2021. április 12.
//
Gyula névnap

Óvatosan a mécsesekkel!

2019. október 25. 9:37
mti
Október végén és november elején ügyelni kell a tűzesetek megelőzésére a lakásokban és a temetőkben egyaránt, ebben az időszakban ugyanis gyakran riasztják a tűzoltókat a kegyeleti mécsesek vagy gyertyák okozta tüzekhez - közölte Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője pénteken az MTI-vel.

 Közleménye szerint tavaly hat temetőben keletkezett tűz, és több lakás is lakhatatlanná vált.

 A baleseteket általában az okozza, hogy a mécseseket, gyertyákat gyúlékony anyagok közelében helyezik el, a lángok a temetőben a száraz avarra, a lakásban pedig a függönyön és az asztalterítőn keresztül a lakás más helyiségeire is átterjednek.

A szóvivő kiemelte, a lakástüzek megelőzhetőek azzal, hogy a gyertyát stabil helyre tesszük, ahol nem gyulladhat meg semmi, és nem hagyjuk felügyelet nélkül, a temetőtüzek pedig azzal, hogy a szabadban csak mécsestartóban elhelyezett mécsest gyújtunk meg, és eloltjuk ezeket, amikor a sírtól távozunk.

Ha valaki a temetőben tüzet észlel, a saját testi épsége kockáztatása nélkül próbálja meg azt eloltani vagy értesítse a temető biztonsági személyzetét, és hívja a 112-es segélyhívó számot - javasolja a katasztrófavédelem.

vehir.hu

További cikkek

Vádemelés egy figyelmetlen bobozóval szemben
Vádemelés egy figyelmetlen bobozóval szemben
Súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a 34 éves nővel szemben, aki gondatlanságával egy bobpályán okozott balesetet.
Letartóztattak egy gyermekpornográfiával gyanúsított férfi
Letartóztattak egy gyermekpornográfiával gyanúsított férfi
A Veszprémi Járási Ügyészség indítványára a Veszprémi Járásbíróság elrendelte egy kiskorú lányokról pornográf felvételeket megszerző férfi letartóztatását.
Elvágták a vádlottak a munkájukat akadályozó gázvezetéket
Elvágták a vádlottak a munkájukat akadályozó gázvezetéket
Gondatlanságból elkövetett közveszélyokozás vétsége miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség két férfi ellen, akik szerelési munka közben elvágtak egy földgázvezetéket.
Pénzbüntetésre és járművezetéstől eltiltásra ítélnék a vonattal ütköző férfit
Pénzbüntetésre és járművezetéstől eltiltásra ítélnék a vonattal ütköző férfit
Vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki miután a piros jelzés ellenére a vasúti sínekre hajtott, ott összeütközött egy menetrend szerint közlekedő vonattal.
Ámokfutó tombolt Tapolcán
Ámokfutó tombolt Tapolcán
A rendőrök őrizetbe vették azt az 52 éves férfit, aki fél órán belül öt autót tört össze, két nappal korábban pedig egy villanyórát döntött ki.