Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sikeresen küzdött a VESC / Veszprémi Egyetemi SC–Újbuda TC 3:1 (19, 27, –24, 20)

2009. október 4. 9:31 // Forrás: hunvolley.hu
A Veszprémi Egyetemi SC hazai pályán 3:1-re győzött az Újbuda TC ellen a női NB I alapszakaszának harmadik fordulójában.

A játék rendkívül hullámzó volt, de a bakonyiak hősiesen küzdöttek, s megérdemelten nyertek.

A veszprémiek a néhány héttel ezelőtti Balaton Kupán 3:0-ra verték az Újbudát, de Oláh János edző a meccs előtt többször is felhívta játékosai figyelmét, hogy ne abból a találkozóból induljanak ki!

Király Barbara sorozatos hibáinak köszönhetően rögtön az elején elhúzott a Veszprém (6:2). Egyedül Fekete Krisztina ütéseit nem tudták semlegesíteni a hazaiak, aki az első technikainál 8:4-re vezettek. Földesi Nóra kétszer is kiválóan blokkolt, aztán nyitott egy ászt. Gombai Melinda blokkjával és Balczó Noémi szervájával zárkóztak a fővárosiak (10:9). Egyre nagyobb volt a küzdelem, 13:10-es hazai előnynél az Újbuda edzője, Borkovits Zoltán időt kért. Bodnár Rita ásznyitásával és Balczó támadásrontásával folytatódott a játék, a budapestiek csak Feketében bízhattak, benne sem mindig (16:11). Jezerniczki Tímea egyre hatékonyabban támadott középről, és Földesi Nóra is rendkívül hasznos tagja volt a bakonyi együttesnek, még akkor is, ha volt két ütésrontása (22:16). A hajrában Fekete blokkjával felzárkózott az Újbuda (22:18), a veszprémieknek a legjobbkor jött Környei Dóra okos, pontos ejtése, majd blokkról kipattintott ütése. A legvégén Szelle erőszakos, ügyes megoldása jelentette a szett lezárását (25:19, 1:0).

Jezerniczki ütötte a második szett első pontját, Haász Judit hamar válaszolt rá. Fekete ászszervájával fordítottak a látogatók (2:3), de előnyük nem tartott sokáig (5:3). Alaposan hullámzott a játék, megint az Újbuda pillanatai következtek (5:6). A Veszprém nyitásfogadása pontatlanabbá vált, így gyors támadásokra sem volt lehetőség. Földesi helyett Pintér Eszter küldte pályára Oláh János, de a játék képe nem változott, sok támadást rontottak a bakonyiak (9:12), és a mezőnyvédekezésük is gyatra volt. Könnyedén növelték előnyüket a budapestiek, ebben az időszakban a Veszprém kevés ellenállást tanúsított (10:16). Kevés volt ekkor az életerős ütés, a játékosok inkább csak tologatták, húzták-vonták a labdát. Jól őrizte magabiztos előnyét az Újbuda, a hazaiak ekkor még képtelen voltak újítani. Jezerniczki újabb pontját követően Borkovits edző időt kért (16:20), de még senki nem sejtette, hogy hamarosan bekövetkezik a kisebbfajta csoda! A legvégén a dunántúliaknak a pokolból támadtak fel (17:22, 21:23), hősies küzdelemben, egy maratoni hosszúságú labdamenet végén egyenlítettek (23:23). Több játszmalabdája is volt mindkét együttesnek, de végül hihetetlen izgalmak közepette a házigazda ütötte be a szettet lezáró pontot (29:27, 2:0).

Szelle Dóra hiába mentett vérbeli focista mozdulattal, belsővel, a harmadik rész első pontját mégis az Újbuda szerezte. Ez nem törte meg a hazaiaknak a második játszma végén megszerzett lendületét, és a folytatásban négy pontot is szereztek megszakítás nélkül, ezért Borkovits edzőnek hamar időt kellett kérnie (4:1). Kovács Anikó egyes blokkjáról gyönyörűen pattant vissza a labda Gombai Melinda centertámadása után, de a jó megoldások mellett a hibák is megmaradtak, ezért nem tudott elhúzni a házigazda (8:5). Ismét az első szettben látott jó játékát hozta a Veszprém, csak a nyitások akadoztak. A vendégeket megtörte a második szett drámai elvesztése, trénerük megint időt kért, hogy lelket verjen játékosaiba (12:7).

Nem röplabdázott hibátlanul a VESC, de a nyitásfogadás stabilizálódott, és a támadások is pontosak voltak, Szelle, Környei, Jezerniczki és Kovács is pontot szerzett. A második technikai szünet (16:10) után elkezdett zárkózni az Újbuda! Egy szempillantás alatt megbomlott a bakonyiak fogadása és mezőnymunkája, s felcsillant a remény a látogatók előtt, de hamar rendezte sorait a Veszprém, és megint biztossá tette vezetését (20:14). Tovább hullámzott a játék, újra a fővárosiak szereztek fontos pontokat, ezért Oláh Jánosnak kellett időt kérnie. Kovács Anikó rutinja a legjobbkor jött, de ekkor sem nyugodhattak meg a hazaiak (21:18). Nem volt átütőerő egyik csapat játékában sem, a vendégek Kiss Regina nyitásával feljöttek egyetlen pontra (22:21)! Jezerniczki volt eredményes centerből, Baji Andrea válaszolt rá. Király Barbara kulcsfontosságú pillanatban rontott, de aztán két jó ütéssel javított (24:24)! Fekete Krisztina is eredményes volt, kilátástalannak tűnő helyzetből fordított az Újbuda (24:25)! Gombai Melinda blokkja zárta le a szettet, ezt a felvonást a VESC bukta el megnyert helyzetből (24:26, 2:1).

Bánatosan szállingózott a labda a negyedik rész elején, szegényt egyszer sem ütötték meg rendesen, csak unottan tették-vették. Aztán jött Környei és Földesi, alaposan belepüföltek a játékszerbe, ami le is pattant az Újbuda térfelén (6:2). Küzdött egymással és a labdával a két együttes, nem lehetett eldönteni, hogy a csapatok saját maguknak, vagy az ellenfélnek szereznek-e több pontot. Szelle Dóra parádés nyitássorozatával ellépett a házigazda (13:4), de az előzmények ismeretében még ekkor sem lehetett százszázalékosan biztosnak tekinteni a Veszprém győzelmét. A második technikainál már több mint tíz ponttal vezettek a bakonyiak (16:5). A folytatásban felváltva szerezték a pontokat a csapatok (20:10), így lassacskán elérkeztek a végjátékhoz. Háromszor volt eredményes megszakítás nélkül az Újbuda. Az előző szakaszt 20:14-ről bukta el a VESC, Oláh János ezúttal 20:13-nál kért időt. Amikor már végképp úgy tűnt, hogy vége a meccsnek, a szakvezetőnek megint rövid pihenőt kellett elrendelnie (24:18), de együttese ezúttal nem rontott, 25:20-ra megnyerte a szettet, s ezzel 3:1-re legyőzte az Újbuda TC-t.

A mérkőzés legjobbja

A győztes csapat fiatal centere, Jezerniczki Tímea játékát élmény volt nézni, ragyogóan teljesített. A feladó, Bodnár Rita kiválóan irányította együttesét, oroszlánrészt vállalt a sikerből. Mégsem ők, hanem a csapatkapitány, Kovács Anikó volt a meccs legjobbja, aki minden játékelemben – nyitásban, szervafogadásban, támadásban – kiemelkedett a mezőnyből, és remekül vezérelte a veszprémieket. A vendégek részéről a mezőny legeredményesebbje, Fekete Krisztina dicsérhető, és a végén Baji Andrea is hatékonyan támadott.

NB I, nők, alapszakasz, 3. forduló:
Veszprémi Egyetemi SC–Újbuda TC 3:1 (19, 27, –24, 20)
Veszprém, 100 néző. Játékvezetők: Szabó Zs., Stefik
Veszprém: Bodnár 3, Kovács A. 9, Földesi 17, Környei 12, Szelle 14, Jezerniczki 13. Csere: Vida (liberó), Pintér, Tobak. Edző: Oláh János
Újbuda: Kiss R. 5, Fekete K. 18, Balczó 4, Király B. 10, Gombai 5, Haász 8. Csere: Hajagos (liberó), Baji 10, Czár 2. Edző: Borkovits Zoltán
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:4, 11:10, 16:11, 20:14, 22:17. 2. játszma: 6:8, 9:14, 13:19, 21:23, 24:23, 24:25, 26:26. 3. játszma: 8:5, 14:9, 20:14, 22:21, 24:24. 4. játszma: 8:4, 13:5, 20:10, 23:15

Edzői értékelés

Oláh János: – Küzdelmes mérkőzést sikerült megnyernünk, örülök, hogy az elmúlt két hétben gyakoroltakat a lányoknak a meccsen is sikerült részben megmutatniuk.
Borkovits Zoltán: – Az egész mérkőzésen hullámzás jellemezte csapatunkat. A második szettet is megnyerhettük volna. Ha a hullámvölgyeket kiküszöböljük, szép eredményeket érhetünk el. 

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.