Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Félmaratonin a VEDAC a legjobb az országban

2018. szeptember 12. 19:31 // Forrás: VEDAC
Tarolt a VEDAC a félmaratoni országos bajnokságon, csapatban és egyéniben, ötször is dobogóra állhattak sportolóik.

A 33. Budapest WizzAir félmaraton egyben a táv országos bajnoksága is volt, ahol 79 országból összesen 15 ezren vettek részt.

A 21,1 kilométeres távon kimagaslóan szerepeltek a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) atlétái, a férfi első csapat bajnoki címet, a női csapat ezüstérmet szerzett.

Kovács Tamás (45) - Fotók: Mérei László/atletika.huKovács Tamás (45) - Fotók: Mérei László/atletika.hu

A férfiaknál Koszár Zsolt az előkelő harmadik helyen végzett 1:07.54-es idővel, míg Kovács Tamás a negyedik lett (1:10.14), Fonyó Sándor pedig tizedikként zárt (1:11.12). A kiváló eredményeknek köszönhetően a VEDAC „A” csapata bajnoki címet szerzett, de a VEDAC „B” is remekül szerepelt, a negyedik helyet szerezte meg Bertalan Renátó, Kis Áron, Barabás Gábor összeállításban.

Koszár Zsolt a megméretés után azt nyilatkozta, nagyon kemény verseny volt, de rendkívül boldog és sikerélménnyel térhet haza.

– Nagyjából tizenhárom kilométerig egy öt fős boly vezette a mezőnyt, amelynek én is a tagja voltam. Itt volt egy kisebb iramváltás, és háromra fogyatkoztunk. A tizenhetedik kilométernél ellenfeleim fokozták a tempót, amire nem tudtam reagálni, de a harmadik helynek így is nagyon örülök – fogalmazott.

Hozzátette, a csapatban elért aranyéremnek különösen örül, mert a többiek is jól szerepeltek.

Koszár Zsolt (36)Koszár Zsolt (36)

Koszár Zsolt legközelebb szeptember 23-án a tíz kilométeres ob-n állt majd rajthoz, amit Szombathelyen tartanak meg.

– Mivel oda járok egyetemre, ezért igazi hazai pálya lesz ez nekem. Tavaly és tavalyelőtt is harmadik lettem, most is szeretnék dobogóra állni. Tavaly egyébként pont Kovács Tomi előzött meg. Azt gondolom, ha 3:00 és 3:05-ös kilométereket tudunk menni a mezőnnyel, és nem a hajrára marad a döntés, akkor felállhatok a dobogóra – fogalmazott.

Az U23-as mezőnyben Bertalan Renátó 1:12.48-as idővel, új egyéni csúccsal a második lett, összetettben pedig a tizenkettedik helyet érdemelte ki. Csapatban a Bertalan Renátó, Barabás Gábor, Zsebe Olivér trió harmadik helyezést ért el.

Badis Anissa Zsófia (142)Badis Anissa Zsófia (142)

A VEDAC női csapata a második helyet szerezte meg. Badis Anissa Zsófia 1:20.36-as időeredménnyel az ötödik helyen ért célba, bár az utolsó másfél kilométerig versenyben volt a dobogóért is. Brassay Réka a tizenkettedik (1:25:24), Kiss Melinda a tizenkilencedik (1:29:09) lett.

Koós Hutás László edző úgy fogalmazott, az idén kifejezetten jól szerepeltek a veszprémiek. Örömteli, hogy Koszár Zsolt úgy is remek eredményt tudott elérni, hogy közben készül a decemberi államvizsgájára. Kovács Tamást is kiemelte, aki munkahelyi elfoglaltságai dacára is vállalja az edzéseket, és rendre bizonyítja kvalitásait.

vehirsport.hu
további cikkek
Három sportág országos bajnokságának ad otthont Veszprém vármegye Három sportág országos bajnokságának ad otthont Veszprém vármegye Veszprém vármegyében rendezik a Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokság három sportágának versenyét, így a vívásét, az atlétikáét, valamint a triatlonét, méghozzá a Pannon Egyetem, a VEDAC, a VESC, a Spirit SC és a Tapolca Vívóklub összefogásának köszönhetően. Az eseményeket beharangozó sajtótájékoztatót szerda délelőtt tartották a Pannon Köztérben. tegnap 14:40 Félmaraton hegyifutó ob-t rendez a VEDAC atlétika Félmaraton hegyifutó ob-t rendez a VEDAC Negyedik alkalommal ad otthont Szentgál és környéke vasárnap a nyílt hegyifutó félmaratoni országos bajnokságnak, amelyet a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) és a Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) bonyolíthat le. 2024. április 5. 10:33 Ezüstérmet szerzett Budapesten a VEDAC futója VEDAC Ezüstérmet szerzett Budapesten a VEDAC futója Második helyezést szerzett Honti Marcell, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) futója, Budapesten az NN City Run Fuss Budapest! elnevezésű, 11.5 kilométeres országúti futóversenyen. 2024. április 4. 15:15 Élsportolók két lábon VEDAC Élsportolók két lábon A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratóriumban valósul meg egy veszprémi kísérleti fejlesztés, az élsportolók sikeres továbbtanulásának elősegítése érdekében. 2024. április 1. 19:55

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.