Az alapszakaszban második helyen végzett hazaiak annak reményében várták a negyeddöntő harmadik mérkőzését, hogy egy–egyes állásról, a híveik előtt megóvják a tekintélyüket. Ennek szellemében indították a találkozót, jól összpontosítva magukhoz ragadták a kezdeményezést (4-0). A túlzottan optimista drukkereik a harmadik percben már azt hihették, hogy az összecsapás sétagaloppá változik (8-3), ám a vendégek gondoskodtak arról, hogy a magabiztosságukból vesztett helyi kedvencek később rossz döntéseket hozzanak (8-8). A feltartott kéz fogalmát nem ismert, szívósan küzdött nagykőrösiek a vezetést is átvették, ettől aztán megjött a szurkolóik hangja, így minden adott volt, hogy a szemben álló táborok hangpárbajt vívjanak. Később Körtélyesi Gergelyék javítottak a megítélésükön (14-10), de továbbra sem volt könnyű dolguk, mert az ellenfél – már akkortájt is hatékonyabban lepattanózott – spílerei optimálisan elosztották egymás között a terheket, vagyis mindenkire figyelni kellett (16-15). Okosan pattogtatva eszükben sem volt megadni magukat, emiatt a távolról gyengén célzott mieink idegessé váltak.
A folytatásban is döcögött a szekér, az egyetemisták képtelenek voltak ritmusra lelni, az előadásuknak az a része pedig érthetetlennek tűnt, hogy a betöréseiket miért a „kétszázhúszas” center, Dobos László mellett forszírozták (…kevés sikerrel; 19-23). A vetélytárs hiába adott el több labdát, a megilletődöttségnek a legkisebb jelét sem mutatták – bátor és akaratos kosárlabdával kihasználták a veszprémiek megingásait (21-28). Mérész-mester időt kért, hogy ne legyen nagyobb a baj: a „szentbeszéde” értő fülekre talált, tudniillik a védekezésükön szigorított tanítványai összekapták magukat és mentek egy hat–nullás szériát (27-28). Csakhogy botorság volt azt hinni, hogy az érettebb „műsorukkal” végleg kimásztak a gödörből, lévén, hamarosan ismét hullámvölgybe kerültek és egyre-másra hagyták ki a helyzeteiket (29-34). Ha ez nem lett volna elég, a bírók sem fújtak éppen hazai pályát, mivel sok (…vélt, vagy valós) szabálytalanságot ítéltek Schéda Martinék ellen, a parketten és a nézőtéren is forrtak az indulatok. Noha az egyetemisták nem igazán jeleskedtek, a nagyszünet előtt mégis csak egy pont volt a Pest-megyeiek előnye (35-36).
A hazaiak a fordulást követően igyekeztek érvényesíteni az akaratukat, Lógár Bence révén vissza is vették az előnyt, de a fiatal tehetség után hiába hintett Nebojsa Pavlovic is egy triplát, a rivális nem késett a válaszokkal (43-42). Idővel mind nagyobb csata zajlott a küzdőtéren. Ezzel párhuzamosan kosárszegény ciklus vette kezdetét, ami főként abból fakadt, hogy a felek szigorítottak a hátsó alakzataikon, az akciók és a szerelések láttán néha csak úgy vibrált a feszültség (47-44). A csapatok mintha bedeszkázták volna a gyűrűt (…a másik oldal előtt), a gárdák csak büntetőkből hetet, illetve tizenegyet hagytak ki. A sportbarátok nem részesültek közönségszórakoztató produkcióból, helyette egy roppant izgalmas bajnokit láthattak, ahol a „beütött” faultok okán nem volt folyamatos a játék (48-46). A bosnyák légiósunk azért a negyed vége előtt megmutatta, hogy két büntetődobást miként kell egymás után értékesíteni.
Négypontos hazai vezetésről indult a záró felvonás (52-48), ám a mieink képtelenek voltak megnyugodni, levetkőzni magukról a – rajtuk az első pillanattól érződött – bizonyítási kényszert. Ennek következtében az ex-veszprémi Lakosa Ákosék megfordították az állást (54-55). Mi több, az idő múlásával vérszemet kaptak, míg eközben szétesett a triplákat csak tizennyolc százalékos pontossággal értékesített Hoya-mezesek játéka (59-64). A teremben hiába zúgott a „Mindent bele!” rigmus, a vendégek újabb hárompontossal demoralizáltak (59-67). Öt perccel a rendkívül feszült párharc vége előtt az volt a kérdés, hogy a veszprémiek számára van innen visszaút, ám azzal minden érdekelt tisztában volt, hogy a remélt áttöréshez egy addig nem érzékelt lendületre van szükség. Az összesen huszonöt labdát eladott Sólymok próbáltak nyugodtan támadni, az idővel is játszani, miközben Simon Lászlóék minden addiginál agresszívebb védőmunkára váltottak. Az utolsó percekben végre-valahára érvényesítették az elképzeléseiket, bizonyították, hogy helyén van a szívük (63-67). Balázs Bodó élményszámba menő triplája után a „falkavezér” Körtélyesi ugyan kipontozódott (68-71), ugyanakkor ez nem zavarta meg Helmeczi Andrást, aki – a hajrában mentálisan is nagyot alakított, harcos és lelkes – alakulatunk utolsó öt pontját szerezte.
Kosárlabda NB I/B, felsőházi rájátszás, negyeddöntő, 3. mérkőzés:
Hoya-Pannon Egyetem Veszprém–Nagykőrösi Sólymok KE 73-71 (19-19, 16-17, 17-12, 21-23)
Veszprém, 400 néző. Vezette: Hervay, Goda, Vida.
Veszprém: Simon L. 7, Helmeczi 10, Balázs 7/3, Pavlovic 13/3, Körtélyesi 13/3. Csere: Lógár 10/3, Kovács Soma 8, Schéda 5. Vezetőedző: Mérész Csaba.
Nagykőrös: Lakosa Á. 14/6, Molnár 11/6, Fehér P. 6/6, Tóth 21, Dobos 6. Csere: Kovács Sándor 3/3, Candido 7, Kónya, Kocsis 3, Fehér Á., Mácsai. Vezetőedző: Lakosa Zsolt.
Edzői értékelés
Mérész Csaba: – Gratulálok a csapatomnak, hogy jegyet váltott a liga négy legjobb együttese közé, s persze köszönöm a szurkolóink fergeteges támogatását is. A tét bénítólag hatott ránk, szinte végig görcsösek voltunk, ám az utolsó két percben olyat tettünk, ami majdhogynem csodaszámba ment – ugyanis, én sem nagyon hittem a fordításunkban.
