Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Új választás, de régi eredmény Litéren

2019. november 11. 10:26 // Forrás: valasztas.hu
Vasárnap megismételt polgármester-választást tartottak Litér 1. sz. szavazókörében. Az végeredmény ebben az esetben is pár szavazaton múlott.

A Győri Ítélőtábla bírósági felülvizsgálatának értelmében november 10-én Litér egyik szavazókörében megismételt polgármester-választást tartottak. A szavazólapokon ebben az esetben is Szedlák Attila (Fidesz-KDNP) korábbi polgármester és Varga Mihály független jelölt neve szerepelt.

A megismételt választáson – az októberi eredményhez hasonlóan – ismét a független Varga Mihály aratott győzelmet 533-527 arányban Szedlák ellenében.

Megismételt választásra azért volt szükség Litéren, mert az október 13-ai választás eredménye ellen Szedlák Attila korábban fellebbezett arra hivatkozva, hogy a szavazatszámláló bizottság az 1. sz. választókörben olyan szavazólapokat is érvényesnek fogadott el, amelyek nem feleltek meg a törvényben előírtaknak, azaz nem egyértelműen két egymást metsző vonal szerepelt a jelölt neve melletti körben. Ezután a Veszprém Megyei Területi Választási Bizottság újraszámlálást rendelt el, ahol megállapították Szedlák győzelmét, igaz csak egy szavazattal (480-479).
A területi választási bizottság döntése ellen ezután Varga Mihály és az MSZP is bírósági felülvizsgálati kérelmet adott be. Az ügy a Győri Ítélőtáblához került, ahol megállapították, hogy a szavazólapokat tartalmazó sértetlen dobozból 6 szavazólap hiányzik, hollétükről nem volt információ. Ezáltal sérült a szavazólapok zárt rendszerének elve, ezzel együtt a választás tisztaságának, jóhiszeműségének elve is.

A most vasárnapi eredmény véglegesnek tekinthető, Litér új polgármestere a független Varga Mihály lesz öt évig.

vehir.hu
további cikkek
A lakóépületek energetikai korszerűsítését sürgeti az Együtt Veszprémért közélet A lakóépületek energetikai korszerűsítését sürgeti az Együtt Veszprémért Gerstmár Ferenc és Adamecz Zoltán, az Együtt Veszprémért önkormányzati képviselői péntek délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a Jutasi úton. ma 12:40 A természet ünnepe a Veszprémi Állatkertben: madarak és fák napja különleges programmal A természet ünnepe a Veszprémi Állatkertben: madarak és fák napja különleges programmal Évek óta hagyomány, hogy a Veszprémi Állatkert különleges eseménnyel köszönti a madarak és fák napját, együttműködve a Kozmutza Flóra intézmény tanulóival.  ma 10:57 Megérkezett Veszprémbe a Planet Lens, nemzetközi természetfotó- és filmfesztivál közélet Megérkezett Veszprémbe a Planet Lens, nemzetközi természetfotó- és filmfesztivál Új fejezet kezdődött a Planet Lens nemzetközi természetfotó- és filmfesztivál életében. A régió legnagyobb ilyen jellegű filmes fesztiválja tizedik alkalommal gyűjtötte össze szerte a világból a legjobb környezettel és környezetvédelemmel kapcsolatos dokumentumfilmeket és fotókat. Ezeket pedig idéntől már Veszprémben vonultatja fel a közönség előtt a következő három napban számos kísérőprogrammal fűszerezve. A Planet Lens hivatalos nyitóünnepségét csütörtök este, a nulladik napon tartották az ActiCity-ben, ahol felszólalt Áder János, volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke, a rendezvény fővédnöke is. ma 2:14 Felpörgött a balatoni hajók forgalma Balaton Felpörgött a balatoni hajók forgalma A forgalmas tavaszi szünet után a májusi hosszú hétvége is minden várakozást felülmúlt a balatoni hajózásban, május 1-4. között a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kompjai és személyhajói 69 ezer utast szállítottak - tájékoztatta a Magyar Turisztikai Ügynökség csütörtökön MTI-t közleményben. tegnap 17:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.