Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 6. Ivett
Veszprém
13°C
2024. május 6. Ivett
Veszprém
13°C

A hajrában biztosította be győzelmét a VPSE

2018. november 19. 18:00
Parádés kapusteljesítményének köszönhetően háromgólos diadalt aratott a Veszprém Pannon SE a vendég Tamási KC felett a női kézilabda NB II Dél-nyugati csoport nyolcadik fordulójában.

Némethné Sulyok Erzsébet tanítványai a Siófok KTC elleni nyolcgólos idegenbeli vereségük után ezúttal a tabella utolsó helyén portyázó Tamási KC ellen bizonyíthattak a Városi Stadionban. A hazai pálya varázsát élvezve, s annak tudatában, hogy a Tolna megyei gárda hét fordulót követően mindösszesen egy győzelemmel büszkélkedhetett, a veszprémi amazonok okkal remélhették, hogy ha nem is könnyűszerrel, de két vállra fektethetik ellenfelüket.

Tapogatózással vette kezdetét a találkozó, mely idővel sokkal inkább tűnt nagyvadak küzdelmének, mintsem „cicaharcnak”. Az első játékrész a várt hazai fölénnyel szemben kiegyenlített, fej-fej melletti csatát mutatott. Igaz, a 7. percben hárommal is el tudott lépni a királynék városának gárdája (5-2), ekkor azonban a vendégek válaszul egy 4-0-s szériát produkáltak, s átvették a vezetést (13. perc: 5-6).

Mindezt megelégelve Lozsi Anna döntött úgy, hogy megtöri a veszprémi gólcsendet. Találata Ujhelyi, Regovics és Végh „gólétvágyát” is meghozta (24. perc: 12-10). Úgy tűnt, hogy az első játékrészben nem jutnak dűlőre a felek, azonban Juhász Anna gondoskodott róla, hogy megyeszékhelyünk kézilabdázónői – megnyugtatónak nem mondható – előnnyel vonulhassanak pihenőre (30. perc: 14-13).

Úgy tűnt, hogy a szünetben sikerült rendet tennie a honi lelkekben a Bankó-Sulyok párosnak, azonban a 35. minutumhoz érkezve a VPSE lányain teljesen váratlanul kiütköztek a bizonytalanság jelei. Ezt kihasználva ellenfelük ismét négyet lőtt sorozatban a veszprémi ketrecbe (19-20). Az ezt követő hazai időkérés viszont eredményesnek bizonyult, ugyanis a „harcosnőink" erőre kaptak. Juhász mesterhármasával rögvest jelezték: nem adják könnyen magukat (51. perc: 22-20).

Magyar Nikolett hűséggel őrizte a honi ketrecetMagyar Nikolett hűséggel őrizte a honi ketrecet

Ehhez azonban a Tolna megyeieknek is volt némi hozzáfűznivalójuk: rendre megtalálták a réseket a veszprémi védőfalon. Ámde Magyar kapus olyan védési százalékkal rukkolt elő a hajrában, mellyel akár magasabb szinten is megállta volna a helyét. Segítsége elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a lefújást kővetően 27-24-es hazai sikert mutasson az eredményjelző.

A VPSE szakmai vezetője nem tűnt elégedettnekA VPSE szakmai vezetője nem tűnt elégedettnek

A mérkőzés után Pischné Bankó Zsuzsa arca – dacára a háromgólos győzelemnek – árulkodó volt „elégedettségével" kapcsolatban... A bakonyiak már most vasárnap (15.00) javíthatnak játékuk minőségén, amikor is a BBSC Balatonboglár vendégeként lépnek majd pályára a bajnokságban.

Női kézilabda NB II Dél-nyugati csoport, 8. forduló:
Veszprém Pannon SE–Tamási KC 27-24 (14-13)
Veszprém, Városi Sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Gál, Ludvig.
A Veszprém góldobói: Regovics 8, Juhász 5, Ács 4 (1), Lozsi 3, Végh 3, Ujhelyi 2, Gönczi 1.
Vezetőedző: Némethné Sulyok Erzsébet.
Kiállítások: 14, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 1/1, ill. 3/3.

Edzői értékelés

Némethné Sulyok Erzsébet: – Nem vagyok túlzottan elégedett a mai teljesítményünkkel. Nehezen vettük fel a mérkőzés ritmusát. A második játékrész végén több bravúros védést is sikerült bemutatnia a kapusunknak, ami elengedhetetlen volt a győzelmünkhöz. Egy nagyon nehéz találkozó áll mögöttünk, de hála Istennek hazai környezetben nyerni tudtunk, s jelen pillanatban csak ez számít.

Simon Dani
Női kézilabda NB II B-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Győri ETO KC U21 9 9 0 0 304 228 76 18
2. Büki TK Bükfürdő 9 5 2 2 307 264 43 12
3. Alba Fehérvár KC U21 9 5 1 3 275 285 -10 11
4. Red Velvet KC Budapest 8 4 1 3 205 211 -6 9
5. Szentendrei NKE 8 3 1 4 239 232 7 7
6. Veszpém Pannon SE 9 3 0 6 250 258 -8 6
7. Sárvárfürdő Kinizsi SE 8 2 1 5 212 255 -43 5
8. VKL SE Győr 8 0 0 8 221 280 -59 0
Utolsó módosítás: 2024. április 20. 20:03
Női kézilabda NB II, felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Győri ETO KC U21 10 10 0 0 343 259 84 20
2. Büki TK Bükfürdő 9 5 2 2 307 264 43 12
3. Alba Fehérvár KC U21 10 5 1 4 306 324 -18 11
4. Red Velvet KC Budapest 9 4 1 4 227 238 -11 9
5. Veszpém Pannon SE 10 4 0 6 290 288 2 8
6. Szentendrei NKE 9 3 1 5 267 261 6 7
7. Sárvárfürdő Kinizsi SE 9 3 1 5 239 277 -38 7
8. VKL SE Győr 10 1 0 9 280 348 -68 2
Utolsó módosítás: 2024. április 28. 10:58
Események
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
ÓKSI KKFT-Bicske
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Budapest, Kerék u. Ált. Isk. spcs.
Eredmény
20-40
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Red Velvet KC Budapest
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. november 19. 16:00
Helyszín
Budapest, Angyalföldi Sportközpont
Eredmény
31-26
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszpém Pannon SE
Vendég
Szentendrei NKE
Időpont
2023. december 2. 15:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Vasas SC U21
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. december 9. 11:00
Helyszín
Budapest, Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok
Eredmény
27-28
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Tatai AC
Időpont
2024. február 17. 14:30
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
34-24
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Gárdony-Pázmánd NKK U21
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. február 24. 15:00
Helyszín
Gárdony, Gárdonyi Géza Ált. Isk. Sportcsarnok
Eredmény
19-44
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Alba Fehérvár KC U21
Időpont
2024. március 9. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
26-24
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Sárvárfürdő Kinizsi SE
Időpont
2024. március 23. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
29-21
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Büki TK Bükfürdő
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. április 13. 16:00
Helyszín
Bük, Városi Sportcsarnok
Eredmény
29-26
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Győri ETO KC U21
Időpont
2024. április 20. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
VKL SE Győr
Időpont
2024. április 27. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
40-30
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Sárvárfürdő Kinizsi SE
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 4. 15:00
Helyszín
Sárvár Aréna
Eredmény
24-23
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Büki TK Bükfürdő
Időpont
2024. május 11. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Győri ETO KC U21
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 18. 11:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
VKL SE Győr
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 25. 17:00
Helyszín
Ikrény, Kulturális és Sportközpont
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.