Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
11°C
2026. március 19. József
Veszprém
11°C

Legyünk büszke önkéntesek!

2020. február 1. 17:15
Gondolatébresztő céllal hívta össze a Veszprémi Civil Ház a helyi intézmények, hivatalok, önkormányzat és média képviselőit, hogy közösen határozzák meg azokat a legfontosabb feladatokat, ami a városnak és a civileknek is hasznos lesz a következő időszakban. A péntek délelőtti eseményen jó példák, de kritikák is elhangzottak.

Az esemény időzítése nem volt véletlen, február 1-je a civilek napja Magyarországon. A Veszprémi Civil Ház így stílszerűen ehhez az alkalomhoz igazodva hívta meg egy eszmecserére a partnereit.

Varga Endre, a Civil Ház vezetője felvezetőjében elmondta, hogy már 20 éve jelen vannak a város életében, ez idő alatt pedig számos civil kezdeményezés elindításában közreműködtek, munkájukkal pedig folyamatosan segítik ezeket a szervezeteket. Jogi, pénzügyi, adminisztratív, informatikai tanácsadást is végeznek, ezen kívül pedig képzéseket is szerveznek az egyesületek számára.

A Civil Ház vezetője nem csak az eddigi eredményekre tért ki, kritikaként fogalmazta meg, hogy sok esetben ezek az egyesületek inkább a háttérben maradnak, pedig a veszprémiek számára is fontos lenne, hogy még jobban megismerjék őket. A követendő az lenne véleménye szerint, ha azt keresnék, hogy hol tudják egymást kiegészíteni, hiszen

ha közösen találnak ki projekteket, az mindannyiunké lesz.

A jelenlévők közt Mészáros Zoltán, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója is az önkéntességet emelte ki, mint a társadalom aktivitásának egyik legfontosabb kulcsát. Számos európai példát hozott olyan országokból, ahol önkéntesnek lenni büszkeség, annak pedig semmi gátja sincs, hogy ezt a mentalitást Veszprémben is meghonosítsuk.

A pénteki közös eszmecserén a város legfontosabb intézményei jelen voltakA pénteki közös eszmecserén a város legfontosabb intézményei jelen voltak

Ehhez muníció bőven lenne, hiszen a városban közel 300 civil szervezet működik. Sótonyi Mónika önkormányzati képviselő elmondta, hogy közülük kb. 200 szervezettel van kapcsolata az önkormányzatnak, 100-an a mindennapokban is nagyon aktívak, míg kb. 20-25 civil szervezet rendszeresen jelen van a városi eseményeken is, ők valóban alakítják és formálják Veszprém kulturális- és közéletét.

Hozzátette, hogy a civilek erősítik a helyi identitást, ehhez pedig a Kormány, valamint a város is hozzáteszi a részét minden évben.

A Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) civilek számára pályázati úton elnyerhető támogatása tavaly 6 milliárd forint volt, idén viszont ez az összeg 7,2 milliárd forintra emelkedik. Újdonság lesz az idei évtől a Falusi Civil Alap, ami kifejezetten a kistelepüléseken működő civil szervezeteket fogja támogatni tevékenységükben. Ezen kívül Veszprém város is minden évben meghirdeti a Civil keret pályázatokat, amelyekre a helyi szervezetek tudnak pályázni.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" választás 2026 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. ma 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.