Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 9. Gergely
Veszprém
13°C
2024. május 9. Gergely
Veszprém
13°C

Sallai: öt pontos passzunk nem volt

2019. november 20. 7:56 // Forrás: MTI
A Walesben elszenvedett kétgólos vereséget követően önkritikusan értékeltek a magyar labdarúgó-válogatott tagjai, akik így nem jutottak ki a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra, de pótselejtezőn még javíthatnak.

 "Semmit nem valósítottunk meg abból, amit elterveztünk. Pontatlanul játszottunk és elvesztettük a párharcokat. Öt pontos passzunk nem volt, minden támadásba belehibáztunk, nem tudtunk végigvinni egy normális akciót" - fogalmazott Sallai Roland.

Kapcsolódó cikk
A kétgólos cardiffi vereséggel pótselejtezős a magyar csapat
A magyar labdarúgó-válogatott kétgólos vereséget szenvedett Wales vendégeként az Európa-bajnoki selejtezősorozat utolsó, keddi játéknapján, így márciusban pótselejtezőre kényszerül.

"Öt-tízméteres passzokat nem sikerült végrehajtani, így nem lehet nyerni, pedig a walesiek nem estek nekünk" - mondta Lang Ádám, aki viszont kiemelte, nem kell a múlton rágódni, előre kell nézni, fejlődni és felkészülni a márciusi pótvizsgára, mert négy éve már megcsinálták, hogy pótselejtezőről kijutottak. "Miért ne sikerülhetne megint?" - tette fel a kérdést.

Pátkai Máté szerint az első félidőben ugyan nem játszott bátortalanul a válogatott, ennek ellenére a támadójáték nem működött, annak hatékonyságát növelni kell a jövőben, mert nagyon kevés helyzetet sikerült kidolgozni. 

Gulácsi Péter kapus a Wales - Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés végén a cardiffi városi stadionban 2019. november 19-én. Wales 2-0-ra győzött. MTI/Kovács TamásGulácsi Péter kapus a Wales - Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés végén a cardiffi városi stadionban 2019. november 19-én. Wales 2-0-ra győzött. MTI/Kovács Tamás

"Nagy lehetőséget szalasztottunk el, amit még meg kell emészteni. Egyelőre nem gondolok a pótselejtezőre" - jelentette ki Kovács István, aki úgy vélte, az egész sorozatot tekintve a hazai pályán Szlovákiától elszenvedett 2-1-es vereségen úszott el az Eb-részvétel kiharcolása. A MOL Fehérvár középpályása az elvesztett párharcokban látta a mostani kudarc okát.   

Baráth Botond úgy vélekedett, hogy nem kezdtek rosszul, Wales azonban az első helyzetét kihasználta, támadásban pedig nem sikerült átjátszani az ellenfelet, így egyetlen helyzetet leszámítva esély sem volt az egyenlítésre. A kansasi védő úgy fogalmazott, ez volt az A terv, de maradt a B, most már arra kell koncentrálni, valahogy "be kell húzni" a pótselejtező két mérkőzését, bárki is lesz az ellenfél.

A magyarok a 2-0-s vereséggel csoportjuk negyedik helyén végeztek a kijutott horvátok és walesiek, valamint a szlovákok mögött. Marco Rossi szövetségi kapitány csapatának első pótselejtezős ellenfele a pénteki sorsoláson derül ki, de az biztos, hogy a meccset idegenben kell megvívnia a magyar válogatottnak.

vehir.hu
további cikkek
Tour de Hongrie: Welsford sikere a hajdúszoboszlói nyitányon, Rózsa a legjobb helyen álló magyar ország-világ Tour de Hongrie: Welsford sikere a hajdúszoboszlói nyitányon, Rózsa a legjobb helyen álló magyar Sam Welsford diadalmaskodott a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny szerdai nyitányán, az összetett legjobb magyarja pedig Rózsa Balázs az első szakasz után. tegnap 22:57 Férfi kézilabda vb-selejtező: Litvánia ellen kezdődik az olimpiai felkészülés férfi kézilabda-válogatott Férfi kézilabda vb-selejtező: Litvánia ellen kezdődik az olimpiai felkészülés A magyar férfi kézilabda-válogatott csütörtökön és vasárnap Litvániával játszik a jövő évi világbajnokság selejtezőjében, amely egyben az olimpiai felkészülés "nulladik" állomása. tegnap 9:06 Kézilabda BL: az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben női kézilabda BL Kézilabda BL: az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben A Győri Audi ETO KC a dán Team Esbjerggel találkozik a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében. 2024. május 7. 22:09 Tour de Hongrie: világsztárok és 12 magyar a rajtnál, változatos útvonal ország-világ Tour de Hongrie: világsztárok és 12 magyar a rajtnál, változatos útvonal Peter Sagan és Mark Cavendish révén az országúti kerékpársport elmúlt évtizedét meghatározó két világsztárral, valamint az előzetes rajtlista alapján 12 magyar bringással is találkozhatnak a szurkolók a szerdán kezdődő 45. Tour de Hongrie-n. 2024. május 7. 13:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.