Klagenfurtban szerepelt az együttes a WDF (Nemzetközi Darts Szövetség) IV. kategóriás steel versenyén. Az ifjúságiak vetélkedésén Tax Tibor szerezte meg a győzelmet, valamint bronzérmes lett Kőműves Sándor és Pomper Adrián is. A felnőttek között Kaufmann Krisztián szerepelt a legeredményesebben, a kilencedik helyig jutott a rendkívül erős mezőnyben. A klub köszönetet mondd a Veszprém Megyei Önkormányzatnak, mert segítségük nélkül nem jöhetett volna létre az utazás.
Megkezdődtek a Nemzeti steel bajnokság küzdelmei is. Az első fordulót Pécsett rendezték, ahol Kaufmann Krisztián állhatott a dobogó legfelső fokára. A döntőben nem kisebb egyéniséget, mint Bezzeg Nándort győzte le, aki többszörös magyar bajnok, és hazánk első, és egyetlen PDC játékosa. Remekül teljesített Zeitler Ferenc is, aki az ötödik helyen zárta a versenyt. A párosok mezőnyében a Kaufmann Krisztián – Tax Tibor duó a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
A „Wings” D.C. rendezte a Közép-Dunántúli régió Magyar Darts Liga versenysorozatának első fordulóját. A rendezvényen 29 játékos indult, ahol a végső győzelmet Rucska József (Győri D.C.) szerezte meg. A harmadik helyen Kaufmann Krisztián és Virág Gábor (mindketten Wings D.C.) végeztek.