeniük nekem. Zömében saját testsúlyos erőnléti feladatokat végzünk hatvan-hetvenperces tréningek formájában. Jelenleg ennyit tudunk tenni. A srácok becsülettel végzik a feladataikat. Öröm nézni, hogy a kissé nehézkes kezdés után egyre jobban belelendültek a munkába, amely jelenleg még az újdonság varázsával bír számukra. Emellé beiktattunk két futónapot, a kiírt penzumot természetesen egyénileg teljesítik a srácok

– mondta el a vehir.hu érdeklődésére Frank Tamás. Majd hozzátette: a világháló segítségével rendszeres kapcsolatban áll tanítványaival. A visszaküldött videók alapján kielemzik a látottakat, s folyamatosan javítgatják a hibákat. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a jelenlegi munka kizárólag a fizikai szinten tartásra elegendő, labdás gyakorlatokat a mostani körülmények között értelemszerűen nem lehet végezni.

Ha most tartanánk egy labdás edzést, azt hiszem, többeknél is dadogna a játékszer. Persze, ha zöld lámpát kapnánk, a sérülések elkerülésére is külön figyelmet kellene fordítanunk. Jelenleg ott tartunk, hogy három hét ment el labdás gyakorlás nélkül, ami időtartamában nagyjából egy nyári szabadságnak felel meg. Ha hamarosan folytatni tudnánk az edzéseket, két-három hét alatt utolérhetnünk magunkat

– vélekedett a szakember, aki a lelki tényezőkről is beszélt portálunknak.

Meglehetősen nehézkesre sikeredett a szezonunk. Amióta tudjuk, hogy az alsóházban kell szerepelnünk, ott lebeg a fejünk felett a kiesés réme. Minden nap ezzel kelünk, fekszünk. Ebben a helyzetben pedig különösen nehéz a jelenlegi bizonytalanság. Nem tehetünk mást, úgy készülünk, hogy lesz folytatás. Ettől függetlenül akkor sem lehet majd mit tenni, hogyha befejezettnek nyilvánítják a pontvadászatot, hiszen első az egészség

– nyomatékosította Frank.

Egyelőre nem tudni, mikor "pacsizhatnak" ismét a veszprémi játékosok és szurkolóikEgyelőre nem tudni, mikor "pacsizhatnak" ismét a veszprémi játékosok és szurkolóik

Ami a klub három légiósát illeti, a szerb Miloszavljevics Lazar a kijárási korlátozás előtti utolsó pillanatban visszatért hazájába, a két brazil, Caio Matheus és Raimundo Junior viszont Veszprémben maradt.

A veszprémiek egyébként április 20-án, Debrecenben vívnák a következő összecsapásukat. Eddig egyedül a március 23-ai, Dunaferr elleni hazai bajnokijukat kellett elhalasztani. Mivel a versenykiírás szerint június 30-ig kell befejezni a bajnokságot, elvben kivitelezhető lenne a folytatás. A probléma persze sokrétű, s jelenleg sajnos egyedül a bizonytalanság tűnik biztosnak.

Mi történhet, ha nem folytatódnak a küzdelmek?

A zuhanyhíradóban három különböző alternatíváról is lehetett hallani arra az esetre, hogyha nem lehet folytatni a futsal NB I küzdelmeit. Az egyik szerint idén nem lenne kieső, s a jelenlegi tízes mezőnyhöz csatlakozna a következő idénytől a másodosztály két feljutója. Egy másik elgondolás szerint semmissé tennék a szezont, a 2020/21-es idényben pedig minden együttes abban a sorozatban indulna, ahol a mostani bajnokság elején. Egy harmadik alternatíva szerint az alapszakasz alapján hirdetnék ki a végeredményt, s lezárnák a pontvadászatokat. Jó hír, hogy a Veszprém mindhárom – hangsúlyozottan nem hivatalos – forgatókönyv szerint megőrizné élvonalbeli tagságát. Információink szerint április közepén várható döntés a szövetség illetékeseitől.

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapaszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 7 6 1 0 32 13 19 19
2. HALADÁS VSE 7 6 0 1 30 14 16 18
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 7 4 1 2 23 14 9 13
4. NYÍRBÁTORI SC 7 4 1 2 23 20 3 13
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 7 4 0 3 21 20 1 12
6. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 7 3 2 2 24 16 8 11
7. ÚJPEST FC-220VOLT 7 3 1 3 24 21 3 10
8. MAG-LOG MAGLÓDI TC 7 2 1 4 16 28 -12 7
9. DEAC 7 1 4 2 19 20 -1 7
10. ARAMIS SE 6 1 2 3 18 21 -3 5
11. PTE-PEAC 7 0 1 6 8 28 -20 1
12. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 6 0 0 6 9 32 -23 0
Utolsó módosítás: 2023. szeptember 29. 21:11
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
AS Nyíregyháza
Időpont
2023. szeptember 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
SG Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 28. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2023. augusztus 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Újpest
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. augusztus 14. 19:45
Helyszín
Budapest, UTE Sportcsarnok
Eredmény
2-6
részletek
Sorozat
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
FT Levice
Időpont
2023. augusztus 4. 18:30
Helyszín
Március 15. utcai sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. június 2. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. május 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. május 26. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
6-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2023. május 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. május 15. 18:30
Helyszín
Kecskemét
Eredmény
3-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. május 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. április 27. 18:30
Helyszín
Debrecen
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2022/2023
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás
Időpont
2023. április 22. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-4
részletek
Sorozat
Futsal Magyar Kupa, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. április 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét
Eredmény
7-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőházi rájátsás, 2022/2023
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. április 2. 19:00
Helyszín
Berettyóújfalu
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 30. 0:00
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 16. 18:30
Helyszín
Debrecen, DESOK csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
PTE PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 29. 19:00
Helyszín
Budapest
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyírbáror
Időpont
2023. szeptember 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Aramis SE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis Futsalcsarnok
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 17. 0:00
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
további cikkek
A Haladás botlott, a Veszprém nyert és élre állt! 1. Futsal Club Veszprém A Haladás botlott, a Veszprém nyert és élre állt! Hét fordulót követően immáron az 1. Futsal Club Veszprém vezeti az első osztályú bajnokság tabelláját, miután a pénteki játéknapon 5-1-re nyert a Pécs vendégeként, miközben az eddigi éllovas Haladás simán kikapott Nyíregyházán. 2023. szeptember 29. 20:46 Döcögős kezdés után végül kinyílt a gólzsák 1. Futsal Club Veszprém Döcögős kezdés után végül kinyílt a gólzsák A vendég Nyírbátor harminc percig jól tartotta magát a Veszprém vendégeként. A házigazda aztán felőrölte riválisát, meg sem állt fél tucat gólig, így újabb győzelemnek örülhetett  a futsal NB I-ben. 2023. szeptember 25. 20:55 A betegség után a Nyírbátorral is megküzdenek a veszprémi futsalosok 1. Futsal Club Veszprém A betegség után a Nyírbátorral is megküzdenek a veszprémi futsalosok Kéthetes válogatott szünet után folytatódnak a küzdelmek az első osztályú futsalbajnokságban: a hatodik forduló hétfői (18.30) rangadóján a második helyezett Veszprém a harmadik Nyírbátort fogadja Március 15. utcai csarnokban. 2023. szeptember 23. 12:00 Legyőzte a vietnámiakat a férfi futsalválogatott futsal Legyőzte a vietnámiakat a férfi futsalválogatott A magyar férfi futsalválogatott 4-1-re legyőzte a házigazda vietnámi együttest a két csapat vasárnapi felkészülési mérkőzésén 2023. szeptember 17. 14:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.