Lustálkodás a nyári szünidőben? Ugyan. A HOYA-Pannon Egyetem kötelékében bizonyították a játékosok, hogy a hangsúlyt sokkalta inkább helyezik a fejlődésre, mint a semmittevésre. Természetesen arról szó sincs, hogy egy profi játékos nem pihenheti ki magát a jól megérdemelt szabadságának idején, de a veszprémi kosárlabdázók mindig is tisztában voltak vele, hogy adott pillanatban mi az, ami éppen prioritást élvez az életükben.
Nem történt ez másképp a múlt hét elején sem, ugyanis azzal, hogy az idény végén a királynék városának 3x3-as csapata megnyerte a Decathlon B33 Tour 2019 országos döntőjét, jelenése volt a litvániai Raudondvaris városában rendezett Challenger Tornán. A HOYA-PE Veszprémnek igaz, nem sikerült továbbjutnia csoportjából a negyeddöntőbe, de rengeteg tapasztalattal és élménnyel gazdagodott az ütközeten: ennek kapcsán kérdezte a veszpremkosar.hu csapatuk bedobóját, Völgyi Marcellt.
Fotók forrása: veszpremkosar.hu
– Milyen érzéssel töltött el benneteket, hogy országos bajnokokként a hazátokat képviselhettétek Litvániában?
– Nagyon jó érzés volt, azonban lélekben inkább úgy éltük meg, hogy az egyesületünket, a HOYA-Pannon Egyetem Veszprémet képviseljük. Egyedüli magyar csapatként, természetesen benne volt a fejünkben az is, hogy a hazánkról sem feledkezhetünk meg, azonban mivel más országokból több alakulat is érkezett, inkább az volt az érzésünk, hogy mi a királynék városát, illetve magunkat képviseljük.
– Ha már szóba jött szeretett városunk: mit jelentett számotokra, hogy sok-sok lelkes szurkoló szórított értetek itthonról?
– Boldogsággal töltött el bennünket minden bíztató mondat: akár egy fel a fejjel is. Hiszen nem feltétlenül alakult úgy a megmérettetés, ahogy azt szerettük volna, de ezúttal ebben ennyi volt.
– Igaz, nem sikerült továbbjutnotok a csoportból a negyeddöntőbe, de arról azért ne feledkezzünk meg, hogy az ellenfelek sorai közt profi alakulatok is szerepeltek!
– Ha még úgy is tűnik, hogy nagy eredményt nem sikerült elérnünk, mi minden pillanatát sikerként éltük meg, hiszen a fejlődésünket szolgálta! Már ránézésre is erősebbnek, illetve felkészültebbnek tűntek az ellenfeleink nálunk, úgyhogy elsősorban magunknak akartunk bizonyítani: ez pedig kétségkívül sikerült.
Völgyi Marcell
– A második mérkőzéseteken megsérültél, felszakadt a szemöldököd. Mit éreztél akkor, amikor tudatosult benned, hogy a társaid már "nem számíthatnak rád"?
– Amikor vittek a kórházba, igazándiból nem is a sérülés járt a fejemben: az nem fájt, nem is bosszantott. Az viszont rettentően, hogy azon a mérkőzésen már nem segíthettem a barátaimnak. Azt az érzést nem kívánom senkinek...
– Mondhatni, az időjárás sem bánt veletek kesztyűs kézzel, hiszen nyárból az őszbe csöppentetek.
– Abszolút! Én meg naívan csak egy farmert vittem magammal... Szenvedhettem is vele eleget. Ugyanis végig csepergett az eső, így nem volt egyszerű a történet. Emiatt sokszor a játékot is meg kellett állítani a meccsek alatt, de nézzük a jó oldalát: legalább lehetett szusszanni egyet.
– Ha búcsúzásképp egy mondatban kellene összefoglalnod a litvániai emlékeket, akkor hogy fogalmaznál?
– A szívünk addig vitt minket, ameddig csak vihetett...
