Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
12°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
12°C

Nem krumplit szállít a V-Busz

2020. január 31. 0:21
Hosszú huzavona után csütörtök este sikerült megtartani azt az ellenzéki közmeghallgatást, amelynek célkeresztjében a V-Busz működése és menetrendje állt. A Városházán az előzetesen várt paprikás hangulat helyett végül kialakult a sokak által hiányolt párbeszéd.

Még január közepén fordultak a polgármesterhez az ellenzéki képviselők azzal a kéréssel, hogy a városvezető a novemberi hivatalos közmeghallgatás után ismételten hívja össze a testületet, a nyilvános ülés témája pedig legyen a V-Busz működése és menetrendje.

Akkor Porga Gyula elutasította ezt a felvetést, ugyanakkor felajánlotta a képviselőknek, hogy amennyiben fenntartják szándékukat, a Városháza Kossuth-termét biztosítják a részükre, valamint a polgármester ígéretet tett, hogy a fórummá alakult közmeghallgatáson jelen lesz a legilletékesebb személy, Pálinkás Norbert a V-Busz ügyvezetője.

Ennek a szellemében hirdették meg a „Lila csődtömeg” szlogennel aposztrofált rendezvényt, amelyre több mint 150-en – javában nyugdíjasok – érkeztek a Városházára, megtöltve a Kossuth-termet.

Gerstmár Ferenc, Hartmann Ferenc és Katanics Sándor ellenzéki képviselők egy korábbi sajtótájékoztatón, amikor bejelentik, hogy ellenzéki közmeghallgatást kezdeményeznekGerstmár Ferenc, Hartmann Ferenc és Katanics Sándor ellenzéki képviselők egy korábbi sajtótájékoztatón, amikor bejelentik, hogy ellenzéki közmeghallgatást kezdeményeznek

A rendezvényre az előzetes megállapodás szerint megérkezett Pálinkás Norbert is, bár ez látszólag leginkább a szervezőket lepte meg, ugyanis előzetesen helyről és mikrofonról sem gondoskodtak az ügyvezetőnek, ám ezt hamar sikerült orvosolni.

Az ellenzéki közmeghallgatás levezetőjének szerepét Gerstmár Ferenc (LMP) önkormányzati képviselő vállalta magára, aki higgadtságra és konstruktivitásra kérte a megjelenteket, majd átadta a szót Hartmann Ferenc frakcióvezetőnek (MSZP-P-LMP).

Hartmann egy rövid prezentáción keresztül ismertette – megfogalmazása szerint "császármetszéssel született" cég – a V-Busz történetét kronológiai sorrendben, kezdve a 2018. júniusi megalapításról szóló döntéstől egészen a tavalyi év végéig, amikor többszöri önkormányzati segítséggel végül 1,6 milliárd forintra dagadt az éves büdzsé. A frakcióvezető szerint a V-Busz az önkormányzati cégek "kisgömbőce", aminek a létrehozását kapkodás előzte meg és nem hozza a hozzá fűzött reményeket.

A prezentációjában idézte a polgármestert is, aki egy korábbi közgyűlésen elmondta, hogy jóval a tavaly januári indulás előtt, még a tervezési időszakban becsapták őket valótlan számokkal. Hartmann Ferenc hiányolta azt is, hogy nincs meg a konkrét felelőse ennek a hibának.

Alig több, mint egy éve még az ÉNYKK 30 évnél is idősebb járművei közlekedtek a veszprémi utakon (fotó: iho.hu, Bohus Dávid)Alig több, mint egy éve még az ÉNYKK 30 évnél is idősebb járművei közlekedtek a veszprémi utakon (fotó: iho.hu, Bohus Dávid)

Ezt követően a fórum rákanyarodott arra, ami a közmeghallgatások lényege: szót kaptak a megjelent veszprémiek, akik elmondhatták észrevételeiket, feltehették kérdéseiket a cég vezetésének.

A megjelentek legtöbbje a menetrenddel volt elégedetlen, valamint a változások hiányos kommunikációjával. Az alábbiakban összegyűjtöttük, hogy milyen problémacsoportokat fogalmaztak meg a veszprémiek.

  • Folyamatosak a járatkimaradások, elégtelen az utastájékoztatás.
  • Az ipari parkok irányába nem jár elég járat, napközben pedig órákig nem közlekednek azok sem. Sokan hiányolták a korábbi 32-es számú járatot, amelynek elsődleges célja az iparterületen dolgozók ingázásának megkönnyítése volt.
  • Csererdő felé és Jutaspusztára sem közlekedik megfelelő számú autóbusz.
  • A 13-mas járat lecsökkentése szintén sokak rosszallását váltotta ki, de a 7/A, a 21-es és 23-mas járatok menetrendjével is sokan elégedetlenek voltak.
  • Rossz a szervizelése a buszoknak, sűrűn robbannak le, emiatt sok a kimaradás, ezen felül ez az utasok épségét is veszélyezteti.
  • Nyáron sok buszon nem működött a klíma.
  • Nem megfelelő a cég kommunikációja. A sűrű menetrendváltozásokról van, hogy csak a megállóban értesülnek az utasok.

A fórumon felmerült néhány olyan kritika is, amelyekben még a jelenlévők is ellentmondásba keveredtek egymással:

  • volt olyan hozzászóló, aki azt kifogásolta, hogy átszállás nélkül nem tud eljutni egyik pontból a másikba, ugyanakkor egy másik jelenlévő pont ezt a menetrendi megoldást javasolta a feleslegesen hosszú útvonalak helyett.
  • Érkezett kritika arra vonatkozóan is, hogy a Haszkovó-fordulóban hónapok óta csak bankkártyával lehet használni a jegyautomatát.

 

Kollégánk egyébként még csütörtök este, a fórum után tesztelte az automatát, amelyen hibátlanul működött a készpénzes fizetőrendszer. Tehát vagy a V-Busz illetékesei reagáltak rekordgyorsasággal a felmerült problémára, vagy nem volt teljesen helytálló ez a kritika.

A Haszkovó-fordulóban található jegyautomata működés közbenA Haszkovó-fordulóban található jegyautomata működés közben

A megjelentek között volt olyan hozzászóló is, aki a V-Busz védelmére kelt. Emlékeztettek arra, hogy a korábbi szolgáltató idejében a lakótelepről jóval ritkábban jártak a buszok a belváros felé, továbbá megerősítették, hogy az aktuális menetrendről az interneten könnyen lehet tájékozódni. (Igaz ez az online lehetőség főleg az idősebb korosztály tagjai közt nem minden esetben opció.)

Az ellenzéki közmeghallgatás utolsó harmadában megkapta a lehetőséget Pálinkás Norbert a V-Busz ügyvezetője is, hogy reagáljon a felmerült kérdésekre. Az ügyvezető mindenekelőtt megköszönte, hogy ennyien eljöttek erre a fórumra, ami számára egy kiváló lehetőség arra, hogy testközelből megismerje az utazóközönség problémáit és együtt tovább fejleszthessék a szolgáltatást.

Visszakanyarodva Hartmann Ferenc prezentációjához, az ügyvezető egy fontos részletet hiányolt belőle, méghozzá azt, hogy nem tartalmazta, hogy mire költötte a cég a képviselő-testület által az év közben megszavazott pluszforrást.

Pálinkás Norbert a V-Busz ügyvezetője felszólal az ellenzéki közmeghallgatásonPálinkás Norbert a V-Busz ügyvezetője felszólal az ellenzéki közmeghallgatáson

Elmondta, hogy a vállalat büdzséjének 80%-át a sofőrök bérére, az üzemanyagra és a járművek fenntartására költik el, ezek közül pedig egyiket sem lehet pazarlásnak nevezni.

Rávilágított arra, hogy ő maga 2019. január 1-től áll a cég élén, a tervezési folyamatokban nem vett részt, hanem egy kész konstrukciót kapott, amiből a lehetőségekhez mérten a leghatékonyabban gazdálkodnak.

A V-Busz korábbi ügyvezetője Mihálszky Gábor volt, aki már nincs a cég alkalmazásában. [a szerk]

Elismerte, hogy a kommunikációjukban voltak hiányosságok, de a jövőben több energiát fektetnek majd a megfelelő utastájékoztatásra.

Az ügyvezető ugyanakkor visszautasította azokat a vádakat, miszerint a buszok utasbiztonság szempontjából ne lennének megfelelőek. Ez törvényi előírás is, hogy csak biztonságos állapotban lévő jármű gördülhet ki a garázsból, élő utasbiztosításuk pedig minden buszon van.

Pálinkás Norbert elmondta, hogy tisztában vannak azzal, hogy vannak még hiányosságok a V-Busznál, de minden kolléga azon dolgozik, hogy ezeket mielőbb orvosolják. A járművezetőket külön kiemelte, akik kora reggeltől késő éjszakáig dolgoznak a veszprémiekért.

Példaként említette azt a szólás-mondást, ami a sofőrök között kering, miszerint

a buszokon nem krumplit szállítanak...

tehát fontos, hogy az emberek mindennapjainak a megkönnyítéséért végzik a munkájukat, és ennek a súlyával minden alkalmazott tisztában van.

Ígéretet tett arra, hogy a most elhangzott, valamint minden jövőben beérkező panaszt, javaslatot megvizsgálnak és ezek alapján módosítják a menetrendet.

Az ügyvezető válaszait több esetben bekiabálás zavarta meg a közönség soraiból, ám így is sikerült higgadt és nyugodt körülmények közt lezárni a fórumot.

Hajas Bálint
Domján Attila
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. tegnap 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. tegnap 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. tegnap 8:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.