Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Remény az emberi méltóság visszaszerzésére

2019. december 1. 19:45
Advent első vasárnapján, Veszprémben tartották a Katolikus Karitász Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű országos, egyhetes szolidaritási akciójának megnyitóját.

A programsorozat keretében országszerte több mint 300 helyszínen várják jótékonysági koncertekre és közös gyertyagyújtásra a segíteni szándékozókat annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet az elesettekre és az adományok révén kicsit megkönnyebbítsék az életüket.

Udvardy György veszprémi érsek ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, ilyenkor karácsony közeledtével a szegények megsegítésével ugyanazt az isteni gesztust akarjuk gyakorolni, amivel Jézus is a rászorulók felé fordult, hogy a segítő kéz révén reményt adjon nekik. Hiszen egy-egy ilyen akcióval mi sem fogjuk tudni rögvest megoldani az elesettek minden nehézségét, de az odafigyelés révén legalább reményt tudunk adni nekik, hogy igenis van lehetőségük visszaszerezni emberi méltóságukat, amiről úgy érezhetik, talán már elvesztették. Ezt a reményt jelképezik az akció keretében meggyújtott mécsesek fényei is – tette hozzá.

Écsy Gábor, a Karitász országos igazgatója elmondta, az Egymillió csillag a szegényekért programsorozat eredendően 1998-ban indult el Franciaországból, majd egy évvel később már több európai ország, köztük Sváj, Németország és Spanyolország is csatlakozott hozzá, majd a Karitász Európa és a Karitász International is felvette programjai köz. Céljuk, hogy erősítsék vele az összetartozás szellemét és ráirányítsák a figyelmet a társadalom peremére szorult emberek megsegítésére.

Itthon először 2008-ban tartották meg a programsorozatot, amelyben a szeretet fényeként is ismert csillagokat reprezentáló gyertyák és mécsesek megvásárlásával segíthetjük a Karitászt: a befolyt összeget a segélyszervezet a hátrányos helyzetűek téli megsegítésére fordítja – ételosztásra, élelmiszercsomagokra, kályha és tűzifa adományokra, amelyeket még karácsonyi eljuttatnak a rászorulóknak.

A szervezet emellett a karácsonyi időszakra készülődve adományozók felajánlásából 50 ajándékcsomagot is összeállított a Kápát-aljai rászoruló gyermekeknek, melyből egyet Szijártó László, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatója jelképesen át is adott Écsy Gábornak.

A segítségnyújtásból ugyanakkor nemcsak a Karitász önkéntesei és civilek veszik ki a részüket, hanem például a Veszprém Megyei Önkormányzat és Veszprém Városi Önkormányzat. Előbbi közgyűlésének elnöke, Polgárdy Imre elmondta, tevékenységük során leginkább Kalkuttai Szent Teréz vezérli őket, aki rendet alapított az kitaszítottak számára, és aki azt vallotta: „nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket szeretettel”. Ezt tartja szem előtt a megyei önkormányzat minden segítő akciójánál is, amelyeket ünneptől függetlenül rendeznek meg, például a hátrányos helyzetűek táboroztatását Csopakon.

„Gyakran mondjuk, hogy egy közösség ereje leginkább abban mérhető, miként bánik a gyerekekkel, az idősekkel, az elesettekkel. Veszprémben ebben mi különösen jók vagyunk, hiszen számos civil szervezet és szeretetszolgálat végez segítő munkát. A Karitász akciója azonban éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy ettől még nem dőlhetünk hátra magánemberként, mintha már nekünk nem is lenne feladatunk. Mind tudunk segíteni valahogyan: akár egy apró gesztus, egy kézszorítás, egy nyitott fül is ajándék lehet – fejtette ki gondolatait Porga Gyula, Veszprém polgármestere.

Persze ha konkrétabb felajánlásokkal szeretnénk segíteni, azt megtehetjük még most, a Karitász mécseseinek megvásárlásával, vagy akár egész évben tartós élelmiszerek, ruhák, ajándékdobozok adományozásával.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.