Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C

Fel fogunk ébredni… / – aneszteziológusok kongresszusa Füreden –

2008. május 15. 17:59
Tízéves fejlesztési programot dolgoztak ki a magyar aneszteziológusok annak érdekében, hogy lényegesen javuljanak a gyógyítás körülményei – hangzott el a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság balatonfüredi kongresszusán. A mintegy 1200 szakorvos és szakápoló két napon át tanácskozik a legújabb kutatási eredményekről, illetve a kitűzött célok elérésének lehetőségéről.
A több évtizedes hagyománnyal bíró rendezvény (ez a 36. a sorban) mai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy – hasonlóan a többi ágazathoz – egyre többen választják a tőlünk nyugatabbra eső országok egyetemeit, klinikáit tanulmányaik befejeztével. Ám az is igaz – derült ki a hozzászólásokból –, hogy az ilyen jellegű külföldi tartózkodások tanulmányi, képzési szerepe felértékelődik, s ha orvosaink, szakképzett ápolóink egy pár esztendős terminus után hazatérnek, akkor ebből csak profitálni tud a magyar egészségügy (szellemes hasonlatként az is elhangzott, hogy 100-200 évvel ezelőtt egészen természetes volt, hogy a mesterlegények külhonban gyarapították tudásukat).

A bevezetőben említett tízéves program is azt szolgálja, hogy magasabb szinten foglalkozzanak itthon is a kutatásokkal, javuljon a betegellátás, és a kritikus állapotú betegek minél nagyobb eséllyel vészeljék át az altatásos operációkat.< ?xml:namespace prefix = o />

Az aneszteziológia az utóbbi években igen gyors fejlődésen esett át, s ma már a szakághoz tartozik a betegek kezelése a műtét előtti és utáni időszakban is.

A vendégprofesszorok hangsúlyozták, hogy rendkívüli drága az aneszteziológia műszerekkel és gyógyszerekkel történő ellátása, ezért is indokolt a nagy kórházak létrejötte-fenntartása, mert csak így kezelhetők a pénzügyi keretek.


A balatonfüredi kongresszuson elhangzott az is, hogy ma Magyarországon hiány van aneszteziológusokból és szakképzett ápolókból, ám számadatokat nem közöltek a sajtóval. Arra azonban rámutattak, hogy adott esetben mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a beteg ne kerüljön életveszélybe orvos- vagy éppen műszerhiány miatt.

A rendezvényen számos hazai és külföldi gyártó cég magyar képviselete mutatkozott be vadonatúj eszközeivel, gyógyszereivel. Így aztán nagy valószínűséggel megvan az esélyünk arra, hogy felébredjünk a sokak által rettegett operáció alatti altatásból…

Zatkalik András
további cikkek
Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Nagy sikerrel szervezte meg a VKSZ Zrt. húsvétváró rendezvényét a veszprémi vásárcsarnokban nagycsütörtök délelőtt. A forgalmas piactéren állatsimogatóval, kézműves foglalkozásokkal és kóstolókkal is készültek a szervezők, amire már első alkalommal számos érdeklődő, elsősorban kisgyermekes családok látogattak ki. Képriportunkban megmutatjuk, milyen volt a hangulat. ma 10:40 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. tegnap 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. tegnap 10:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.