Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hozta a kötelezőt az 1. FC Veszprém

2019. november 11. 21:50
A visszatérő Tatai József főszereplésével 4-2-es győzelmet aratott a házigazda Veszprém az újonc Kecskemét ellen a futsal élvonal hétfői játéknapján.

Az újonc, a tabella nyolcadik helyén álló Kecskemét ellen zárta a futsal NB I alapszakaszának első felét a sereghajtó Veszprém hétfő este.

Jó hír volt a mieink számára, hogy az FTC elleni vesztes bajnokit és az Újpest vendégeként sikerrel megvívott kupameccset kisebb műtétje miatt egyaránt kihagyó Tatai József játékra jelentkezett. Nem számíthatott viszont Frank Tamás vezetőedző az eltiltott Komáromi Péterre és a vállsérüléssel bajlódó Klcsó Gáborra.

Az előző kiírás bronzérmese kezdte jobban a bajnokit. Boromisza Dániel távoli lövését már a 3. percben védeni kellett Tombácz kapusnak, majd Bencsik Ádám durrantott mellé ígéretes helyzetben. Névrokona, Bencsik Roland még közelebb járt a gólszerzéshez, de csak a kapufát találta el. Nem úgy a 7. percben Bognár, aki Tatait hozott kihagyhatatlan helyzetbe (1-0).

A vendégek erejéből csak egy-egy kontrára futotta: Sallai éles szögből eleresztett lövését magabiztosan védte Spandler. A játékrész derekánál ismét Boromisza lőtt távolról, ezúttal is az alföldiek kapusánál kötött ki a játékszer. Tar szintén a kilencesen kívülről tüzelt, Tombácz a labdára ülve állította meg a helyzetet.

Hárommal a szünet előtt Tar feje találkozott a vendégek védőjének lábával. Tatai szabadrúgása nyomán óriási kavarodás alakult ki a kecskeméti kapu előtt, ám a védők tisztáztak a gólvonalról.

A rivális aztán szép adogatássorozat végén, Móra góljával némileg váratlanul egyenlített. A hajrában Tatai és Miklós előtt is adódott lehetőség, de több találat már nem esett (1-1).

A második felvonást is a Veszprém volt kezdeményezőbb, ami a 24. percben eredményre is vezetett: Gyurcsányi lőtte ki a jobb alsó sarkot (2-1). A sok hibával tarkított mérkőzésen élményszámban ment Tatai megmozdulása, aki a 30. percben szép cselsorozat után elegánsan, külsővel lőtt a hálóba (3-1).

Előbb Miklós lábában maradt az újabb gól, majd Rutai révén a kecskemétiek lőttek kapufát. Három perccel a lefújás előtt aztán a duplázó Móra használta ki a bakonyi védelem újabb megingását. Néhány másodpercig örülhettek azonban csak a vendégek, Tar szögletét ugyanis Tatai bombázta a hálóba, kialakítva ezzel a 4-2-es végeredményt.

Az 1. FCV fontos győzelmet aratott, amellyel elmozdult a tabella utolsó helyéről. Folytatás pénteken, a Debrecen vendégeként.

Futsal NB I, 9. forduló:
1. FC Veszprém–Kecskemét 4-2 (1-1)
Március 15. utcai sportcsarnok, 900 néző. Vezette: Kubicsek (Vass, Bíró).
Veszprém: Spandler – Gyurcsányi, Boromisza D., Bencsik Á., Bencsik R. Csere: Schmidmajer (kapus), Miklós, Tatai, Tar, Fülöp, Varga Á, Bognár P. Vezetőedző: Frank Tamás.
Kecskemét: Tombácz – Csamangó, Rutai, Sallai, Dobosi. Csere: Csővári (kapus), Nagy R., Móra, Kovács J., Patai, Maczelka. Edző: Koós Károly.
Gólszerzők: Bognár (7.), Gyurcsányi (24.), Tatai (30., 38.), ill. Móra (18., 37.).

Edzői értékelések

Frank Tamás: – Nem kezdtünk rosszul, ám az első gólunk után „átaludtuk” az első félidőt, amit meg is büntettek a kecskemétiek. A szünet után sikerült felpörögnünk, de rengeteg hibával játszottunk. Továbbra is nagyon görcsösek a srácok. Hoztuk azonban a kötelező győzelmet, amely mindig nagyon nehéz feladat.

Koós Károly: – Parázs, közönségszórakoztató meccset vívtunk, amelyen a jobb csapat győzött. Az út elején járunk, a Veszprémet sokkal rutinosabb játékosok alkotják. Úgy gondolom azonban, hogy méltói ellenfelei voltunk a házigazdának.

Galéria
1. FC Veszprém – Kecskemét 4-2
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 7 4 2 1 28 16 12 21
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 7 5 2 0 21 15 6 20
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 7 3 1 3 21 19 2 15
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 7 2 2 3 13 18 -5 10
5. DEAC 7 2 1 4 19 24 -5 8
6. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 7 1 0 6 14 24 -10 7
Utolsó módosítás: 2024. április 8. 21:36
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Hidegkúti SC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 8. 20:00
Helyszín
Budapest, Klebelsberg Kunó Általános Iskola
Eredmény
2-12
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
5-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. január 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 22. 19:00
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. január 25. 19:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Maglód
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 1. 21:00
Helyszín
Monor Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Dunaújváros Futsal
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 18. 19:30
Helyszín
Rácalmás Sportcsarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. február 23. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 29. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2024. március 4. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 8. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2024. március 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 25. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 27. 19:00
Helyszín
Pécs, PTE-TTK
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2024. április 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. április 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. április 22. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. április 26. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. május 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2024. május 11. 18:00
Helyszín
Budapest, Koltay Jenő Sportközpont
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.