Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 7. Gizella
Veszprém
15°C
2024. május 7. Gizella
Veszprém
15°C

A végére összeállt a gépezet

2017. december 24. 8:20 // Forrás: veszpremkosar.hu
Az NB II középmezőnyének elején telelhet a Veszprém Pannon SE, a kézilabdás lányok teljesítményét a szezon közben érkező vezetőedző, Kovács Gábor értékelte.

Félidejéhez érkezett a harmadosztályú női kézilabda-bajnokság. A Pannon Egyetem kötelékeiből idén nyáron kiváló Veszprém Pannon SE csapata hat győzelemmel, egy döntetlennel és négy vereséggel, az ötödik pozícióban zárta az őszi felvonást.

A bajnokságot elején még Erdélyi Tamás ült a VPSE kispadján, ő azonban egyéb teendői miatt nem tudta folytatni küldetését, helyét a serdülőcsapat edzője, Kovács Gábor vette át a negyedik körben.

Kovács GáborKovács Gábor

– A Körmend elleni hazai fellépésünktől eltekintve abszolút elégedett vagyok a lányok hozzáállásával és munkájával. Úgy gondolom, hogy ez eredményességben is meglátszott, de ami ennél is fontosabb, az utolsó három találkozón már azt a csapatot láttam a pályán, amit korábban elképzeltem – összegzett Kovács Gábor vezetőedző.

A tréner három fronton is elkötelezte magát a veszprémi gárdánál: a felnőtt együttes mellett ő vezeti harcba az ifistákat, s a serdülők is a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium testnevelő tanárától tanulhatják meg sportág alapjait. – Úgy érzem, hogy sikerült megtalálni a közös hangot a csapattal. A lányok vevők az elképzeléseimre, s úgy látom, hogy van foganatja annak, amit mondok. Így nem lehetett kérdés, hogy maradok-e szezon végéig – tette hozzá az öt győzelmet, egy döntetlent és két vereséget számláló tréner.

Archív fotóArchív fotó

Az együttes jövőbeli céljairól is szó esett. A feljutáshoz továbbra is meg kellene erősíteni a fiatal amatőr sportolókból álló együttes keretét, a kiesést azonban jó eséllyel elkerülheti a VPSE, még úgy is, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) reformjának köszönhetően több kiesővel lehet számolni az NB II-ben is.

– A vezetőség hosszútávra tervez. Rendkívül fontos, hogy nyugodt körülmények között tudunk dolgozni. A sorsolásunk kedvezőbb lesz az őszinél, a közvetlen riválisainkkal hazai pályán mérkőzhetünk meg. Az előző idényben 18 egységet gyűjtött a csapat, jó lenne ezt most túlszárnyalni. Játékrendszerben pedig szeretném, ha a hatos falas védelmünk mellett egy nyitottabb variációt is elsajátítanának a lányok – fogalmazta meg várakozásait a közeljövővel kapcsolatban Kovács Gábor.

Zatkalik Dániel
Szalai Csaba
Női kézilabda NB II B-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Győri ETO KC U21 9 9 0 0 304 228 76 18
2. Büki TK Bükfürdő 9 5 2 2 307 264 43 12
3. Alba Fehérvár KC U21 9 5 1 3 275 285 -10 11
4. Red Velvet KC Budapest 8 4 1 3 205 211 -6 9
5. Szentendrei NKE 8 3 1 4 239 232 7 7
6. Veszpém Pannon SE 9 3 0 6 250 258 -8 6
7. Sárvárfürdő Kinizsi SE 8 2 1 5 212 255 -43 5
8. VKL SE Győr 8 0 0 8 221 280 -59 0
Utolsó módosítás: 2024. április 20. 20:03
Női kézilabda NB II, felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Győri ETO KC U21 10 10 0 0 343 259 84 20
2. Büki TK Bükfürdő 9 5 2 2 307 264 43 12
3. Alba Fehérvár KC U21 10 5 1 4 306 324 -18 11
4. Red Velvet KC Budapest 9 4 1 4 227 238 -11 9
5. Veszpém Pannon SE 10 4 0 6 290 288 2 8
6. Szentendrei NKE 9 3 1 5 267 261 6 7
7. Sárvárfürdő Kinizsi SE 9 3 1 5 239 277 -38 7
8. VKL SE Győr 10 1 0 9 280 348 -68 2
Utolsó módosítás: 2024. április 28. 10:58
Események
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
ÓKSI KKFT-Bicske
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Budapest, Kerék u. Ált. Isk. spcs.
Eredmény
20-40
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Red Velvet KC Budapest
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. november 19. 16:00
Helyszín
Budapest, Angyalföldi Sportközpont
Eredmény
31-26
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszpém Pannon SE
Vendég
Szentendrei NKE
Időpont
2023. december 2. 15:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Vasas SC U21
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. december 9. 11:00
Helyszín
Budapest, Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok
Eredmény
27-28
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Tatai AC
Időpont
2024. február 17. 14:30
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
34-24
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Gárdony-Pázmánd NKK U21
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. február 24. 15:00
Helyszín
Gárdony, Gárdonyi Géza Ált. Isk. Sportcsarnok
Eredmény
19-44
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Alba Fehérvár KC U21
Időpont
2024. március 9. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
26-24
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Sárvárfürdő Kinizsi SE
Időpont
2024. március 23. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
29-21
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Büki TK Bükfürdő
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. április 13. 16:00
Helyszín
Bük, Városi Sportcsarnok
Eredmény
29-26
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Győri ETO KC U21
Időpont
2024. április 20. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
VKL SE Győr
Időpont
2024. április 27. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
40-30
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Sárvárfürdő Kinizsi SE
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 4. 15:00
Helyszín
Sárvár Aréna
Eredmény
24-23
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Büki TK Bükfürdő
Időpont
2024. május 11. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Győri ETO KC U21
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 18. 11:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
VKL SE Győr
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 25. 17:00
Helyszín
Ikrény, Kulturális és Sportközpont
Eredmény
további cikkek
Kézilabda BL: az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben női kézilabda BL Kézilabda BL: az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben A Győri Audi ETO KC a dán Team Esbjerggel találkozik a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében. ma 22:09 A minőségi játékoskeret mellé minőségi edzőket szeretnének a szurkolók Telekom Veszprém A minőségi játékoskeret mellé minőségi edzőket szeretnének a szurkolók A Veszprémi Szurkolói Egyesület felhívására több százan gyűltek össze kedd este az aréna előtti téren. A végig békés hangulatú eseményen Gyurákovics István vezérszurkoló és Pardi Károly korábbi játékos is kritikát fogalmazott a Telekom Veszprém edzői párosának és dr. Csík Zoltán vezérigazgató munkájával szemben. ma 20:41 „Sosem nyerjük meg a BL-t!” Erről jut eszembe… „Sosem nyerjük meg a BL-t!” Kedvenc férfi kézilabdacsapatuk kudarca mély apátiába sodorta a Telekom Veszprém szurkolóit. Idén titkon Bajnokok Ligája-győzelmet vártak a drukkerek, ehhez képest óriási csalódásként élték meg, hogy a világválogatottal felérő együttes a Final4-ba sem tudott eljutni – sorozatban immár másodszor. ma 6:02 Fazekas Gergő csapata megvédte címét a Lengyel Kupában kézilabda Fazekas Gergő csapata megvédte címét a Lengyel Kupában Fazekas Gergő csapata, az Orlen Wisla Plock 29-20-ra nyert a bajnok Industria Kielce ellen a férfi kézilabda Lengyel Kupa vasárnapi döntőjében. 2024. május 5. 23:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.