Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Edzője 10 kilométeren is a dobogóra várja Rasovszkyt

2019. július 13. 9:00 // Forrás: MTI
Rasovszky Kristóf edzője szerint tanítványa 5 kilométeren szerzett szombati világbajnoki aranyérme alkalmával minden úgy történt a vízben, ahogyan azt előre eltervezték, s a nyíltvízi úszók olimpiai számában, 10 kilométeren is a legjobbak közé várja őt a Koreai Köztársaságban zajló világbajnokságon.

"A kínai versenyző a második kör végén megpróbált egy támadást, de azt Kristóf a franciával együtt nagyon szépen visszaverte, onnantól pedig kézben tartották a pozíciójukat. Úgy úszott, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva. Minden úgy történt, ahogyan elterveztük, de nagyon hosszú út vezetett idáig" - nyilatkozta könnyes szemmel Szokolai László, aki tíz éve irányítja a magyar úszósport első nyíltvízi világbajnokának felkészülését.

A szakember hozzátette, a 2016-os riói olimpián még medencében indult versenyzője, ezt követően váltottak a nyíltvízre, s hamar kiderült, jól döntöttek, mivel még ebben az évben junior világbajnoki címet nyert.

A későbbi győztes Rasovszky Kristóf a nyíltvízi úszók férfi 5 kilométeres versenyében a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Joszuban 2019. július 13-án. MTI/MTI Fotószerkesztőség/Kovács TamásA későbbi győztes Rasovszky Kristóf a nyíltvízi úszók férfi 5 kilométeres versenyében a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Joszuban 2019. július 13-án. MTI/MTI Fotószerkesztőség/Kovács Tamás

"Kiderült, hogy lát a vízben, érzi a pályát és nagyon jó döntéseket hoz. Kiváló technikával úszik, az előre nézést pedig rendkívül gazdaságosan tudja beletenni az úszásának ritmusába. Ezen kívül pedig, amit a közönség nem láthat, hogy ő ennek él. Minden napjának a legfontosabb pontja, hogy milyen munkát kell aznap elvégeznie" - mondta a tréner.

Szokolai László 22 éves tanítványával ellentétben, aki "csak" az olimpiai kvóta megszerzését, azaz az első tízbe jutást célozta meg 10 kilométeren, már sokkal bátrabb volt.

"Mindenképpen dobogóra számítunk. Nagyon erős ellenfelek vannak, de velünk kell megküzdeniük" - jegyezte meg.

vehirsport.hu
további cikkek
Nyíltvízi úszó vk: Betlehem ötödik, Rasovszky tizenharmadik lett Egyiptomban úszás Nyíltvízi úszó vk: Betlehem ötödik, Rasovszky tizenharmadik lett Egyiptomban A Balaton ÚK Veszprém kiválósága, Betlehem Dávid ötödikként ért célba a nyíltvízi úszók idei Világkupa-sorozatának nyitóversenyén, amelyet 10 kilométeren az egyiptomi Soma Baynél rendeztek meg szombaton. Klubtársa, a világbajnoki címvédő és szintén párizsi olimpiai kvótás Rasovszky Kristóf betegségéből épphogy felépülve a 13. helyen zárt. 2024. március 23. 17:52 Hosszútávú medencés ob: Betlehem Dávid 1500 méteren is nyert úszás Hosszútávú medencés ob: Betlehem Dávid 1500 méteren is nyert A pénteki 10 000 méter után a vasárnapi 1500 méteres versenyt is Betlehem Dávid és Mihályvári-Farkas Viktória nyerte meg a Veszprémben rendezett medencés hosszútávúszó országos bajnokságon. 2024. március 10. 18:20 Hosszútávú medencés ob: Betlehem Dávid nyert 10 ezer méteren úszás Hosszútávú medencés ob: Betlehem Dávid nyert 10 ezer méteren A Balaton ÚK Veszprém klasszisa, Betlehem Dávid címét megvédve diadalmaskodott 10 ezer méteren az úszók hosszútávú medencés országos bajnokságán. Klubtársa, Barabás Imre harmadik lett. 2024. március 9. 16:56 Cápa a veszprémi menhelyen közélet Cápa a veszprémi menhelyen A kiváló veszprémi úszó, Rasovszky Kristóf - avagy a Balatoni Cápa - feleségével közösen látogatta meg a hétvégén a PUMI Veszprémi Állatvédelmi Kompetencia Központ lakóit.  2024. március 3. 8:32

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.