Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
5°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
5°C

Megépülhet az új veszprémi labdarúgó-stadion

2020. március 4. 16:08
A vehir.hu-nak adott exkluzív interjúban Szabó Péter elárulta: minden akadály elhárult, célegyenesben járnak az új veszprémi labdarúgó-stadion létesítése kapcsán. Portálunknak a tervezett központ pontos helyszínéről, annak méretéről, illetve befogadóképességéről is részletesen mesélt a VLS Veszprém ügyvezető igazgatója.

Mivel jómagam csak a kilencvenes években jöttem a világra, személyesen sajnos nem tapasztalhattam meg a veszprémi labdarúgás legszebb pillanatait. Azt az aranykort, amelynek emlékét máig hűen őrzi a Városi Stadion. Természetesen az ember szívesen hallgatja a mások által hosszasan elmesélt, felidézett pillanatokat, ugyanakkor a „happy end” valamiért mindig elmarad.

Véletlenül sem azért, mert azóta már számtalanszor hanyatlott városunk labdarúgása... Nem, az egy másik történet. Esetünkben a jelenlegi stadionról alkotott emlékek elhangzása után, visszacsöppenve a jelenbe, rendszerint az a fájó tény jut eszünkbe, mi szerint 

ez az a hely, ahol a kilencvenes évek óta nem változott semmi.

A veszprémi labdarúgócsapat jelenlegi otthonaA veszprémi labdarúgócsapat jelenlegi otthona

Számoljunk csak: jobb esetben húsz, kevésbé jó esetben harminc év telt el azóta. Szabó Péter, igaz, egyelőre még csak öt esztendeje áll ügyvezető igazgatóként a labdarúgó NB III Nyugati csoportjában szereplő VLS Veszprém élén, de a bajnokság hétvégi, tavaszi szezonjának rajtja előtt mégis egész megyénket, és annak sportszerető polgárait érintő exkluzív hírrel szolgálhatott a vehir.hu-nak. 

Az elmúlt fél évtized alatt a lelkemnek toronymagasan a legkedvesebb telén vagyunk túl, hiszen messze a kiesőzónától, a tizenhat csapatos bajnokság kilencedik helyén végzett az együttesünk a nemzeti harmadosztályban. Külön örömmel szolgált számomra, hogy a Pető Tamás vezette csapatunk a listavezető Érd után második helyen áll a bajnokságban a kapott gólok tekintetében

– kezdte a beszélgetést Szabó.

Szabó Péter, a VLS Veszprém ügyvezetőjeSzabó Péter, a VLS Veszprém ügyvezetője

Aki ugyanakkor kihangsúlyozta, ha szívére teszi a kezét, az utóbbi időszak egyúttal vezetői pályája legstresszesebb időszaka is volt. Hogy miért?

„Örömmel jelentem be a nyilvánosság felé, hogy hivatalosan is belekezdtünk az új veszprémi labdarúgó-stadion építési projektjébe!”

Természetesen ez óriási felelősséget helyez rám, a stábra, illetve a csapatra is, hiszen mindezért cserébe a kiesőzónának még csak az árnyékát is messze el kell, hogy kerüljük! Arról nem beszélve, hogy a városvezetőség is mellettünk áll, érezzük a bizalmat, így olyan produkciót kell nyújtanunk, hogy Veszprém mellett mi is méltók legyünk a létesítményhez

– folytatta.

A sportvezetőtől megtudhattuk, hogy a stadionnak már bérelt, közel négyhektáros helye van a város keleti határán, a jelenleg is épülő uszoda, valamint az aréna szomszédságában. Ahol egy centerpályát, egy-egy élőfüves és műfüves edzőpályát is létesítenek a központ mellett, melyen belül felszerelt öltözők fürdőkkel, irodák, büfék, de még VIP-részleg és konferenciaterem is megvalósul majd. 

Már a 8-as és a 82-es utat összekötő úthálózat kiépítése is a leendő stadiont figyelembe véve épül. A befogadóképességet tekintve az MLSZ D-kategóriáját céloztuk meg: a két hosszanti lelátón – a hazai és vendég szurkolókat elkülönítve – összesen ezerötszáz fő léphetne be újdonsült otthonunkba. Az NB II-es álmunk beteljesülése esetén pedig ez a szám még tovább bővíthető a rövid oldalak igénybevételével

– árulta el.

A VLS első hazai meccsét március 14-én, szombaton 14.30-kor a Ménfőcsanak ellen vívjaA VLS első hazai meccsét március 14-én, szombaton 14.30-kor a Ménfőcsanak ellen vívja

A tabella kilencedik pozíciójában öt győzelemmel és hat döntetlennel telelő Veszprém vasárnap 11.00 órakor nekivág a harmadosztály tavaszi szezonjának. Vendéglátó riválisa pedig nem más, mint a tizennegyedik helyen álló Videoton II. lesz. Az ügyvezető hozzátette: 

Vezetőedzőnk, Pető Tamás a közelmúltban kisebb kereszttűzbe került a fehérvári csapatnál, ugyanis ott még több játékosmegfigyelői munkát kívántak ráhagyni. Ő azonban korrekt módon elmondta, feladata van Veszprémben, nem fog hátat fordítani saját magának. Éppen ezért a megkeresésekre is amiket más kluboktól kapott egyértelműen felelt: Köszönöm, maradok!

– zárta a beszélgetést Szabó Péter.


A VLS Veszprém játékosmozgása a téli felkészülés ideje alatt:

Távozók:

  • Zachán Péter (Szekszárd)
  • Markó Róbert (Ajka)
  • Csordás Máté (Úrkút)
  • Fülöp Tamás (Gyula)
  • Füleki Norbert (Csorna)

Érkezők:

  • Major Norbert (támadó)
  • Falusy Bálint (hátvéd)
  • Haász Bertold (középpályás)
  • Horog Ádám (támadó)

A VLS Veszprém téli felkészülési mérkőzéseinek eredményei:

  • Ajka-VLS Veszprém 2-0
  • VLS Veszprém-Csorna 0-0
  • Iváncsa-VLS Veszprém 1-1
  • Dunaújváros-VLS Veszprém 1-3
  • VLS Veszprém-Sárvár 2-1
  • VLS Veszprém-Mór 6-2
  • Mór-VLS Veszprém 0-4 

A veszprémi klub nemrégiben a legnagyobb közösségi oldalon új felületre költözött, és egy kedves nyereményjátékkal invitálja szurkolóit a látogatásra.

A VLS Veszprém hazai mérkőzéseire a belépés az egész 2019/2020-as idényben ingyenes!

Simon Dani
Kovács Bálint
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Practical VSC 21 14 4 3 49 23 26 46
2. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 21 14 4 3 43 22 21 46
3. BICSKEI TC 21 12 4 5 30 20 10 40
4. III. KER. TVE 21 11 6 4 33 20 13 39
5. DOROGI FC 21 9 7 5 34 25 9 34
6. BUDAÖRS 21 9 3 9 32 34 -2 30
7. GYIRMÓT FC GYŐR II. 21 8 6 7 41 46 -5 30
8. KOMÁROM VSE 21 7 9 5 26 26 0 30
9. KELEN SC 21 8 3 10 26 34 -8 27
10. CAOLA SC SOPRON 21 7 6 8 31 27 4 27
11. BALATONFÜREDI FC 21 7 5 9 28 32 -4 26
12. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 21 6 7 8 28 29 -1 25
13. SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE 21 5 4 12 28 38 -10 19
14. ETO AKADÉMIA 21 5 4 12 24 34 -10 19
15. ZTE FC II. 21 4 4 13 20 37 -17 16
16. CSORNAI SE 21 3 2 16 23 49 -26 11
Utolsó módosítás: 2024. március 26. 10:28
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Bicskei TC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 1. 15:00
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2023. október 8. 15:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Tatabánya
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 15. 15:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Csorna
Időpont
2023. október 22. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
III. Ker. TVE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 29. 13:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2023/2024
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budafoki MTE
Időpont
2023. november 1. 12:30
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Kelen SC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 5. 13:00
Helyszín
Budapest, Kelen SC Sporttelep
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Sopron
Időpont
2023. november 12. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2023. november 18. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Szombathelyi MÁV Haladás
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 26. 13:00
Helyszín
Szombathely, Haladás VSE Sporttelep
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kecskeméti TE
Időpont
2024. február 28. 17:00
Helyszín
Ajka, Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2024. március 3. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
ZTE FC II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 10. 11:00
Helyszín
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budaörs
Időpont
2024. március 17. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 24. 14:00
Helyszín
Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Puskás Akadémia FC II.
Időpont
2024. március 31. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 7. 11:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2024. április 14. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Dorogi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 21. 17:00
Helyszín
Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2024. április 28. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Csornai SE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 5. 17:00
Helyszín
Csorna, Kocsis István Városi Sporttelep
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2024. május 12. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kelen SC
Időpont
2024. május 19. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Caola SC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 26. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény
további cikkek
Szoboszlai közönségtalálkozót szervez az Eb előtt magyar labdarúgó-válogatott Szoboszlai közönségtalálkozót szervez az Eb előtt Közönségtalálkozót szervez Szoboszlai Dominik, az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya. tegnap 20:21 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. tegnap 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. tegnap 10:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.