Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
7°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
7°C

Ne hagyjuk cserben a madarainkat!

2020. január 15. 17:51
Nem is indulhatott volna jobbkor a Bakony-Balaton Környezetvédelmi Oktatóközpont programja, mint most, amikor a hőmérséklet napok óta fagypont alatt van. A városi madarakon a helyi óvodások és középiskolások bevonásával fognak segíteni.

A Bakony-Balaton Környezetvédelmi Oktatóközpont (BABAKO) már hosszú évek óta sikeresen szervezi meg azt a kezdeményezését, amelynek keretében az óvodások és iskolások közreműködésével segítenek a madaraknak átvészelni az ínségesebb téli hónapokat Veszprémben.

A Madárbarát Veszprémért 2020 kezdeményezés célja idén sem változott, és évről évre egyre több helyi fiatal vesz részt benne.

Szerda délután a Csillag úti óvodában adták át a program keretében elkészült madáretetőket, madárodúkat, valamint téli eleséget, hogy aztán azok kikerüljenek a megyeszékhely intézményeinek udvaraira.

Szűcs Attila a BABAKO elnöke az eseményen elmondta, hogy a Madárbarát Veszprémért program mindig télen indul, de nem csak a hideg hónapokra fókuszál.

Első lépésként 60 db madáretetőt és odút osztanak szét a város összes iskolájában és óvodájában. Előbbi segít átvészelni a szárnyasoknak a téli időszakot, utóbbi pedig a tavasz beköszöntével kiváló fészkelőhely lesz.

Ekkor majd meg is lehet figyelni a különböző fajokat, akik birtokba veszik ezeket a mesterséges fészkelőhelyeket.

Szűcs Attila elmondta, hogy az évek alatt már számos fajt megfigyeltek, így a közönséges házi verében és széncinegén kívül előfordulnak Veszprémben vörösbegyek, zöldikék és csuszkák is, hogy csak néhányat említsünk.

Az eseményen Brányi Mária alpolgármester és a program fővédnöke kiemelte, hogy a BABAKO nevéhez már számos sikeres program fűződik, amelyek egytől egyik hozzájárulnak ahhoz, hogy megóvjuk, sőt gazdagítsuk a város madárállományát.

Amikor birtokba veszik a madarak ezeket az odúkat, akkor érezhetjük igazán a természet jelenlétét a városban is.

Az alpolgármester biztatott arra, hogy minél többen vegyenek részt a madarak megóvásában, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy ha elkezdjük az etetést, nem szabad abbahagyni, mert ezzel megzavarjuk az állatokat.

Hogy mennyire hatékony Veszprémben a környezetvédelmi nevelés, arra jó példa, hogy a város összes óvodája zöld óvoda, az iskolák többsége pedig már megkapta az ökoiskola és örökös ökoiskola címet.

Az idei Madárbarát Veszprémért programban kiosztott madárodúkat pedig a Táncsics Mihály Szakközépiskola diákjai készítették iskolai kereteken belül.

 

Nem mindegy, hogy melyik madarakat mivel etetjük. A vízimadarak esetében a szakértők kifejezetten kérik, hogy ne etessük őket, főleg ne kenyérfélékkel. Evvel korábbi cikkünkben foglalkoztunk.

Kapcsolódó cikk
Óvd a környezetet, ne etesd a vízimadarakat!
Ellen lehet-e állni a tavak partján kenyérmorzsáért ácsingózó vízimadarainknak? Nehezen, pedig az ő érdekük is, hogy ne etessük őket ilyen szénhidrátban gazdag táplálékkal. A tévhitek és házi állatorvoslás helyett most itt a szakértők álláspontja.
Hajas Bálint
Domján Attila
további cikkek
Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi közélet Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi 742 millió forint értékben hajtott végre beruházásokat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a fejlesztést részben állami támogatásból finanszírozták. A beruházás révén a cég jelentős megtakarításra tehet szert, és nagyobb biztonsággal nézhet szembe egy esetleges energetikai válsággal. tegnap 22:50 Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. tegnap 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. tegnap 11:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.