Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nem fért kétség a Veszprém sikeréhez

2015. november 15. 16:53
Az MVM Veszprém végig vezetve, magabiztosan nyert a Celje vendégeként a Bajnokok Ligájában.

Három hét szünet után folytatódtak a férfi kézilabda BL küzdelmei, a 7. fordulóban az eddig kilenc pontot gyűjtő Veszprém a kétpontos Celjéhez látogatott.

A Vardar Szkopje elleni SEHA-liga meccsen parádés teljesítménnyel visszatérő Nagy László természetesen ezúttal is ott lehetett a társakkal. Nem úgy a régóta maródi Christian Zeitz, illetve Andreas Nilsson. Utóbbi helyén a fiatal Szeitl Erik került a keretbe.

A magyar bajnokot több mint ezer (!) szurkolója kísérte el a Szlovéniába, akik a kezdő sípszó előtt a párizsi terrortámadás sorozat áldozataira emlékeztek „Pray for Paris” (Ima Párizsért) feliratú lapokat maguk elé tartva.

Ellenfele technikai hibát könyörtelenül kihasználva – Ugalde és Sulic vezetésével – ragyogóan kezdett az MVM Veszprém (7. perc: 1:6). A hazaiaktól csak Mlakar volt eredményes, a túloldalon azonban több jó teljesítmény is akadt, a félidő harmadánál már hat volt közte (2:8). Gasper Marguc kihagyott hetese után a korábbi szegedi kedvenc, Luka Zvizej is feliratkozott a gólszerzők közé, majd Sulic és Nagy is betalált. A játékrész derekánál újabb két gólt szerzett Mlakar, aki sérülés miatt a folytatásban már nem állhatott Branko Tamse rendelkezésére.

Nyolc góljával Renato Sulic a mezőny legeredményesebb játékosa lett (archív fotók)Nyolc góljával Renato Sulic a mezőny legeredményesebb játékosa lett (archív fotók)

A meccs bizonyos szakaszaiban úgy tűnt, hogy nincsenek egy súlycsoportban a felek. Sulic és Ilic is tarthatatlannak bizonyult, a 20. percben utóbbi nyolcra növelte a különbséget (5:13). A nyitottról hatos falas védekezésre váltó Celje két gyors indítást is vezethetett, melyek végén Janc és Ivic is eredményes volt. Eközben jól szálltak be a rivális cseréi, hárommal a szünet előtt feljött öt gólra a vendéglátó (10:15). Gasper Marguc, öccse Gal az első hetesét bevágta, Ugalde kiskiállítása után azonban másodszor már nem tudott túljárni a fontos védéseket bemutató Mikler eszén. Négy helyett így hatgólos különbséggel fordulhattak a felek, hiszen Gulyás másodpercekkel a szünet előtt betalált.

Poteko jó lövésével indult a második felvonás, melyre Nagy két góllal válaszolt. Zarabec akcióból, Ivic pedig átlövésből volt eredményes, ötre csökkentve együttese hátrányát (36. perc: 14:19). A szlovén bajnok küzdött becsülettel, s lényegesen jobban játszott, mint a találkozó elején, de ez is csak ahhoz volt elegendő, hogy tartsa az öt-hatgólos differenciát (43. perc: 18:24).

Mikler bravúrjai után aztán az MVM tudott lépni, amely az 52. percben Lékai góljának köszönhetően meglépett nyolccal (20:28). Hattal a vége előtt Sulic már nyolcadszor zörgette meg a hálót, ami talán túlzottan is megnyugtatta az övéit. A házigazda ugyanis Zvizej vezetésével 5-0-s sorozatot produkált (58. perc: 26:29). Mielőtt még pontszerzési álmot szövögethettek volna a sárga-kékek, Javier Sabaté időt kért. Lékai pedig betalált, eldöntve a két pont sorsát. A 27:30-as végeredményt az ellenfél legjobbja, Zvizej állította be Terzic kisbüntetése után.

A Sabaté-csapat győzelmének köszönhetően a visszavette második helyét a tabellán. A párharc „visszavágóját” jövő szombaton (16.00) rendezik a Veszprém Arénában.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, A csoport. 7. forduló:
RK Celje Pivovarna Lasko–MVM Veszprém 27:30 (11:17)
Celje, 4000 néző. Vezette: Stark, Stefan (románok).
Celje: Gajic – MLAKAR 4, Janc 3, Poteko 2, L. ZVIZEJ 6, Dobelsek 1, Zarabec 4. Csere: Lesjak (kapus), Dujmovic, Blagotinsek 1, Patrianova 1, Kodrin 1, Ivic 3 (1), Gal Marguc 1 (1). Vezetőedző: Branko Tamse.
Veszprém: MIKLER – Gasper Marguc 3 (1), NAGY L. 4, SULIC 8, Rodriguez 1, ILIC 7 (1), Ugalde 2. Csere: Schuch, Terzic, Sliskovic 1, Gulyás 1, Lékai 2, Iváncsik G. 1. Vezetőedző: Javier Sabaté.
Kiállítások: 10, ill. 8 perc.
Hétméteresek. 3/2, ill. 3/2.

Szombaton játszották:
Wisla Plock–Besiktas 32:26 (15:12)
csütörtökön játszották:
THW Kiel–PSG 26:30 (10:16)
szerdán játszották:
Flensburg-Handewitt–HC Zagreb 28:27 (12:13)

Így látták a főszereplők

Branko Tamse: – Gratulálok a Veszprémnek a győzelemhez, amely teljesen megérdemelt sikert aratott. Nagyon rosszul kezdtük a meccset, sok technikai hibát vétettünk. A Veszprém Európa egyik legjobb csapata, ilyen minőségű csapat ellen nagyon nehéz ennyi hiba után visszajönni a meccsbe. Sajnálom, hogy Mlakar komolynak tűnő sérülést szenvedett.

Blaz Janc: – Borzalmasan kezdtünk, sok könnyű gólt engedtünk az ellenfélnek. A második félidőben megtaláltuk a játékunkat mind védekezésben, mind támadásban. Gratulálok a társaimnak a második félidei jó játékhoz.

Javier Sabate: – A Celje edzője nagyon jó munkát végez, hiszen szinte minden évben újra kell építeni a csapatát, mert a távozó tehetséges játosokat kell pótolnia. A hangulat fantasztikus volt, külön köszönöm a veszprémi szurkolóknak, hogy ilyen nagy számba jöttek ki ide szurkolni nekünk. Az első húsz percben kiválóan védekeztünk, ezzel megalapoztuk a győzelmünket. Az utolsó 10-15 percben sajnos kiengedtünk, ez egy BL-ben játszó csapatnak nem megengedhető. Gratulálok a Celjének ahhoz, hogy a végsőkig küzdött.

Gasper Marguc: – Nekem mindig nagy öröm, ebben a csarnokban pályára lépni. Az első 20 percben fantasztikusan játszottunk mind támadásban, mind védekezésben. A második félidőben sokat hibáztunk, de a győzelmünket nem fenyegette veszély.

A nyilatkozatok forrása: handballveszprem.hu

Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Események
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
Besiktas
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 13. 21:00
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Al Ahly
Időpont
2025. augusztus 15. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/2026
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
VfL Gummersbach
Időpont
2025. augusztus 16. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
27-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2025. augusztus 23. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
FH Hafnarfjörður
Vendég
One veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Hafnarfjörður Arena (Izland)
Eredmény
22-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 6. 17:00
Helyszín
Sportcsarnok Budakalász
Eredmény
32-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 10. 18:45
Helyszín
Sparekassen Danmark Aréna (Aalborg, Dánia)
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 13. 18:15
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
30-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HBC Nantes
Időpont
2025. szeptember 18. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 24. 18:45
Helyszín
Dinamo Hall (Bukarest, Románia)
Eredmény
27-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
Sydney Uni
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 27. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
15-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
al-Ahli
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 28. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
31-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. szeptember 30. 16:15
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
23-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FC Barcelona
Időpont
2025. október 2. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Budai Farkasok-Rév
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 5. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Eredmény
26-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2025. október 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2025. október 11. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Sporting CP
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 16. 20:45
Helyszín
Pavilhao Joao Rocha Arena (Lisszabon, Portugália)
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. október 23. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 8. 16:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Kolstad Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 12. 18:45
Helyszín
Trondheim Spektrum (Trondheim, Norvégia)
Eredmény
29-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
NEKA
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
38-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. december 4. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
2025. december 7. 17:30
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
47-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
39-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
47-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 5. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 27. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 27. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 12. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.