Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C

Szavazzon a 2014-es év sportpillanataira!

2015. február 1. 18:25
Immár hatodik alkalommal ítélhetik oda a veszprémi sportbarátok a közönségdíjat. Tizenhat jelölt, hét nap és két sportportál áll a rendelkezésükre. Szavazzanak!

Idén a vehirsport.hu is csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, melynek során a sportszerető közönség döntheti el, hogy melyik legyen az év veszprémi sportpillanata. A szavazatokat így már mindkét veszprémi sportportálon, a vehirsport.hu-n és a Hajráveszprém.hu-n is le lehet adni bízva abban, hogy így még több sportbarát voksol.

Nem volt könnyű kiválasztani az elmúlt év legemlékezetesebb pillanatait. Időrendi sorrendben haladva elevenítjük fel a veszprémi sportéletből azokat a mérkőzéseket, versenyeket, teljesítményeket, melyekről még bizonyára sokat fognak beszélni a bakonyi sportbarátok. A két sportportál szerkesztősége kiválasztotta azt a tizenhat legemlékezetesebb pillanatot, amelyre szavazni lehet. Szubjektív összeállításunkba egyéni és csapatsportok egyaránt helyet kaptak. A végső döntést olvasóinkra bízzuk, várjuk a szavazatokat!

A szavazás az alábbi forgatókönyv alapján zajlik: A voksokat február 9-én (hétfőn) 16:00-ig lehet leadni. A szavazás eredményét a városi sportévnyitó ünnepségen, február 11-én hozzuk nyilvánosságra.

Itt az ideje megismerni a jelölteket, idézzük fel a 2014-es év legszebb sportpillanatait! Szavazzon nálunk (oldalunk jobb oldalán) és a Hajráveszprém.hu-n is!


Frissítés! Február 9-én lezártuk a szavazást.


Január 18.
Grappling érmek a fővárosban (Colonia SE)

A veszprémi grappling versenyzők négy első, egy második és két negyedik helyet szereztek a G4 Grappling Liga 2013-2014-es évadának harmadik, újpesti fordulójában.


Április 14.
Hőstett: a Veszprém büntetőkkel verte a Berettyót! (1. FC Veszprém)

Az 1. Futsal Club Veszprém elképesztően izgalmas meccsen múlta felül a későbbi bajnok Berettyóújfalut az élvonal elődöntőjének második, hazai találkozóján. A gigászi küzdelmet hozó összecsapás rendes játékidejében 6-6-ra végeztek a felek, az izgalmak pedig tovább fokozódtak a büntetőpárbajban, melyben végül Madarász János legénysége koncentrált jobban.


Április 26.
Kosztyu Veronika Európa-bajnok! (Veszprémi Taekwon-do SE)

Riminiben rendezték az ITF Taekwon-do Európa-bajnokságot, ahol a Veszprémi Taekwon-do SE kiválósága, Kosztyu Veronika aranyérmet szerzett erőtörésben. Somlai János és Sebestyén Pál tanítványa maga mögé utasította a tavalyi Eb- és vb-aranyérmes német versenyzőt is, és megszerezte a magyar felnőtt csapat egyetlen aranyérmét. A bírói gárdában két veszprémi kiválóság, Sebestyén Pál (VI. dan) és Opra Szabó Zsuzsa (III. dan) bírók is helyet kaptak.


Április 26.
Irány Köln: a Veszprém lelépte a PSG-t! (MKB-MVM Veszprém)

Idegenbeli kétgólos sikerét követően hazai pályán öt találattal legyőzte a francia Paris Saint-Germain együttesét az MKB-MVM Veszprém a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A sorozatban korábban finalista és elődöntős bakonyiak sportágtörténeti sikert hajtottak végre, hiszen a négyes döntő bevezetése óta először sikerült beverekedniük magukat a kölni végjátékba. A Veszprém Arénában ötezren buzdították Carlos Ortega együttesét, s a csarnok előtt elhelyezett kivetítőnél is hatalmas tömeg ünnepelt.


Május 4.
A jövő csillagai, a jelen bajnokai! (MKB-MVM Veszprém II)

Az MKB-MVM Veszprém II kilenc góllal legyőzte a Dabast, így két fordulóval a végelszámolás előtt bajnoki címet ünnepelhetett a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokságban. Csoknyai István és Szathmári János edzők junior játékosokból álló alakulata imponáló fölénnyel szerezte meg az elsőséget. A nem mindennapi siker krónikájához hozzátartozik, hogy a fiatalok az idény során négy fronton is megmérettettek.

Fotó: Cseh ZoltánFotó: Cseh Zoltán


Július 18.
Rákos Patrik: újabb harmadik hely (Balaton Úszó Klub)

A Balaton Úszó Klub versenyzője, Rákos Patrik két nap alatt két bronzérmet szerezett a debreceni rendezett úszó országos bajnokságon. Szokolai László tanítványa a rendkívül erős mezőnyben 800 m és 400 m gyorson is harmadikként ért célba.


Július 26.
Pásztor Bence junior világbajnoki ezüstérmes (VEDAC)

A VEDAC kalapácsvetője, Pásztor Bence 79,99 méteres dobással ezüstérmet szerzett az egyesült államokbeli Eugene-ben zajló junior atlétikai világbajnokságon. Zentai Tibor tanítványa kiválóan küzdött, egyéni csúcsától alig maradt el, a hatodik sorozatban érte el a versenyen teljesített legjobbját.


Augusztus 2.
Két arany és egy bronz a veszprémi úszó mérlege (VÚK)

A Veszprémi Úszó Klub (VÚK) fiatal tehetsége, Végh István 50 m és 100 m gyorson is évjáratos csúccsal győzött, 100 m pillangón pedig harmadik lett az Egerben rendezett országos serdülő bajnokságon. Balogh János edző növendéke 58 egyesület 308 úszója között érte el a kimagasló sikert.


Augusztus 24.
Bácskay bronzérmes az ifjúsági olimpián (Continent Company SE)

A kínai Nankingban rendezett ifjúsági olimpián női kalapácsvetésben a Continent Company SE versenyzője, Bácskay Zsófia 67,35 méteres eredménnyel a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

MTI Fotó: Szalmás Péter / MOB MTI Fotó: Szalmás Péter / MOB


Augusztus 30.
Kiss Kata magyar bajnoki ezüstérmes (VKE-Nelson)

Kiss Kata egy jó felkészülést követően, alig 20 másodperccel lemaradva az első helyről, a dobogó második fokára léphetett a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség 2014. évi XCO Országos Bajnokságán, a Pilis ösvényein rendezett viadalon.


Október 18.
Urbán Tamás világbajnok lett (Veszprémi Shotokan Karate Club SE)

A lengyelországi Szczecin városában rendezték meg a gyermek, kadet és junior karate-világbajnokságot, ahol a Veszprémi Shotokan Karate Club SE egy arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel járultak hozzá a magyar válogatott sikeréhez. Urbán Tamás Kumite küzdelemben a döntőig menetelt, és román ellenfelét legyőzve világbajnok lett.


Október 19.
Veszprémi győzelem a veretlenek csatáján (VESC férfi kézilabda)

Idegenben tudott diadalmaskodni a listavezető VESC kézilabdacsapata az üldöző Le Belier KK Ajka felett. A veszprémiek 31-27-re nyertek a tabella második helyezettje ellen, és megőrizték a veretlenségüket.

Fotó: Wolf AttilaFotó: Wolf Attila


Október 23.
Wieder Ilona országos bajnok lett (Veszprémi Honvéd Sportegyesület)

A Veszprémi Honvéd Sportegyesület tájfutója, Wieder Ilona három, országos rangsoroló versenyen elért győzelme alapján elnyerte a 60 éves női kategória országos összetett egyéni bajnoki címét.

Fotó: Wieder FerencFotó: Wieder Ferenc


November 7.
Jó irányba halad a veszprémi tornasport (Veszprémi Torna Club)

A Veszprémi Torna Club harmadik helyen végzett a női torna szakág gyermek haladó csapatbajnokságában a nagy hagyományokkal bíró Békéscsaba és KSI mögött. A Horváth Arnold és Kapai Márk edzők által felkészített lánycsapat hosszú kihagyás után 2014-ben indult először a rangos versenysorozaton, így a siker fontos visszaigazolás a klub számára.


November 22.
Horváth László Levente országos bajnok lett (VEJSE)

Cegléd adott otthont az ifi „B” országos bajnokságnak, ahol a Veszprémi Judo Egyesület (VEJSE) színeiben Horváth László Levente -60 kg-os súlycsoportban országos bajnoki címet szerzett.


December 13.
Így kell ezt csinálni! (HOYA-Pannon Egyetem Veszprém)

Remek játékkal és magabiztos győzelemmel kívánt boldog ünnepeket híveinek a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém kosárlabdacsapata, amely az NB I/B Nyugati csoportjának megyei rangadóján huszonkét ponttal legyőzte a Pápát. Petőfi Áron együtteséből többen is kiváló teljesítménnyel járultak hozzá a fényes diadalhoz.

Fotó: foto24.huFotó: foto24.hu

vehirsport.hu
Melczer Zsolt

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.