Mint arról korábban beszámoltunk, Ollé Sándor és Tóth Zsolt nyerte meg a XXI. Veszprém-ralit. A pilótával a duen.hu beszélgetett.
– Pont egy éve, a Veszprém-ralin mentem legelőször ezzel az autóval. Már akkor tudtam: ez nekem kell, ez nekem nagyon jó! Azt is tudtam, hogy nem fogom tudni rögtön gyorsan vezetni, de éreztem, hogy jó lesz. Ugyanúgy kell vezetni, mint egy S1600-os autót, csak van benne egy kis összkerék is, mint régen a Subarumban. Látványosan, körzőzgetve is lehet vele menni. Valahol a kettő között kell megtalálni a kompromisszumot. És a murvát én jobban szeretem, ahol jobban lehet ezt művelni. A győzelemről pedig: igazából nagyon-nagyon összejött minden – húzta alá Ollé Sándor.
– Kicsit félek is ettől. Annyira ideálisak voltak a körülmények a számomra, hogy az hihetetlen. Jól felkészültünk. Nagyon komoly két napos teszten vettünk részt, ahol teszteltük a gumikat. Készültünk arra is, hogy rossz idő lesz és meg mertük vágni a gumikat. Senki sem vágdosta a gumikat, csak mi. A pocsolyákon keresztül tudtam menni úgy, hogy az autó nem mozdult meg, a többieknek el kellett venni, fékezni kellett, mert kidobta őket a víz a nyomból.Tényleg minden összejött. Amit csináltunk, az minden jó volt. Kivéve az etapokat, ott majdnem elbuktuk az egész versenyt – tette hozzá.
– Már az első gyorsra is késve érkeztetek. Aztán pedig leosztottátok a mezőnyt, amit szerintem senki sem értett.
– Pedig semmi extrát nem csináltunk. Azt gondolom, ugyanígy autóztam Székesfehérváron is, csak más gumival. Más gumival, más beállításokkal és ez sokkal jobbnak bizonyult az én vezetési stílusomhoz.
Fotók: Veszprém-rali Facebook
– A második gyorson is jót autóztatok, aztán azt nyilatkoztad, hogy azért késtetek ki, mert másnap nem akartál takarítani. Különben számított ez most is?
– Ugyan poénból mondtam, de az tény, hogy sokkal jobb ötödik-hatodik autónak menni, mint elsőnek. Az első pár autó murván mindenképp takarít, vagy legalábbis nem talál még egyértelmű nyomot. A nyomban mindig jobb autózni, szerintem.
– Másnap sem hagytátok abba! Voltak, akik azt mondták: oké, Jutaspuszta jól sült, de majd a technikásabb pályákon újra a „helyetekre” kerültök.
– Úgy gondolom, hogy mi tudtunk a legjobban alkalmazkodni a változó körülményekhez. Mindenki beszélt arról, hogy lehet, hogy esni fog. Beszéltek róla, de nem tettek többet. A zárt és a kemény abroncsokkal jött ki a mezőny nagy része. Mi pedig az esőre is alkalmas, halálra vágott gumikkal indultunk neki. Ez a húzás bejött és nagy előnyt adott. Azt gondolom, hogy az egyenesekben mindenki elnyomta és gyorsan közlekedett. Mi a kanyarokban is tudtunk ezekkel a megvágott gumikkal gyorsan menni, mert nem csúsztunk le az ívekről.
– Azért ehhez a győzelemhez kellett az autó, a csapat, a navigátor is.
– Az autón nem változtattunk, a csapat mindig is jó volt! Zsolti eddig is nagyon jó volt, kisajtolja belőlem az utolsó másodperceket is. Amikor összeültünk, volt olyan versenyzőtársam, aki azt kérdezte: „Biztosan akarod te ezt? Zsolti be fog kergetni a málnásba...” Azt mindenki tudja, hogy Zsolt mindig a maximumot akarja kihozni a pályából, a pilótából és hajt. Nagyon hajt.
– Aszfalton rendezik a következő futamot. Mik a célok, elképzelések?
– Eltökélt szándékunk, hogy nagyon fel akarunk készülni. Különböző gumimárkákat és beállításokat fogunk kipróbálni. Miskolcon volt egy szakaszgyőzelmünk aszfalton is, csak nagyon hullámzó a teljesítményünk. Herczig Norbi nekem az etalon, hiszen ő tudja hozni azt a nagyon erős, stabil tempóját, amivel lehet versenyt nyerni. Ez a célom, hogy ne csak szakaszgyőzelmünk legyen, hanem az, hogy ne hibázzunk. A Super1600-al is mindig hibáztunk, mindig megvert a Robi. Az utolsó pár másodpercet nagyon nehéz ledolgozni, de az a szerencse, hogy tudjuk, hogy hol kell még gyorsabban mennünk. És ezt megpróbáljuk majd az aszfaltokon.
– Még pár szót a veszprémi futamról: a győzteseknek mindig tetszeni szokott...
– Így vagyok ezzel én is! Az utolsón még mentem volna szívesen és talán még gyorsan is.
