Előző írásomban annak adtam hangot, hogy semmi extra nem történt a felkészülésünk során. Ez így is volt, de mint azt az elmúlt három forduló után érzékelhetjük, ismét elindult a fejlődés a csapaton belül. Mind csapatszinten, mind morálisan. Nem szeretek visszafelé nézni, de egy pillanatra most ezt teszem. A tavalyi bajnokságot végig szenvedtük, mert sem morálisan, sem csapatként nem tudtunk működni.
Most ez nagyot változott. Úgy tudok ismét dolgozni a srácokkal, hogy minden egyes edzést élvezek. Létszámban is mindig vagyunk annyian, hogy lehessen dolgozni, illetve a játékosaim is nagyon fogékonyak az ott gyakorolt elemekre.
A kezdésünk ezért nagyon jól sikerült. A Dunaújvárossal remiztünk, a Bőny ellen sikerült magabiztosan nyernünk, s a Mezei-Vill gárdája ellen is hatékonyak tudtunk lenni.
Ami viszont a legnagyobb örömmel tölt el, hogy a játékosok megtanultak csapatban gondolkodni. Mindenki kiveszi a részét a csapatjátékból. Nincsenek egyéni gondolkodások, csapatszinten gondolkodnak. Edzésen is mindig kérdeznek, ha valamit nem értenek és megtanulták tisztelni egymást. Tisztelik egymást, tisztelnek engem, és tisztelik azt a munkát, amit elvégeznek. Az öltözői légkör is olyan, amilyennek lennie kell. Tele humorral, ugratással. Ez van, amikor az ember megfelelő emberekkel végezheti a munkáját.
Viszont egy pillanatra sem engedjük meg magunknak azt, hogy elhiggyük magunkról, hogy ez mindig így lesz. Lesznek ebben az évben is olyan meccsek, amikor gyengébben fog menni. Ezért a helyén kezelünk minden olyan sikert, amin túl vagyunk. Jelenleg a napos oldalon állunk, s erről az útról nem szeretnénk letérni. Ha ez így lesz, akkor fényes jövő előtt állhatunk. Ha nem... Na, erre most nem is gondolok.
Dolgozunk tovább, hogy örömet tudjunk okozni azoknak az embereknek, akik értünk szorítanak, s dolgozunk magunkért, hogy örömünket leljük ebbe a csodálatos játékban. Szem előtt tartjuk továbbra is az elhivatottságot, az akaratot és a szerénységet.
Nehéz mérkőzések várnak még ránk, ennek megfelelően dolgozunk tovább. Legközelebb a Göcsej együttesét fogadjuk. Papíron mi látszunk esélyesebbnek, de mint tudjuk, a pályán lehetnek olyan eredmények, amelyekre kevésbé számít az ember. Ellenük is úgy készülünk, mint bárki más ellen. Ha sikerül azt a csapatjátékot produkálnunk, mint amit az elmúlt időszakban hoztunk, akkor nagyon nehéz lesz ellenfelünknek bravúrt okoznia. Számítunk rátok szurkolókra, hiszen tudjátok: nélkületek nehezebb.
Kis János a Hertha BSC-nél
Engedjétek meg nekem, hogy most írjak egy picit a volt edzőmről és jelenlegi barátomról, Kis Jánosról. Nem is tudom, hol kezdjem róla az írásomat, mert talán én vagyok az a jelenlegi futsalközegünkben, aki minden mozdulatát ismeri. Janiról tudni kell, hogy már nagyon régóta harcol bizonyos elemekkel. Sokan csak a rosszat akarják látni benne, az erényeit viszont még véletlenül sem szeretnék észrevenni. Félreértés ne essék, vannak hibái, de legalább annyi erénye is van. Hús-vér ember ő is, akinek vannak könnyei, van lelke és van szíve.
Őt bizonyos emberek imádják „rugdosni” és nem megérteni. Jó, olykor szerintem is másképpen kellene tálalnia bizonyos dolgokat, másképpen kellene kommunikálnia, de nyugodtan hívjon fel az, aki mindent jól csinál. Biztos vagyok benne, hogy nálam többet senki sem vitázik vele. Ezzel az írással egy bizonyos körben ismét nem leszek népszerű, de én Kis Jánost a hibáival együtt szeretem. Ez az ember, akit itthon nem akarnak elismerni, kiment Berlinbe és edzést tartott a Herthának! Puff egy arculcsapás tőle a kétkedőknek!
Én személy szerint szívből örülök a sikerének, mert nincs, aki ezt elveheti tőle. Mondhatnak rá azt, amit akarnak, láthatják őt úgy, hogy ez a rossz gonosz bácsi mindig csak okoskodik. Ő megcsinálta azt, amit – tartok tőle – mi a büdös életben nem fogunk megcsinálni. Beszéltem egy ismerősömmel telefonon, aki szintén örült Jani sikerének és a következőket mondta: Nyugi Madi, ettől itthon semmi nem fog változni. Tartok tőle, hogy igaza lesz. Zárásként Janiról csak annyit: BRAVÓ!
Hajrá magyar futsal, hajrá Veszprém!
Madarász „Madi” János
